Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-290
388 Az országgyűlés képviselőházának 290 tős választási rendszer intézményét sem. Petroyácz t. képviselőtársam mint nagy eredményt említette meg, hogy sikerült együteművé tenni a választást. Kétségkívül még nagyobb képtelenség lett volna, ha kétszer szavaztatták volna időben is és hely szerint is a választópolgárokat, ez maga azonban az elvi kérdést, a kétszeres szavazás kérdését egyáltalán nem oldja meg. Azt mondja t, képviselőtársam, igaz, hogy ez pluralitás, de hát a múltban is volt pluralitás a földbirtokos, a gyáros, a takarékpénztár vezetője és . a közhivatalok irányítói számára. Nem, t, Ház, ez a múltban nem pluralitás, hanem abuzus volt, ez a múltban a választójog elkobzása, meghamisítása volt, (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebből igazán nem következik, hogy most a pluralitást mint egy javítást fogadjuk el. Nincs is r rá szükségünk, mert ennek a visszaélésnek kizárása biztosítva van magának a titkos szavazásnak a bevezetésével. Itt is ugyanaz az álláspontom, mint a jogcímek felállításánál. Antal István t. képviselőtársam hivatkozott is rá, hogy a bizottságban is elmondottam, hogy ha pluralitást akarunk bevezetni, vezessük be őszintén, egyenesen, nyíltan, mert csafo úgy lehetséges, hogy a pluralitásnak elméletileg megállapított kedvező hatását Is tudjuk érezni, de semmilyen eredményt sem jelent az, ha a pluralitás ellen dörgedelmeskedünk és ugyanakkor magunk viszszük be a választójogi rendszerünkbe, amelyben az egyes és kettes szavazatok komikus jogcímek szerint változnak, mert bocsánatot kérek, komikus az, hogy az egyiknek azért legyen két szavazati joga, mert négy hold földet bérel, vagy négy hold föld tulajdonosa, a másiknak azért legyen egy szavazati joga, mert csak két hold földje van, Végigmehetnék az ilyen kirívó példákon, de nem akarom a t. Házat ezekkel a szembeállításokkal fárasztani, állítom azonban, t. Ház, hogy egy ilyen pluralitás semmi eredményt sem jelent a választó polgárok tömege nívójának emelése szempontjából, ellenben egy bántó keserűséget hagy bennük, amely minden egyes választás alkalmával jelentkezni fog. Kérdezem, hogy miért kell ezt megcsinálni, mi ennek a gyakorlati értéke és értelme? Senki sem tudott rá választ adni és senlki sem tud ma sem választ adni. Ez a kodifikáció holt ereje, amikor egy gondolatot felvet, akkor makacsul ragaszkodik hozzá és a meggyőzés elől egyenesen elzárkózik. Sajnos, ennek a 'kettős választási rendszernek egyéb káros következménye is lesz és ez a káros következménye, amire már a bizottságban is rámutattam, a pénz szerepének a hallatlan megnövekedése. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Valamennyien tudjuk, hogy egy választás alkotmányos lefolytatása a mai választójogi rendszerünk mellett is súlyos anyagi áldozatokat kíván. Ez természetes, az egész világon így van, de még fokozottabban van így Magyarországon, ahol a történelem során nem alakultak ki, nem organizálódtak a pártok, nincsenek kiépített, megbízható szervezeteik és minden egyes t választás alkalmával az organizálás munkáját rövid idő alatt, fokozott eszközökkel kell előteremteni, módot nyújtva az organizálandók részéről is jelentkező kihasználási törekvések érvényesülésének. (Derültség a baloldalon. — Bródy Ernő: Finom megkülönböztetés!) ülése 1938 március 30-án, szerdán. T. Ház! Mi lesz itt a jövőben, amikor lesz egyéni kerületi választás és lesznek óriási lajstromos kerületek* ahol a pártoknak meg kell organizálniok a választópolgárokat, agitációt kell folytatniok két terrénumon, ha ugyanazon időb en is, de különböző jelöltekkel, meg kell szervezni a választás technikai lebonyolítását, mert hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen óriási lajstromos kerületben magának a választásnak a technikai lebonyolítása is milyen feladatok elé állítja a pártokat és micsoda anyagi áldozatokat fog ez követelni; úgyhogy egyenesen ki kell mondanom, hogy ebben a küzdelemben egyenlő eszközökkel csak a kormány, amelynek a pénzforrások a rendelkezésére állanak (Ügy van! Ügy vanf balfelől) és azoik a pártok tudnak indulni, amelyek a maguk függetlenségét az anyagi erők ellenében már eleve eladják, akár külső, akár belső plutokratikus tényezőknek. (Ügy van! Ügy van! b*lfelől. — Farkas István: A plutokrácia lesz az úr a választáson!) T. Ház! Nagyjából ezek azok az elvi szempontok, amelyek miatt én ezt a javaslatot, úgy, amint előttünk fekszik, nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni azért, mert látom a jövő alakulását, látom, hogy ez a kérdés nem kerül nyugvópontra, hogy ennek a kérdésnek minden feszítő ereje továbbra is bennmaradt a mi közéletünkben. Jelentkezni fog már a közel jövőben a visszaélésekben, a visszaélések elleni küzdelemben, jelentkezni fog az összeírásoknál mutatkozó visszaélésekben és az ellenőrizhetetlenségben, jelentkezni fog később a választások lebonyolításánál mutatkozó leküzdhetetlen technikai akadályokban és természetesen jelentkezni fog a választójogból kiszorított körülbelül egymillió választópolgár követelő fellépésében. Azt mondják, hogy választójog nem alkotható örök időkre; ebben teljesen igazuk van. A nemzet kulturális és gazdasági átalakulása, változása nem lehet hatástalan a választójogra, de más dolog az, amikor az új választójogi törekvések a nemzet fejlődéséből természetszerűleg jelentkeznek és jelentkezik egy harc, amelynek alapja már magában a behozott új választójogi törvényben van lefektetve. Ennek a harcnak alapjai pedig az elmondottak szerint éppen ebben a törvényjavaslatban vannak letéve. T Ház! Látok egy közvetlenebb veszélyt is, amelyre kötelességszerűen fel kell hívnom a Ház figyelmét. Ez a közvetlenebb veszély a törvényjavaslat 220. és 223. fainak intézkedéseiben áll. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A törvényjavaslat logikusan, abból a kényszeruségből, hogy a kerületi beosztást nem ebben a törvényben, hanem ezzel parallel alkotják meg, kénytelen volt felhatalmazást adni magának a kormányzatnak, a belügyminiszternek, hogy a kerületi beosztásra vonatkozó rendeletét a későbbi idők folyamán adja ki. A törvényjavaslatnak ezekből az utolsó, záró rendelkezéseiből kiderül, hogy amennyiben ezek a végrehajtási rendelkezések, a kerületi beosztásra vonatkozó rendelkezések nem adatnak ki éé a névjegyzék összeállítása így nem történhetik meg. abban az esetben, amint a javaslat 223. §-a maga meg is mondja, a régi törvény alapján, a régi kerületi beosztással kell választani. Mit jelent ez, t. Ház? Jelenti azt, hogy minden jóakaratunk, kompromisszumra való törekvésünk, koncessziónk, amit ebben a kérdésben tettünk, kútba esett, értéktelenné vált,