Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-292
462 Az országgyűlés képviselőházának Matolcsy Mátyás: T. Ház.! Az a rendszer, amely Magyarországon ma érvényben van, a történelmi fejlődés során messzire visszanyúlik, sajnos, egészen száz évvel ezelőttre. Még jelenleg' is egy teljesen feudális berendezettségű gazdasági élettel Skell számolnunk, amelyre száz évvel ezelőtt egy gazdasági liberalizmus kezdett ráfejlődni és ez a kettő együttesen teremti meg a feudális gazdasági 'liberalizmus jelenlegi állapotát, minden szörnyű kinövésével és kötöttségével együtt. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Tisztában kell lennünk azzal és egy ilyen nagy horderejű probléma tárgyalásánál fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy milyen társadalmi és termelési rendszerben kívánunk élni és milyen rendszert kívánunk fenntartani 1 ? (Meizler Károly: A liberális kapitalizmus! Ami most van!) Ne felejtsük el, hogy osak kapitalizmus és kommunizmus létezik és döntenünk kell, hogy mi a, kapitalizmus mellett foglalunk állást, cmert meggyőződésüník, hogy az egyéni emberi kezdeményezést nem pótolhatják a nagy, központi irányítások és a hatalmi kényszer. Ugyanakkor azonban hangsúlyozzuk, hogy a kapitalizmusnak azt a rendszerét fogjuk visszaállítani, amely az egyéni érvényesülést is biztosítja, amelyben az ember tényleg érvényesülhet és megélhet. (Ügy van! bal felől.) Ne felejtse el senki, hogy a kapitalizmus kifejlődése során kialakult egyik megjelenési formája, a gazdasági liberalizmus, arra épült fel, hogy az erők szabad játéka folytán minden gazdasági tényező a (maximiális eredményeiket éri el és ezzel a nemzet létét és jólétét a lehető legnagyobb fokra emeli. Ez a rendszer azonban megbukott abban a pillanatban, amikor többé nem -működik az erők szabad játéka. Amikor az egyik oldal ereje túlerővé nőtt és elnyomja a másikat annyira, hogy _ezzel a nemzetet a pusztulás lejtőiéire taszítja, akkor azt kell mondanunk, hogy a kapitalizmus megjelenési formájának, a gazdasági liberalizmusnak teljes és korlátlan uralma szörnyű végveszedelem egy nemzet számára,. (Ügy van! Ügy van! half elől. — Meizler Károly: A javaslat is a Tébe.-nefc adja oda a jogokat !') Ezeket tudnunk kell, amikor a rendszerváltozást követeljük. Mert Magyarországon az 1848-as átalakulás, amely a rendi állam helyére az egyenlőség és szabadság jegyében egy új világot akart felépíteni, nem tudta lebontani és így meghagyta a feudalizmus teljes kötöttségét és az még mára, tehát egy évszázaddal későbbre is átnyulük. A kapitalista berendezkedés kifejlődése során a gazdasági liberalizmus számlájának ja,vára óriási eredményeket kell írni: az •egész civilizáció fejlődését a miilt század során, a nagy metropolisok kialakulását; de ugyanakkor terhére kell írni azt, hogy nem adta meg a magyar nép számára az egészséges fejlődés lehetőségét és nyiltan be kell vallani, ' hogy egy idegen, más fajú nép hatalmi pozícióját eredményezte Magyarországon. Mert az a rendszer, amely egy századdal ezelőtt egy új világot kívánt felépíteni, azt eredményezte, hogy a háború kitöréséig majdnem kétmillió embert söpört le a magyar élet területéről és ugyanakkor 1848-tól 1914-ig majdnem egymillió másfajú bevándorlót engedett be a keleti és délkeleti hágókon (keresztül és ez a más faj a zsidóság volt, (Némethy Vilmos; Borzalmas!) 292. ülése 1938 április 1-én, pénteken. T. Ház! Ez a mérlege ennek a rendszernek, amelynek megváltoztatását, teljes leépítését követeljük s ezért olyan eszközt kívánunk megteremteni a választójogban, amely ezt lehetővé is teszi. (Meizler Károly: De nem ez a javaslat! — Némethy Vilmos: Ez a javaslat ugyan nem teszi ezt lehetővé! Igaza van!) Tehát a teljes rendszerváltozás hirdetői és harcosai vagyunk, de hangsúlyozom, nem vagyunk felforgatók. Azok a vádak, amelyek Bethlen István gróf ajkáról elhangzottak, nem minket illetnek, mert mi, hangsúlyozom, rendet, még hozzá yasfegyelmet követelünk ebben az országban (Úgy van! Ügy van! a baloldalon!) azért, hogy egy új rendszerben a termelés színvonala emelkedjék és ezzel együtt a tisztességesebb és egészségesebb jövedelemeloszlás folytán a nép általános életszínvonala is emelkedjék. (Helyeslés a baloldalon.) Ez a mi követelésünk. Ez nem felforgatás, hanem egy új, tényleg népi Magyarországnak a megteremtése, mert az elcsépelt, beszennyezett és elhasznált szónak igazi értelmében egy igazi demokratikus Magyarország felépítéséért harcolunk. Azért hangsúlyozom ezt, mert bár mi határozottan a jobboldal irányában dolgozunk, mégis — újból hangsúlyozom — igenis a szó nemesebb értelmében vett demokratikus társadalmi berendezkedést kívánunk és követelünk Magyarországon. (Némethy Vilmos: Jobboldalit, de nem Festetics-félét!) T. Ház! Nézzük meg egy kissé közelebbről, mi az a rendszer, amelyben ma élünk és mit eredményezett, Bethlen István gróf a választójogi javaslat bizottsági tárgyalásán azzal igyekezett félelmet kelteni és a javaslat megszületését befolyásolni, (Meizler Károly: Sikerült is!) hogy mi proletárnemzet vagyunk. Valóban, ez a nemzet proletárnemzetté süllyedt, de „azért (Egy hang a balközépen: Bethlen is felelősséggel tartozik!) éppen azok tartoznak felelősséggel, akik a nemzetnek évtizedeken keresztül vezetői voltak, (Meizler Károly: 1867 óta!) mert egy nemzet nem az egyik óráról a másikra alakul át proletárnemzetté, hanem hoszszú évtizedek során csúszik le lassan és érkezik el oda, hogy a lakosság óriási százaléka nincstelen és valóban proletártársadálommá válik. (Meizler Károly: Ez volt a konszolidáció! A konszolidáció hosszú évei!) Amikor Bethlen István gróf nem csinál egyebet, mint félelmet akar kelteni és szörnyű veszedelem képét vetíti elénk, (Meizler Károly: Miért nem féltette jobban Erdélyt a háború előtt?) s amikor maga jelenti ki, hogy proletárnép vagyunk, akkor kérdezem: milyen rendszert akar ő stabilizálni és változatlanul fenntartani? (Rakovszky Tibor: Ennél maradjunk?) Ezt a rendszert akarja fenntartani, amely rendszer; ben az egész magyar nemzet jövő generációi sorvadnak és pusztulnak el? Hiszen ma már a hivatalos megállapítás nemcsak 60 egykés községről, hanem közel 1000 egykés községről számol be ebben az országban, amint ezt éppen a tegnapelőtt lefolyt orvosgyűlésen állapították meg: Amikor ezt látjuk, akkor joggal mondhatjuk, hogy különösen azok, akik felelősek ennek az országnak idejutásáért, álljanak félre (Ügy van! balfelől.) és ne a félelem és a gyűlölet szellemével közeledjenek a magyar parasztság felé, hanem a bizalom gesztusával és tényleg a megbecsülés hangján. (Rakovszky Tibor: Ahogy 1919-ben csinálták! — Némethy Vilmos: Tehát Bethlen gróf jobboldalisága sem kell! —