Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-303

154 Az országgyűlés képviselőházának 303. nagy pénzügyi hatalmasságokat, nem számíthat a sajtó, a közönség és a parlament szimpátiájára. Ezek élősdiek, akiket el kell tiporni és ki kell küszöbölni a magyar közélet minden részéből. Ez az én véleményem. Helyeslem a miniszter úr álláspontját, helyesnek tartom a miniszter úr megoldási módját és eszközeit is. Én már túl vagyok azon, hogy bármit is pártszemüvegen át nézzek. Én mindent a nemzet érdeke szempontjából nézek. Párttekinteteken felül a tapasztalatok, a lelkiismeret szemüvegén keresztül nézem a dolgot és ezért, mert ellenzéki vagyok, nem habozhatom megmondani az igazat a miniszter úrnak, amikor a miniszter úr szándékát és módszerét helyeslem. De ugyanezzel a tárgyilagossággal, amelylyel ezt a kérdést tárgyalom, kérem a miniszter urat, hogy méltóztassék cezúrát tenni a röpirodalom, a gaz, a zúgsajtó és a könyvek között, mert a könyvek is beleesnek ebbe a kategóriába. Én azt kérem, hogy valami objektív mértéket méltóztassanak megállapítani: hol végződik a röpirodalom és hol kezdődik a könyv s a könyvekre nem kellene kiterjeszteni ezeket a szabályokat. Magyarországon ugyanis a könyveknek is — amint mondottam — egészen külön lélektanuk van s ebben a kis országban nem gondolom, hogy cél volna a gondolkozás elnyomása, nem gondolom, hogy arra akarnók szorítani az írókat, hogy limonádét gyártsanak, papirosdolgokat írjanak. Méltóztassék elképzelni, milyen helyzet áll itt elő. Nézzük az író, a kiadó és a felülvizsgáló ügyész szerepét. Az író ezekután nehezen mer majd hozzányúlni olyan témához, amely alkalmas a világnézeti különbségek megvilágítására. (Antal István: Miért? Csak ne legyen benne bűncselekmény!) De a határvonalat nehéz megvonni, ebben van a kérdés lényege. Most mél; tóztassék nézni a kiadó helyzetét. A kiadó, aki már különben is meg van félemlítve, még nehezebben fogja elhatározni magát arra, hogy egy írónak olyan művét adja ki, amelyben nehéz vagy kényes kérdések is szerepelnek. Kényei; mes és könnyű helyzetben egyedül a királyi ügyész lesz, aki akkor fogja jól teljesíteni a hivatását, ha megakad a könyvben, ha nehézségeket támaszt, akadályt gördít, mert abból a királyi ügyésznek baja nem lehet, ha egy könyv lefoglalását indítványozza. (Fábián Béla: Kivéve, ha provokálják!) Ha ellenben nem indítványozza, ha átenged egy könyvet, amelyből később talán hírlapi polémia támad, abból a királyi ügyésznek csak baja lehet. Méltóztatik tehát látni, hogy ez, a körülmény nagyon nehéz helyzetet támaszt. Én érdeklődtem, hogy Magyarországon hány könyv jeleniki meg évente. Háromezer könyv jelenik meg. A mélyen t. miniszter úr és munkatársai felvilágosítást tudnak adni arról, hogy hány könyv ellen indul eljárás, a háromezerből. Én nem hiszem, hogy eljárás indult volna meg a könyvek 1%-a ellen, tehát 30 könyv ellen. Ha tehát veszélyt méltóztatnak látni, mint ahogyan a röpiratirodalomban veszélyt méltóztattak 'megállapítani, akkor Jhelyes az ellen az intézkedés, mert ott felburjánzott gaz ellen kell az intézkedést megtenni, a könyveknél ellenben nem ez az eset, mert — mondom — kizártnak tartom, hogy a könyvek 1%-a ellen is valamilyen eljárás indult volna meg. Ilyen körülmények között, mondom, azt szeretném, ha méltóztatnék határvonalat húzni. A szakértő állapíthatja meg legjobban, hogy mi a röpirat fogalma és mi a könyv fogalma. Hol kezdődik a könyv? A könyv talán ott kez"7 ülése 1938 május 2-án, hétfőn. dődik, hogy nagyobb ívszáma van, mondjuk, 4—5 ívnél kezdődik a könyv? Ámbár nehéz itt megkülönböztetni, nem olyan egyszerű a kérdés. Tegnap végső szorongattatásomban a könyveimet nézegettem és elővettem (Csoór Lajos: Bucharint!) — nem, Bucharint nem olvasom — például Beccaria-t. Az egész »Bűn és büntetés« 120 oldal. Nem hiszem, hogy négy ívnél több volna. Olyan röviden, 'pragmatikusan, klasszikusan állapítja meg Becearia büntetőjogi alapelveit és elméletét, hogy mindez nagyon kis könyvben elfér. Mondom, ez szakkérdés, nem merem benne a végső döntést kimondani, de mindenesetre bizonyos határon túl meg lehet állapítani a könyv fogalmát. Ha azonban meg is méltóztatnak állapítani a könyv fogalmát, nem szeretném, ha a könyvet úgy tárgyalnák, mint a röpíveket, mert én nemcsak Beccaria-t vettem elő, hanem elővettem. Eötvöst és Széchenyit is. Széchenyi István műveiben a jelenlegi ügyésznek okvetlenül olyasmit kell látnia, amit nem engedne keresztül. Eötvös könyvei, a »Magyarország 1514-ben«, vagy a »Falu jegyzője« ma nem mehetnének keresztül. Széchenyi »Hitel«, »Világ« és »Stádium« című munkái sem mehetnének keresztül, mert azokban borsos, erős dolgok vannak. Nagyon helyesen, mert a saját nemzetét korhalta és azt kívánta, hogy jobb útra térjen. A Hitelről valóságos ódákat zengett, az avicitás ellen dörgött, a törvényelőtti egyenlőséget kívánta. Ugyanakkor a saját osztályát, arisztokrata társait a legnagyobb mértékben lebírálta. Ma egy kir. ügyész ezt nem engedné keresztül. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ebbe a komoly témába egy kis derűt is hozzak bele. (Halljuk! Halljuk!) Tegnap közölték ezt velem. Sajnálom, hogy nincs itt Hóman kultuszminiszter úr. Csokonai Vitéz Mihálynak van egy színdarabja, amelyet most játszanak Pesten egy külvárosi színházban: »A méla Tempefői, avagy: Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon«. (Csoór Lajos: Az igaz!) A darab II. felvonásában a méla Tempefőit a nyomdász üldözi és börtönbe akarja záratni, mert adós maradt könyvének árával. Ezért a méla Tempefői gróf Fegyvernekyhez fordul, akinek egyik őséről írta eposzát. Ezt a II. felvonást ezelőtt 30 évvel a Barcsay-gimnázium növendékei előadták és a gróf titkárát, Iroványi titkárt, aki szimpatizált a méla Tempefőivel és elérte azt, hogy bejuttatta őt a grófihoz, Hóman Bálint jelenlegi kultuszminiszter úr játszotta. (Nagy Emil: Akkor biztosan soványabb volt! — Derültség.) Ö mint titkár a sajtó iránt a legnagyobb szimpátiát árulta el. Méltóztassék elképzelni, ki volt az a bősz főúr, aki nem akarta a méla Tempefőit meghallgatni? Erődi-Harrach Tihamér t. képviselőtársunk. (Fábián Béla: Ö sovány maradt!) Ö játszotta gróf Fegyvernekyt. (Csoór Lajos: Es a szerencsétlen költő ki volt?) A szerencsétlen költő nem volt fontos, csak ezeknek az^ uraknak az ifjúságából akartam ezt felidézni^ s ennek nyomán és alapján arra akarom kérni^ a kultuszminiszter urat, hogy kollégájánál^ legyen kegyes (Fábián Béla: Ki volt az osztályfőnök? Nem Sebestyén Károly?), protezsálni a magyar sajtót, a magyar irodalmat, a magyar könyveket (Fábián Béla: Jó helyre tetszik fordulni! Jobb címeket kérünk!) és tegye lehetővé azt, hogy a könyvek ne kerüljenek egy kategóriába az ártalmas röpiratokkal. Azt hiszem, hogy a magyar könyv múltja és jövője megérdemli ezt a gondoskodást. Nagyon tár-