Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-293

Az országgyűlés képviselőházának 293. ülése 1938 április l-én, hétfőn. 497 bölcs mérsékletért és hazafias .belátásért, amellyel ezt a javaslatot bírálta. Legyen szabad az említett képviselőtársaim által felhozott iki fogásokkal, továbbá Ulain Ferenc képviselőtársam igen érdekes politikai történeti fejtegetéseihez fűzött következtetéseivel, valamint a Buchinger, Soltész, Peyer, Meizler, Vázsonyi, Rupert, gróf Festetics, Csoór, Rajniss, Matolcsy és Takács képviselőtársaim felhozta kifogásokkal összesítve foglalkozom. Ezt megelőzően azonban röviden néhány megállapítást tennék arranézve, hogy mik voltak a kormány célkitűzései a javaslat megkonstruálásával. Mellőzöm azokat a fejtegetéseket, amelyekre a miniszterelnök úr felszólalásában már kiterjeszkedett, valamint figyelmen kívül hagyom a törvényjavaslat indokolásában már e részben kimerítően ismertetett vonatkozásokat. Az új választójogi .rendszer előkészítésénél az, volt az elvi célunk, hogy olyan választójogot tervezzünk meg, amely; a népakarat kifejezésre juttatásával a mai uralkodó felfogásnak megfelelő módon mégpedig: titkos szavazás útján olyképpen biztosíthatja az ország valódi többségének akaratnyilvánítását, hogy az megfeleljen ,a nemzet közérdekeinek, amelyet a magyar nemzet — történelmi hagyományain alapuló alkotmányos felfogás szerint — a parlamentáris rendszer egészséges továbbfejlesztésében lát érvényesítendőknek. (Csoór Lajos: Szépen van mondva, de rosszul csinálják!) Minthogy pedig a titkos választási rendszer kétségtelenül egy erősebb jog (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.), egy több jog, mint amilyent a ,nálunk eddig érvényben volt nyiltszavazásos eljárás jelentett (Horváth Zoltán: Lélektiprás!) és mert másrészt nemcsak a politikai igazságnak, hanem egyúttal az anyagi igazságnak is elvi követelménye az* hogy minden jog gyakorlásának ugyanannyi kötelezettség vállalása is kell hogy_ megfeleljen: mindenkit csak annyi jog illethet meg, amennyire őt a joggal helyesen élnitudás . képessé teszi s így ez a képessége őt kötelezettségként terheli. (Farkas István: De az az egy millió, amely eddig élni tudott vele. Azt ezután nem terheli?) Elnök: Farkas István képviselő urat kérem, ne \ tartson itt különi szónoklatot! (Helyeslés jobbfelől.) Széll József belügyminiszter: Jól mondotta Antal István t. képviselőtársam, hogy egy választójogi rendtezer kiépítésénél az a helyes főszempont, hogy az ország mai helyzetében melyik az a választójogi renidlszer, amely a nemzetnek a legtöbb ellenálló erőt ad kifelé és legtöbb rugalmasságot a belső problémák megoldása tekintetében. A javaslat ellen felszólalt képviselőtársaim közül különösen gróf Apponyi György, Buchinger Manó, Soltész János, Csüléry András, Peyer Károly, a legpregnánsabban pedig, lelkiismeretes tanulmányra valló nagyszabású beszédében Rassay Károly, továbbá Meizler Károly, gróf Széchenyi Oyörgy, Vázsonyi János, Rupert Rezső, gróf Festetics Sándor, Gsoór Lajos, Matolcsy Mátyás, Rajniss Ferenc, Dulin Jenő kifogásolták ( a javaslatnak szerintük jogfosztást 'jelentő ; azt a tendenciáját, hogy az állampolgárok lényeges számát kirekeszti a választójogból. Ezzel a kérdéssel foglalkozik már a törvényjavaslat] indokolása, kitértem erre ,a közjogi bizottságban mondott beszédemben is és most újólag rá kell mutatnom arra, hogy helytelen úton járnak azok az igeni t. képviselőtársaim, akik a választójogosultságnak a törvényjavaslatban lefektetett új elrendezését párhuzamba állítják a jelenleg hatályos 1925 : XXVI. törvénycikkben lefektetett választójogi jogcímekkel és így vonják le azt a következtetésüket, hogy a törvény java slat rendelkezései jogfosztást jelentenek. Amiint azt a törvényjavaslat indokolása kifejti és amint arra már a közjogi bizottságban reámutattam, a törvényjavaslat a titkos szavazás általánossá tételével önerőiben új választójogi rendszert vezet be. (Propper Sándor: Űj nálunk, de az egész világon nem!) Ezt a tételt többeknek, különösen Rassay Károly t. képviselőtársamnak határozott tagadásával szemben kénytelen vagyok továbbra is fenntartani. Nem hiszem, hogy meggyőzően lehetne megcáfolni azt, hogy például az agitáció, a kapacitáció más síkon mozog a nyílt és más síkon a titkos szavazás rendszerében. Nem hiszem, hogy cáfolni lehetne a törvényjavaslat indokolásának azt a kijelentését, hogy a szavazás titkossága tompítja a választók felelősségérzetét, tompítja & lelkiismeretet és ez a körülmény még a műveltebb rétegeket is hajlamossá teszi arra, hogy a szavazati jog gyakorlásánál a nemzet egyetemes érdekeinek félretolásával az egyesek a saját önző érdekeiket tartják szem előtt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezek az alapvető különbségek elvitathatatlanok. Ha pedig a rendszerek között egyáltalán különbségek vannak — amint, hogy tényleg vannak is —, akkor az egyik rendszernek a másik rendszerrel való felcserélése igenis egy új rendszerre való áttérést jelent. Fenntartom tehát azt, hogy a titkos szavazás általánosítása egy új rendszer bevezetését jelenti, aminek viszont okszerű következménye, hogy egész választási rendszerünket új meggondolások alapjára kell fektetnünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha pedig abból a szemszöből nézzük a kérdést, hogy itt egy új rendszer bevezetéséről és azzal kapcsolatban a rendszernek alapjaiból kiinduló szerves felépítéséről van szó, akkor logikai ellenmondás ezt az új rendszert egy attól lényegében eltérő rendszerrel szembeállítani, a két rendszer rendelkezései között összehasonlításokat tenni és ilyen összehasonlítások alapján jogkiterjesztésről vagy jogszűkítésről beszélni. Az új rendszert a maga szerves egészében keli — önállóan és mindentől elvonatkoztatva — vizsgálni és így kell megállapítani azt, hogy az a nemzet egyetemes érdekei szempontjából helyes-e, avagy helytelen. Itt kapcsolódik bele a sokat hangoztatott jogfosztás kérdésébe az a kérdés, hogy közjogi jogosítványokkal kapcsolatban lehet-e egyáltalában jogfosztásról, megszerzett közjogi jogosítványok elvételéiről beszélni. (Propper Sándor: A béresnek nem lesz joga, de a »darizó mamgárofcnafc« igen.) A közjogi jogosítványok teonmésizete kérdésében tudvalevőleg két- felfogás vitázik egymással. Az egyik szeriint a közjogi jogosítvány az emJbert megillető alapjog. Ezzel szemben áll az iá másik felfogás. aim|ely azt mondja, hogy miivel a választójog gyakorlása által az egyén nemcsak a saját felfogásának és akaratának ad kifejezést, hanem annak erediménye által szükségképpen kihat