Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-277

40 Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19 SB március 4-én, pénteken. igényeit hogyan elégíti ki, afkkor nem tudom elfogadni a törvényjavaslatot. (Mojzes János: Lesz egy kis dohánypénz! — Farkas István: Látszat az egész!) T. Ház! Most pedig rátérek a miniszterelnök úrnak Matolcsy t. képviselőtársam beszédére vonatkozóan tett megállapításaira. Matolcsy t. képviselőtársam dániai példákra hivatkozott, és a miniszterelnök úr ezekre azt a fölényes megállapítást tette, hogy Dánia helyzete egészen más: a dán gazdaság az angol piacra támaszkodhatik, Dániát olcsó tengeri út köti össze Angliával, és Dánia nem vett részt a világháborúban. Ez mind igaz, de elfelejti azt, hogy Dániában más események is történtek. Dániában a gazdatársadalom nemcsak szövetkezeti egységbe tömörülve, szövetkezeti termeléssel és értékesítéssel tudja megvédeni érdekeit, hanem a dán mezőgazdaság politikai téren is ki tudja harcolni gazdasági szükségleteinek érvényesülését. Méltóztassanak csak visszatekinteni az elmúlt évek gazdaságtörténetére Dániában, amit talán mégsem hagyhatunk figyelmen kívül, ha már Dániát hozzuk ide példaként. Dániában 1931—1932-ben, tehát a gazdasági válság mélypontján ugyanolyan nehézségeik merültek fel a mezőgazdaság terén, mint nálunk. A dán mezőgazdák azonban — és e téren nincs különbség nagygazda és kisgazda, zsellér és mezőgazdasági munkás között — közös fellépéssel meg tudták védeni a maguk érdekét .és kiharcolták azt, hogy gazdasági terményeik teljes valutáris ellenértékét megkapják. Méltóztassék visszaemlékezni azokra az evekre, a dán mezőgazdaság ugyanolyan helyzetben volt akkor, mint amilyenben a magyar mezőgazdaság volt, de nálunk a mezőgazdasági termények ellenértékét nem kapták meg a gazdáik, ott azonban megkapták. A magasabb bank- és pénzügyi politika eleinte Dániában sem akarta megadni a mezőgazdaságnak a valutáris ellenértéket — mint ahogy a magyar valutapolitika tette hosszú «éveken keresztül — és erre a nagygazdák és kisgazdák összeállottak, elhatározták, hogy addig nem szállítanak külföldre, addig nem értékesítik külföldön a terményeiket, amíg meg nem kapják a teljes valutáris ellenértéket. Ezt nemcsak most, évek multán állapítjuk meg utólag, én erre már évek előtt mutattam rá itt a Házban, sajnos, eredménytelenül. Amikor tehát a dán példáról beszélünk, akkor meg kell néznünk a kérdésnek ezt az oldalát is. vagyis azt, hogy a dán öntudatos mezőgazdaság minden vonatkozásban meg tudta védeni a maga érdekét és ezen alapszik az ő prosperitása, magasabb szociális berendezkedése. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) T. Ház! Kétségtelen, hogy a magyar mezőgazdaság szociális teherviselése lehetőségében bizonyos (határ van. Kétségtelen az is, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelemezősége oly alacsony, hogy ez az alacsony jövedelmi hatái bizonyos mértékentúli megterhelést nem bír el. Épp ez az egyik oldala a problémának, vagyis az, hogy fejlesszük a magyar mezőgazdaságot, mégpedig egyrészt termeléstechnikai téren fokozzuk a termelést, másrészt pedig az értékesítés terén mutassunk fel az eddiginél nagyobb eredményeket. . Teljesen lehetetlen állapot az, hogy amikor Ausztria mezőgazdasága fejlett ségben sem áll Magyarország előtti, sőt terjedelemben jóval a magyar mezőgazdaság mögött áll, — hiszen nem képes a saját szükségletét sem kielégíteni — ugyanakkor ez az osztrák mezőgazdaság a maga terményei után 2800 millió schilling bevételt ér el, viszont a magyar statisztika a magyar mezőgazdasági termelés értékét 1600 millió pengőre teszi, vagyis pénzértékben kifejezett 1600 millió pengős magyar mezőgazdasági termelés áll szemben az osztrák 2800 millió schillinges termelési értékkel. Ebből is világos, hogy egyrészt a termelés terén, másrészt az értékesítés területén oly feladatok várnak a magyar kormányra és a magyar mezőgazdaságra, amelyeket okvetlenül meg kell oldani, ha azt akarjuk, hogy mezőgazdaságunk a szociális kötelességteljesítés terén — ideértem ezt az öregségi biztosítási törvényjavaslatot — a munkabérek, a kellő mértékben megállapított munkabérek tekintetében, de az adófizetés és általában a teherviselés terén is meg tudjon felelni kötelességének. E kérdés részletes taglalása azonban nem tartozik m előttünk fekvő törvényjavaslat keretébe. Más alkalommal módot fogok majd keresni és találni, hogy ezzel részletesebben foglalkozzam. T. Ház! A társadalom felfogása kétségtelenül oly irányban halad, hogy a mai modern társadalom biztonságát fokozottabb szociális igazságszolgáltatással kell kielégíteni, tehát a társadalombiztosítást fokozottan, lépésről lépésre ki kell terjeszteni. A társadalom ezzel a felfogásával tulajdonképpen önmagát \édi. A modern társadalom helyzete és szerkezete úgy alakul, hogy egyre kevesebb az önálló, független exisztenciák száma. Pedig a független exisztenciák azok, amelyek tulajdonképpen minden társadalom biztonságát és stabilitását biztosítják nehéz időkben is. Manapság — sajnos — egyre nagyobb azoknak száma, akik vagyon nélkül, biztosított jövedelem nélkül máról holnapra kénytelenek tengetni a maguk életét. A magyar társadalom ebből a szempontból különösen szomorú képet mutat. A magyar társadalom szerkezeti felépítésében azt látjuk, hogy a mezőgazdaságban a tíz holdon felüli birtokosság — tehát a független kisgazdák és középbirtokosok —• a 4*5 milliónyi agrár lakosságból mindössze 1-5 millió lelket számlál és ez az 1'5 millió független kisbirtokososztály az, amelyre a magyar társadalom nyugodtan támaszkodhatik. Ehhez a független társadalmi réteghez számíthatom még azt a független kisiparosságot, amelynek biztosított exisztenciája van és amelyet legfeljebb félmillió lélekre becsülhetünk, (vitéz Martsekényi Imre: A duplájára!) A másfélmilliónyi független mezőgazdasági népességhez tehát félmillió kisipari népesség járul és legifeljebb egy további félmillió Lélekszámú népesség az, amely mint munkaadó a kereskedelem, a gyáripar, a hitelpolitika, a közlekedés terén talál magának független exisztenciát. Ezekből a számokból kitűnik, hogy a magyar társadalomban a 9 milliós népességből összesen legfeljebb 2'5 millió az, melynek független exisztenciája és megélhetése biztosítottnak mondható. Martsekényi t- képviselőtársam a kisiparosokkal kapcsolatban dupla számra hivatkozott az én általam említett számadatokkal szemben. Én tudatában vagyok annak, hogy Magyarországon a kisiparosság lélekszáma körülbelül 1,200.000, (Martsekényi Imre: 1,300.000!) igen, 1,200.000-1,300.000, de sohase felejtsük el azt, hogy a kisipar foglalkoztatottjai között is igen lényeges számmal vannak segédek és ta-