Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-301

94 Az országgyűlés képviselőházának 301. ülése 1938 április E8-án

} csütörtökön. kéri, azok az új terhek megfizetésébe belepusztuljanak. Nekem az a meggyőződésem, hogy miután nem a kormánynak, hanem az országnak szavazzuk meg a törvényjavaslatot, nemcsak annak megszavazása, hanem végrehajtása alkalmával is mindenki köteles teljes erejével a végrehajtóhatalom segítségére sietni. A kormánvnak viszont lehetővé kell tennie, hogy minden ember nyugodtan mehessen a munkája után. Remélem, maga a pénzügyminiszter úr sem tekinti ezeket a terheket kicsinyeknek. Elviselhető terhek ezek, de csak abban az esetben, ha az apparátus zavartalanul működik, ha minden ember dolgozhatik, megteheti kötelességét s az embereket munka közben feleslegesen nem zavarják. Ezért kérem a t. kormányzatot és a pénzügyminiszter urat, hogy szakítsák végét annak a szörnyű helyzetnek, amely négy hét óta fennáll az állampolgári igazolványok és a Károly-esapatkereszt iratainak megszerzése körül. Lehetetlen helyzet, hogy rendes, derék dolgozó emberek, akiknek nemcsak saját érdekük, hogy dolgozhassanak, hanem akiknek munkájához az egész országnak is fontos érdeke fűződik, irodáról irodára szaladgáljanak és községről községre kövessék őseiket. Nehogy azt méltóztassék gondolni, hogy itt most csak a zsidók bolondultak meg és keresik az őseiket nem tudom meddig visszamenően. Itt az egész ország társadalma meg van bolondulva, mindenki őskutatóintézetek után szaladgál, (Derültség.) mindenki őskutatással foglalkozik. Az egész országban minden ember azt keresi, hol lakott a nagyapja, a dédapja, az ükapja, mert hiszen némelyik családban gyorsabb a halandóság és 1851-ig kell visszamenni, hogy a derék ükapát és a derék ükanyát is meg lehessen valahol találni, ez pedig nagyon nehéz dolog ma, amikor ennek az országnak több mint kétharmadát a trianoni békeszerződéssel elvették. Itt tehát minden einher a hivatalokba jár, ahelyett, hogy dolgozna. Magánhivatalokról beszélek. A helyett, hogy az emberek dolgoznának, mindenki érdeklődik a derék ükapa és iikmama holléte iránt. Az egész országban szaladgálnak az emberek és iratokat keresnek. T. Ház! Szerény véleményem szerint ez nem valami nagyon szolgál a hasznára annak a termelő munkának, amelyet itt el kell végezni. T. Ház! A másik kérdés az, hogy itt nagyon jelentős és fontos lett az, hogy ki miként teljesítette a világháború alatt hazája iránt a kötelességét. Elég hosszú ideig ez a kérdés nem volt olyan jelentőségű, mint amilyen jelentőségűnek az első perctől kezdve kellett volna lennie. Mi történik"? Az embereknek megvan a vitézségi éremről szóló bizonyítványuk, megvan a Károly-esapatkeresztről szóló bizonyítványuk. Ezek azonban nem elégségesek. Be kell nekik nyújtani egy kérvényt, amelynek alapján meg fogják állapítani. Tessék csak elmenni a Falk Miksautcába, meg tetszik látni, hogy az emberek ezerszámra állnak ott, ezért szólalok itt ma fel. A kormány végre adjon ki egy nyilatkozatot, amelyben megállapítja, hogy a Károlycsapatkeresztről vagy a vitézségi éremről szóló igazolvány egyedül magában elegendő arra, hogy a frontharcosi mi voltot igazolja és akkor nem kell szaladgálni. Vannak itt olyan emberek, akik a világháború alatt olyan ezredeknél szolgáltak, amelyeknek hadkiegészítő területei megszállt területeken vannak. (Mózes Sándor: Nem volt állandó hadkiegészítés!) Értem, de olyan ezredekről beszélek, amelyeknek az Ersatzkader-ük megszállott területen van. (Rassay Károly: Hagyják az embereket élni és dolgozni!) Két emléklapos tiszt igazolására van szükség. Most ezeknek a szegény embereknek, akik keserves munkájukból élnek, szaladgálniuk kell, hogy két emléklapos tisztet keressenek. (Nyiri István: Falun ez nincs, csak Pesten! — Rassay Károly: Sehol se legyen! Az embereknek élni és dolgozni kell! — Zaj. — Elnök csenget.) Első kérésem tehát a t. pénzügyminiszter úrhoz és a t. gazdasági miniszter úrhoz, legyenek olyan szívesek és tegyenek ezen a téren is valamit, hogy az emberek itt nyugodtan mehessenek a munkájuk után, mert hiszen munkájuk eredményéből a jelentékeny rész azt a célt szolgálná, hogy a törvényjavaslat terheit viselhessék. Ha tehát azt akarják, hogy az emberek megkeressék azt a pénzt, amelyből a terheket fizethetik, akkor a t. kormánynak lehetővé keli tenni az emberek részére azt, hogy dolgozhassanak. T. Ház! A hozzájárulás jelentékeny részét, ez nem is kétséges, a kormány az ingó tőkétől követeli. Ha nem volna Magyarországon ingó tőke, mindent el kellene követni, — már abból a szempontból is, hogy legyen kire rakni a terheket — hogy ilyen ingó tőke az országban kialakuljon, annál is inkább, mert legyünk egyben Őszinték: abban az esetben, ha az országban a terhek megfizetését, amelyeket a törvényvényjavaslat kontemplál, a kormány a magyar mezőgazdaságtól várná, az semmiféle körülmények közt nem volna egyedül képes arra, hogy ezt az egymilliárdot elő tudja teremteni. (Mózejs Sándor: Mégis a nagyobb részét viseli!) Egy részét viseli, de nem a nagyobb részét. (Mózes Sándor: À nagyobb részét! — Eassay Károly: Ne mondjon ilyet, hogy a nagyobb részét! 80 millióról van szó!) A t. kormány maga azt mondja, hogy ennek a tehernek jelentékeny részét viseli az ipar és az ingótőke, ennek tehát az a következménye, de általában minden nemzetgazdasági szempont azt mondja, hogy ha ebben az országban nem volna ipar, akkor mindent el kellene követni arra, hogy ipar teremtessék, annál is inkább mert hiszen ebben az országban az ipar 600.000 embert és 70.000 tisztviselőt foglalkoztat, tehát az ipar fejlődése vagy összezsugorodása nemcsak azt az embert érdekli, aki az iparban vagy a kereskedelemben foglalkoztatva van, hanem az egész országot, az ország minden polgárát érdekli. Méltóztassék csak elképzelni: ha Map'varorszáqron nem alakult volna ki 1920 utá.yi (Rassay Károly: Es megelőzőleg!) és megelőzőleír az az ipar, amely ellen itt olyan sok felszólalást hallunk, vaijon a mezőgazdasági munkanélküliség Vórdését miként oldottuk volna meg! (Horváth Zoltán: Több ember ment volna Amerikába! — Rassav Károly: Ha tudott volna! — Mózes Sándor: Nincs megoldva!) Én is azt mondom, amit Mózes.t. képviselőtársam, hogy nincs még megoldva, de legalább részben van megoldva, legalább 600.000 munkás el van valahol helyezve, olyan 600.000 munkás, akinek a békében, amikor a magyar ipar nem volt ilyen orős és nem volt ilyen nagy, az ország területén kívül kellett kenyeret és munkát keresnie. Nem szabad ennél-