Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-304

182 Az országgyűlés képviselőházának SOU gyelembe az egyetemes egész nemzet érdekét. ! (Fábián Béla: De ha ők hatalomhoz akarnak jutái!) Éppen erről beszélek. Meri ezeket a megmozdulásokat, ezeket az izgatásokat és demagógiát bizony csírájában kell elfojtani. A híres Bacon lordnak van egy mondása, amely szerint a kígyót a tojásban kell agyonülni, azután már késő. Éppen így le he tétlenség az is,; hogy valaki doktriner módo« egyfelől a sajtószabadság akadályozása miatt panaszkodjék, másfelől mégis azt kívánja, hogy a kormány lépjen fel azokkal az izgatókkal és demagókokkal szemben. (Ügy van! Úyy van! a jobboldalon.) Ebben nagy ellentmondást látok. Némelyek azt nem akarják megérteni, — először is az előttem szólott jeles képviselőtársam — hogy ha egyszer az izgatókkal és a demagógokkal szemben a nemzet egyetemes érdeke szempontjából a kormánynak feli kell lépnie és vállalnia kell az ezzel együtt járó egész ódiumot, ugyanekkor ennek a sajtónak a megrendszabályozásánál nem helyes elméleti módon azzal érvelni, hogy a régi szép nemes sajtószabadságot a Kossuthok, Kölcseyek eszméjét a kormány bántja. A sajtószabadság nagyon hasonlít az izgatók, a demagógok kezében a Madách által említett összedőlt világítótoronyhoz, amelyből sziklaakadály képződik. Az a világítótorony régen azt mutatta, hogy merre menjenek a hajósok és amikor rombadőlt, egyenesen akadállyá vált a hajósok szabad közlekedésének. Éppen így vagyunk a sajtószabadsággal is, amely az imént elmondottak szerint olyan kezekbe került, amelyekben azt teljesen szabadon működni hagyni kormányzati lehetetlenség. De ezen kívül még azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy régente, húsz-harmincöt esztendővel ezelőtt a társadalomi ellem nem voltak olyan erők mozgásban, amelyek valósággal tervszerűen konspiráltak a társadalom felborítására és szétzüllesztésére; akkor természetesen lehetett elméleti módon kezelni a sajtószabadság kérdését, mert ilyen veszélyek nem forogtak fenn, amikkel ma szemben állunk. Nagyon jól tudjuk, hogy ma óriási nagy szervezett erő küzd elsősorban a társadalom felforgatásán. Ott van a szovjetkomintern. Kegyeskednek jól tudni, hogy disztingválnunk kell Szovjet-Oroszországban a belső politika és a komintern között. A belső politika megtalálta a maga vérengző útját és azt gondolja, hogy ezzel megoldotta saját problémáját; ezzel szemben a komintern kifelé szól s a világ forradalmasításának gondolatát szolgálja. Magában a szovjet címerében is ott van, hogy világ proletárjai egyesüljetek. Igenis a szomszédságunkban több százezer, sőt millió ember által képviselve ott van egy nagy erő, amelynek célja egy imperialista világpolitika: felborítani az egyensúlyt az összes többi országokban és bevinni oda a felfordulást, azt a vérengzést, azt a gyűlölködést, amelyet ők annyi esztendőn keresztül vittek. Mindez nem volt régebben, amikor rajongó, ideális szívvel tudtunk csüngeni a sajtószabadság szép fogalmán. Sajnos, tempóra mutantur — az idők változtak — és minden rajongásunk és ideális szeretetünk ellenére is bele kell nyugodnunk abba, hogy az imént már felsorolt különböző hatóerők működése következtében számításba kell vennünk azt a szempontot is, hogy ezt a romboló eszmét, amelyet ők a sajtószabadságból a maguk számára átkovácsoltak, kellőülése 1938 május 3-án, keda'm. képpen mederbe szorítsuk. (Helyeslés és taps jobbfelől.) De a kérdések ilymódon a világtörténeti perspektívába való beállításán kívül még egy szempont van, amely ezt a javaslatot feltétlenül nélkülözhetetlenné teszi és én ebből az egy szempontból is örömmel üdvözlöm a javaslatot. Ez a szempont pedig az, hogy a társadalom felforgatásának célján kívül az újabb időben — nem sok esztendő óta — egy egészen más momentum is felülkerekedett, amely a sajtószabadsággal a legrútabban, a leggyalázatosabban visszaél. Azokra az egyéni rablólovagckra gondolok, akik a különböző apró újságok révén az ipar és kereskedelem kiszipolyozására alapítják létüket. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amint Madách mondta egy rendi gyűlésen tartott híres beszédében: »ugyanaz a kutya, csak más a nyakravalója«. Méltóztassanak elhinni, lelkileg alig különbözik ez attól, amikor a középkorban, a hiányos közbiztonsági viszonyok között, az útonállók vámot szedtek a kereskedőktől, iparosoktól, mikor azok a vásárra mentek, úgy, hogy ha a vámot nem fizették le, nem adhatták el portékájukat. Ma már egészen jelentékeny ilyen sajtó alakult ki apró kukacokból, akik azonban együtt mégis sokat mutatnak és akik egész működésének az a tendenciája, hogy kellő módon, ügyesen megzsarolják a különböző termelési ágakat. Merem állítani, hogy a különböző vállalkozások nyereségének jelentékeny részét emészti fel az az összeg, amellyel ezeket a kukacokat elhallgattatni kénytelenek. (Derültség.) Hiába, egy ilyen vállalatnak mindenképpen káros az, ha a neve — Ihacsak leszóló, kicsinylő modorban is — az újságokba kerül. Nem kell. hogy az a vállalat bűnös legyen^ de tény az, hogy senki sem szereti, lha a nevét meghurcolják. Bizony mégis csak érinti az illető üzleti érdekeit, ha csak a valóságot félig-meddig megközelítő módon is tárnak fel olyan kérdéseket, amelyeknek feltárása az illető üzletemberek számára nem kellemes. Ezek a sajtóeleme'k oly messze fejlesztették már a zsarolás technikáját, hogy én e helyről külön is felhívom erre az igen t. igazságügyminiszter úr figyelmét, mert állítom, hogy a most előttünk fekvő reformjavaslaton felül, lehetetlenség, hogy a Büntetőtörvénykönyvnek és a Büntetőperrendtartásnak sok más szabályát is ne modernizáljuk, mert ezek idővel mégis csak elévültek, (Ügy van! Ügy van! Helyeslés jobbfelől.) A zsarolás tekintetéhen oly messze ment már ez a finom technika, hogy ezt a régi büntetőkódexnek és a régi perrendtartásnak az erejével követni annyi lenne, mint az autós banditák után elegáns lovaszsandárt küldeni. (Derültség.) Az autós banditákkal — úgy, amint Londonban láttam — rádióval felszerelt rendőrautók tudnak csak versenyezni. A mi társadalmunkban elharapózott zsarolással szemben is követnie kell az igazságügyi kormányzatnak megfelelő reformokkal a zsarolás technikájának ügyességeit. Jelen voltam Londonban egy tárgyaláson, amelyen egy zsarolót — igaz ugyan, hogy a zsarolás folytán az áldozat a halálba menekült, öngyilkos lett — pusztán csak a zsarolás tényéért életfogytiglani fegyházra ítélték. Ez helyes! Ott azután lehet arról beszélni, hogy a zsarolók vigyáznak magukra, de a mi törvényünk olyan nehézkes s definiciói sok tekintetben olyan elavultak, hogy a zsarolás fejlett raffinait művészetével és mai fejlett