Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-303

Az országgyűlés képviselőházának 303. (Farkas István: Először is szabadság kell!) Kérem, ne tessék a szabadságot tőlem félteni, én majd jövök azzal is. (Csoór Lajos: Csak­hogy nem hozod, az a baj!) Én nem vagyok ha­talmon és így csak azt hozhatom ide, ami ben­nem van s csak a véleményemet mondhatom itt el. * A sajtó éltető eleme a szabadság. (Farkas István: Ügy van, enélkül nincs sajtó, minden más hazugság!) Szabadság nélkül nemiemet a sajtó, ez természetes dolog. De ha ez így van általában, akkor különösen áll ez Magyaror­szágra. Magyarországon a sajtó többet jelent, mint más nemzet életében. Magyarországon a nemzeti élet feltámasztása, a nemzeti élet meg­elevenedése egyenes a sajtó munkájának egyik eredménye. Elsősorban Kossuth Lajos szerepére gondolok itt. A legutóbb egy bizottsági tárgya­láson valaki sokallotta, hogy folyton Kossuth Lajos beszédeiből idézek. Azt hiszem azonban, nekünk, magyaroknak nem lehet elégszer idéz­nünk Kossuth Lajosból és nem lehet elégszer beszélnünk róla. Visszaemlékezem arra, hogy Kossuth Lajos, mint fiatal zempléni fiskális megjelent a pozsonyi diétán és ott kiharcolta az Országgyűlési Tudósítások kiadását, majd Pestre költözve át, itt szerkesztette a tudósítá­sokat. A Törvényhatósági Tudósítások egy évig sem jelentek meg, de az egész rendszert felfor­dították. Bécsből Metternich és a császár le­iratokat küldött a magyar országgyűléshez és a magyar kongregációhoz azzal, hogy csinálni kell valamit a Törvényhatósági Tudósítások ellen. A Törvényhatósági Tudósításokat erre betiltották és Kossuth Lajos börtönbe került; három és fél évig ült a börtönben. De visszagondolok Kossuth Lajos száműze­tésére és az »Irataim az emigrációból« 12 köte­tére, amelyekben Kossuth Lajos egy lángelme intuíciójával előre látta az azóta bekövetkezett eseményeket, előre megjósolt sok olyan dolgot, amelyek a mai időkben a világpolitikában tény­leg bekövetkeztek. (Fábián Béla: A mai napot is megjósolta!) Elég arra gondolnunk, hogy a dunai konföderáció gondolatát szintén Kossuth Lajos dobta bele először a világpolitikába. Én tehát a szorongattatás és megpróbálta­tás napjaiban mindig Kossuth Lajos írásaihoz és beszédeihez menekülök, ez az én magyar Bibliám. De vannak Kossuth Lajoson kívül a nem­zeti életnek más tényezői is, akiknek munkája előrevitte a nemzetet. Ott vannak gr. Széchenyi István munkái, amelyeket ma nem mernének kiadni. Széchenyi korholóan beszélt saját osz­tályáról s annyi előítélet és balgaság ellen sorakoztatta fel érveit, hogy ma a cenzúra nem merné kiadatni müveit. De ott vannak a nemzeti életnek egyéb té­nyezői, ott vannak a nagy költők és írók, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai. Mindezek a betű hatalmával a szellem erejével vitték előre a nemzetet akkor, amikor a nemzet elernyedt s mikor itt nyomorúság és kétségbeesés volt. Ott vannak az abszolutizmus alatt Tompa Mihály költeményei; mindezek Magyarországot egy egész különleges helyzetbe juttatják. Magyarországot ne méltóztassék összeha­sonlítani más országgal, mert itt az egyes in­tézményeknek más jelentőségük van, mint másutt, (hiszen ezt majd lesz módunk és alkal­munk más kérdéseknél megbeszélni, de arra, amit a magyar nemesi osztály, a magyar tör­ténelmi osztály az elnyomottak érdekében tett, sehol a világon példa nincs. Nekünk tehát ezekre a kérdésekre, amikor a sajtókérdést tárgyaljuk, mindig tekintettel kell lennünk. ülése 1938 május 2-án, hétfőn, 153 Ne méltóztassanak azonban azt hinni, hogy én álmodozó és rajongó ember vagyok. Sok van ebből bennem, az bizonyos, de mindenesetre reális és az életben járó ember is vagyok, és tudom, Ihogy van határa a sajtószabadságnak is. Két esetben látom én ennek a határát. Egyik határ a háború. Háborúban nincs sajtószabadság, a háborúban cenzúra van, a háborúban mindent alá kell vetni a hadvise­lés érdekeinek, a háborúban csak egy vezér lehet, nem. lehetnek alvezérek és mellékvezérek s csak a nemzet, az ország érdeke vezetheti a háború vezetőit. (Hubay Kálmán: Az Az Est büszkén Ihirdette, hogy megszegte a cenzúrát.) Nem tudom. Mondom, a háború esetében a cen­zúra természetes dolog. Békében is ismerek olyan esetet, amikor a sajtószabadságnak ha­tára van is ezt az esetet a mélyen t. igazságügy­miniszter \ úr felismerte és kodifikálta. Azt, amit a mélyen t. igazságügyminiszter úr mond a röpirat, röpsajtó, a zugsajtó, a revolverező, a zsaroló sajtó dolgában, (Csoór Lajos: Er­kölcstelen!) az erkölcstelen, tisztességtelen sajtó dolgában, azt én természetesen aláírom. (Csoór Lajos: Aláírjuk mindannyian!) Alá­írom azt is, hogy a miniszter úr a jelenlegi törvényes helyzetben nem talált megfelelő esz­közöket arra, Ihogy ezt a zugsajtót kellő formá­ban megfogja és ártalmatlanná tegye. Ez igaz, és a miniszter úrnak cselekednie kellett. En ezt elismerem és aláírom, s amikor a mélyen t. miniszter úr az igazságügyi bizottságban tartott beszédében azt mondja, hogy (olvassa): »... az egyéni, a közéleti, a családi becsületet legdurvább módon támadókat, és ezzel a név­telen irodalommal a destrukciónak egészen új mérvét vitték bele a közönségbe, meg kell ra­gadnunk a módot annak a felelőtlen röpirati irodalommak megfékezésére, mert az anonimitás és az ennek leple alatt végzett destrukció a legnagyobb mértékben káros«, én a miniszter úrnak ezt a megállapítását teljes mértékben aláírom és magamévá teszem. A miniszter úr azt mondja, hogy (olvassa): »A múlt év őszén 1200-on felül volt azoknak a lapoknak a száma, amelyek mint időszaki lapok megjelentek; ez a szám a közigazgatási hatóságok reviziója folytán körülbelül 850-re apadt. Ez még mindig azt mutatja, hogy ször­nyű inflációval állunk szemben. Ebben is tel­jesen igazat adok a miniszter úrnak s a ma­gam részéről helyesnek, a törvényben előírt módon megfelelőnek tartom azt, amit méltóz­tatott itt kodifikálni. Igaza van ugyanis a mé­lyen t. miniszter úrnak, amikor azt mondja: nem érek semmit azzal, ha én, amikor már széjjel vannak terjesztve, ha el vannak ter­jesztve ezek a röplapok, akkor megyek utánuk; nekem meg kell akadályoznom a terjesztést. Teljesen igaza van, ezt teljes mértékben alá­írom, és igazat adok a miniszter úrnak abban is, hogy meg kellett ezt csinálni, elérkezett en­nek a legfontosabb ideje. A mód és eszköz is helyes, amint méltóztatik csinálni, mert ily­módon a sajtószabadságot terrorizálni nem le­het, a becstelen, aljas, nemzetellenes, haszon­talan, ripŐk, revolverező és zsaroló (Csoór La; jos: Hát még?) újságírókat a tisztességes sajtó maga dobja ki magából, (Fábián Béla: Ez mind kevés jelző!) a tisztességes sajtó üldözi ezeket, a tisztességes közönséggel együtt. Nekünk itt nem szabad parazitákat tenyészteni engednünk. A becsületes, rendes dolgozó emberek éljenek és boldoguljanak, de mindenki, aki leselkedik, mindenki, aki munka nélkül akar itt harácsolni, az az álhír]apíró, aki kefelevonatokkal zsarol

Next

/
Oldalképek
Tartalom