Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. 367 úttal a gazdasági krízisek súlyos kísérő tünete szokott lenni. Nézzünk még meg egyet éspedig a monopolkapitalizmusnak jogi gondolkodásunk fejlődésére való hatását. Hogy ismét példával éljek: A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választottbíróság 1926-ban hozott egyik ítéletében azt mondja, hogy az üzleti verseny nyílt és a gazdasági harcban a versenytárs megsemmisítése meg van engedve. Viszont 1933-ban hozott egyik határozatában pedig ezt mondja (olvassa): »A gyakorlatban elismerést nyert az az elv, mi ként az úgynevezett márkás áruknak gyártói jogosan követelhetik az előírt egységáraknak pontos betartását, még olyan továbbeladók részéről is, akik azoknak betartására közvetlenül kötelezettséget nem vállaltak.« Az egyik oldalon tehát a kartel érdekében a kis versenytársat minden nyakló nélkül szabad megsemmisíteni, a másik oldalon ellenben a kereskedőt súlyosan bünteti azért, mert a kartelárat, amelynek betartására egyáltalában nem vállalt kötelezettséget, a fogyasztóközönség megtartása érdekében engedményeket téve, nem tartja be. Azt hiszem, hogy ez a jogi gondolkodás jelentékeny elferdülését mutatja. De hozzáteszem még azt is, hogy az úgynevezett »kartelmagánjog« is létezik, amely a legutóbbi évtizedek alatt fejlődött ki, amely a kartelérdekek egyoldalú magánérdekének közrehatására fejlődött ki s amelynek kialakulásában a törvényhozás sem cselekvőleg, sem hallgatólag nem vett részt; az állam pedig megtűri, hogy polgárai az általános és élő magyar jogon kívüleső külön^ leges és az államéval sokban ellentétes jog hatálya alá vonassanak; ha ehhez hozzáveszszük azt, hogy az egyéni kezdeményezés és vállalkozás a kollektív vállalkozással szemben teljesen inferióris helyzetbe került, hozzáveszszük, hogy a megsemmisítéssel és a lekonkurrálással szemben való védekezés eszközei jóformán hatálytalanok, és ha végül hozzáveszszük azt is, hogy a magyar munkás munkaszabadsága még formailag sincs meg az ipar területén, akkor itt Magyarországon jogegyenlőségről annak alapvető régi alkotmányjogi, — de magánjogi értelmébenjis — ma már valóban alig lehet beszélni. Ha felébredne valaki a liberalizmus romlatlan ifjú korából, Thiers éis Guizot lelkes nemzedékéből, álmélkodva vehetné tudomásul, hogy a régi klasszikus liberalizmus tanításai, az egyéni szabadság, amelyet az angol Habeas Corpus akta fejez ki, a működési szabadság, a tőke felhasználásának szabadsága, az iparűzés szabadsága monopóliumoktól és privilégiumoktól, vámszabálytól mentesen, álmélkodva vehetné tudomásul, hogy a mai liberális államban mindez legfeljebb elferdült, hatálytalan formulákban, elhalványodva van jelen. Figyeltem a bizottsági felszólalásokat is s nekem az az érzésem, hogy ezzel a javaslattal szemben egyszerűen azt mondani, miként az állampolgári jogegyenlőséget rúgja fel, legalább is elhibázottnak látszik és félreismerése a dolgoknak. Ellenkezőleg, a mai viszonyok és a javaslat céljának objektív szemlélete arra a megállapításra kell hogy vezessen, miként a jelen javaslat hosszú idő után az elsői lényeges lépés az állampolgári jogegyenlőségnek a gazdasági életben való helyreállítására. Az a része, amely a zsidóság elfoglalt posztjainak lecseréléséről szól, lényegtelenebb része a javaslatnak. Ugyanis nem arról van szó, hogy a zsidóság egy részének a szájából kivegyük a kenyeret, ellenben arról van szó, hogy a lecserélés réven a keresztény ifjúság gazdaságilag és technikailag jól képzett része a gyakorlati alkalmaztatás feltételeihez jusson azért, hogy később át tudja venni a zsidóságtól azt a szerepet, amely a vállalatok közérdekű viteléhez szükséges és a magyar kapitalizmus átalakításánál át tudja venni azt a szerepet, amely mellett a közérdekkel szemben való felelősség felfogását és kötelességet átviheti később a vállalat vezetésébe., Hiszi-e valaki azt, hogy a zsidóság, amely a maga exterritoriális érdekei szerint a maga kapitalizmusát meg tudta szervezni, — de nemcsak ezt, hanem meg tudta szervezni a keresztény nemzeti társadalomnak és sokszor az államnak tehetetlenségét is — most ismét nem fog-e hozzákezdeni ahhoz, hogy az eljövendő idők kapitalizmusát ismét a maga exterritoriális érdekei szerint építse ki, ha egyidejűleg nem történik gondoskodás arról, hogy a rendelkezésre álló apparátusnak legalább egy része keresztény öntudatú tisztviselőkkel láttassák el? Méltóztatik ezt hinnie Azt. hiszem, nem! Ezért ËtZ cl meggyőződésem, — ismétlem, mint igénytelen felszólalásom elején is mondottam — hogy a zsidóságnak magának is érdeke, főként a zsidóság ama kategóriájának, amely nem tartozik a kartelkapitalizmus »beati possidentes« külön kiváltságos részéhez, hanem szorgalmas kispolgári foglalkozásban helyezkedett el, hogy a mainál lényegesen közérdekűbb kapitalizmusban foglaljon helyet. Mert kell kovetkezniök olyan lényeges rendszabályoknak, amelyek a magyar kapitalizmust átalakítják, nem is beszélve a részvényjogról, amelynek reformjával már a hetvenes évek óta adósak , vagyunk, hanem az újabb időkben több-kevesebb szerencsével létesült jogszabályok kicserélése tekintetében is. Ilyenek a kényszeregyességek kérdése, ilyen a tisztességtelen versenyről szóló törvény és jó egynéhány más rendszabály is. Mindenekelőtt vissza kell térnünk az egyéni iniöiatíva védelmének a rendjére. Mert addig hiába adunk és nyújtunk segélyt az ifjúságnak, míg nem gondoskodunk arról, hogy a gazdasági pályán az érvényesülés és az egyenlő feltételek melletti szabad levegője rendelkezésére álljon. Ki kell tehát dolgoznunk a jövő időkre a magyar faj, a magyarság gazdasági prosperitásának egész rendjét, jogi és intézményi világát. Ennek alapjait még most kell leraknunk, de nem dilettáns módon, hanem az új, modern közgazdasági tudomány útmutatása szerint. Nyilvánvaló, hogy mindez három hónapba nem fér bele, de bele fognak férni jó egynéhány olyan rendszabály részben állandó, részben átmeneti jelleggel, amelyek mindenkép alkalmasak arra, hogy a következő nagyobb reformok alapjait lefektessék. Mert lényegi beavatkozásokra számítani kell. Igénytelen nézetem szerint nem lesz lehetséges elkerülni többek között olyan rendszabályt sem, amely felhatalmazza a kormányzatot arra, hogy a leálló vállalatokat közérdekből átmenetileg állami kezelésbe vehesse, kiegészítve azzal, hogy egyúttal a vállalat a személyi és dologi vonatkozásban terhes szerződéseinek megszüntetését is elhatározhassa, amely felhatalmazás jó egy-