Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-303

158 Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1938 május 2-án, hétfőn. viselőtársam, felszólalását egy másik érvével is megkísérelnem cáfolni. Ö olyan frappáns felsorakoztatását produkálta az ujságírótársadalom parazitáinak, amihez — mondhatom — valóban nagy zsurnalisztikái készség is kell. Felsorakoztatta mindazokat az eseteket, amelyek szerintem a törvényjavaslatban statuálva vannak és éppen azokra az esetekre hivatkozott, amelyek miatt ez a törvényjavaslat a t. Ház elé került. Magában véve ez a két körülmény is elegendő volna ahhoz, hogy ne is argumentáljak a javaslat mellett, hanem csak a javaslat ellen szólott képviselőtársamnak ezt a két megállapítását vegyem elő. En azonban teljesen megértem Bródy Ernő képviselőtársam egyébként nemes és tisztult elgondolásokon alapult felszólalását és azt is, hogy ez a javaslat a közvélemény széleskörű érdeklődését keltette fel. (Meizler Károly: A Házét nem!) Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a közvélemény érdeklődését felkeltette. Ez jelentkezett a sajtóban is, mint ahogyan jelentkezett minden alkalommal hasonló kérdések, általában jogpolitikai kérdések tárgyalásánál s ezek között elsősorban a sajtókérdés tárgyalásánál. T. Képviselőház! A sajtójog szabályozása iránt az 1914. évi törvényt évtizedekkel megelőzően megnyilvánult az érdeklődés a közvélemény és a politikai élet részéről s megnyilvánult az 1914. évi törvény megalkotása óta is. A helyzet az, hogy az 1914 : XIV. te, amely átfogóan rendezte a magyar sajtójogot, a sajtókérdéseket, a maga teljességében voltaképpen soha nem lépett hatályba. Ez a törvény, amely ideális elgondolásokon alapult ugyan, de Nagy-Magyarországra vonatkozott, nem léphetett hatályba, mert nyomban kihirdetése után kitört a világháború s ekkor hatályba léptek a háború esetére szóló kivételes rendelkezések. A törvény azáltal, hogy nem tudott átmenni az életbe és voltaképpen csak elméletben állott fenn, sok vonatkozásban elvesztette igazi jelentőségét. Azóta nagy idő, teljes negyedszázad telt el. A helyzet megváltozott. Úgyszólván kicsúszott a talaj ez alól a törvényjavaslat alól s végkép kicsúszott ma, amikor rendkívüli világesemények közepette élünk, (Propper Sándor: Ki sem próbálták a törvényt!) Nem is tudtuk kipróbálni azért, mert a háború alatt a kivételes hatalomról szóló rendelkezések állottak fenn, azóta pedig -— változatlanul fenntartom ezt a felfogásomat — sem az ellenforradalom idején, sem az ellenforradalmat követő konszolidációs években, sem azóta nem éltünk olyan időket, — hiszen az európai politika állandó forrongásban és bizonytalanságban van — hogy nyugodtan visszatérhettünk volna a békebeli állapotokra. Ezt ismételten leszögezem. (Rassay Károly: Azt mondták, hogy ez az ország a béke és a nyugalom szigete!) Belpolitikaija g! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Jó vicc!) Valóban az ország belpolitikai lag a béke és a nvugalom szigete, mert rend van, de ez a rend éppen annak a következménye, hogy^ a kormáuvzat a talpán áll és megfelelő intézkedésekkel fenntartja a rendet. (Rassay Károly: Akkor miért kell változtatni! — Propper Sándor: A talpán áll, csak a talaj hiányzik a talpa alól!) Most a gazdasági, társadalmi és szociális tekintetben átalakuló időkhöz kell szabni a törvényhozás tempóját és mértékét és a régi, annakidején jónak vélt törvényes intézkedéseket vagy újakkal kell pótolni, vagy pedig ki kell egészíteni azokkal a pótlásokkal, amelyek az idők során szükségeseknek mutatkoztak. T. Ház! A javaslat ellenzői — nem itt a Házban a vita során, hiszen Bródy képviselőtársam ezzel a kérdéssel nem igen foglalkozott, hanem a bizottsági tárgyalásokon és a sajtóban — sokat hivatkoztak éppen az 1914. évi XIV. tc.-re és úgy állították azt szembe az előttünk fekvő, szerintük jogfosztó javaslattal, hogy az a sajtószabadság szempontjának minden tekintetben megfelelt s azt csak alkalmazni kell. Éppen az imént mondotta egyik képviselőtársam, hogy nem alkalmazták ezt a törvényt. Bátor vagyok felfrissíteni egyesek emlékezetét, akik annakidején részesei voltak a törvényhozás munkájának és egyesek számára talán nóvumot is mondok, akik akkor ebben a munkában nem vehettek részt. Rá kell mutatnom arra, hogy az 1914. évi XIV. te. tárgyalásánál, amely törvényjavaslatnak előadója a mi igen t. képviselőtársunk, Hegedűs Kálmán volt, az előadó és a többség büszkén vallotta erről a javaslatról azt, hogy Európa legliberálisabb törvényjavaslata. Ez az, amire igen t. képviselőtársam, az előadó úr is célzott. Ami akkor liberális volt, az idők változása folytán nyilvánvaló, hogy a mi mostani felfogásunk szerint még liberálisabb és ha az akkori dolgokat megvizsgáljuk, ennek ellenére azt látjuk, hogy az akkori úgynevezett progresszív elemek a legélesebben ellenezték azt a törvényjavaslatot. (Gr. Apponyi György: Leszállítottuk az igényeinket! — Mocsáry Dániel: Mi meg felemeltük!) Súlyos bírálatokat, súlyos ítéleteket hoztak, a durvaságig menő támadásokban részesítették a kormányzatot, (Gr. Apponyi György: Bródy csak nem volt durva?) a napló tanúskodik róla s a sajtószabadság legsúlyosabb sérelmét és a gondolatszabadság lábbal tiprását látták abban a törvényjavaslatban. T. Képviselőház! Azt hiszem, Propper képviselőtársam azt mondotta, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor én, mint újságíró, a javaslat mellett iratkoztam fel. (Prop-, per Sándor: Fenntartom!) T. képviselőtársara, méltóztassék tudomásul venni, hogy én ebben a szerepben utóda vagyok egy jeles és kiváló magyar újságírónak, Kenedi Gézának, — ebben a szerepben, mondom — aki abban az időben képviselő volt, elismert publicista. Méltóztatnak ismerni Quintus néven írott cikkeit, újságírói korrektségét, a sajtószabadsággal szemben vallott álláspontjáról is tudomással méltóztatnak bírni, élete fogytáig mindenkor értékes tollal és bátran fejtette ki véleményét; méltóztassanak tudomásul venni, hogy az 1914. évi törvény tárgyalásánál ő volt a munkapárt vezérszónoka és amikor felállt és beszédét megkezdette, az újságírói karzatról ujságírókollégái kivonultak, mert nem akarták meghallgatni ujságírótársuk beszédét. Ez velem nem történt meg. (Propper Sándor: Akkor is fenntartom álláspontomat: újságíró csak védheti a sajtószabadságot!) Tény azonban az, hogy amit az akkori progresszív elemek ilyen súlyos megítélésben részesítettek, azt ma a progresszív elemeknek egyenes politikai utódai, mint a sajtószabadság egyedüli biztosítékát tekintik. (Gr. Apponyi György: Ez mutatja, hogy hova süllyedtünk a szabad-, ság tekintetében! — Propper Sándor: Marad-