Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-290

Az országgyűlés képviselőházának 290. fogása ós^ szerkesztőinek az az álláspontja, hogy a titkos szavazás egészen más, mint a nyilt szavazás, — s ebben igazuk van — tehát éppen azért a nyilt szavazás elméletét és a nyilt szavazás alatt kialakult helyzetet nem le­het egyszerűen átvinni a titkos szavazás beve­zetésével kapcsolatban. A magam részéről ezt a teóriát így nem tudom elfogadni, hiszen a titkos szavazás lényegében csak azt jelenti, hogy az, akinek szavazati jogot adunlk, a sza­vazati joggal élhet is, — ezt az álláspontot fog­lalta el Petrovácz t. képviselőtársam is — ez azt jelenti, hogy a szavazás szavazás, a válasz­tás választás. Én tehát elvi differenciát a vá­lasztás módja közötti különbség alapján nem tudok megállapítani. Valljuk meg őszintén, egy ilyen beállítás a kormányzat és a többség részéről is szomorú önvallomás, mert ez lényegé­ben azt jelenti, hogy eddigi választójogi rend­szerünkben nem a választás és a szavazás ele­mei érvényesültek, hanem a nyilt szavazásban természetszerűleg jelentkező korrigáló erők, amelyek a hatalom rendelkezésére álltak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — vitéz Sza­lay László: Pro és kontra! — Egy hang a szél­sőbaloldalon: Korrigálok és korrumpálok!) A legkevésbbé lehet azonban odáig elmenni e teória felállítása után, hogy most már logiku­san az következik, hogy ha a nyilt szavazás­ban rejlő korrigáló eszközöket eldobjuk, akkor elsősorban a választok számát kell csökkenteni, márpedig ez a javaslat nyíltan ezt teszi, nyíl­tan be is vallja, amikor azt mondja, hogy a nyiltsziavazásos rendszerünkre felépített vá­lasztójog alapján abnormisan nagyranőtt a választók száma és erre statisztikai adatokat is hoz fel. Én ezt nem hiszem el és nem is fo­gadom el. Végre is az, hogy egy választójog radikális vagy konzervatív-e, nem a • szerint dől el, hogy a szavazók és a lakosak száma kö­zött milyen az arány, hanem a szerint, hogy a választójogi törvény milyen választójogi cí­meket statuál. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha egyszerű választójogi címeket statuál, úgy, amint az a külföldi országok legnagyobb ré­szében van: 21 éves korhatár, minden intellek­tuális cenzúra kikapcsolása, félévi helyben­lakás vagy egyszerű tartózkodás, akkor az ilyen választójogról azt kell mondanunk, hogy radikális választójog. De hát mit statuált az 1925-ös törvény, amelyre választójogunk tel­epült? Statuálta a 24 éves életkort, a 10 éves állampolgárságot, a 2 éves helybenlakást, azon­kívül a nőknél statuálta a 6 elemit, a fertiak­nál a 4 elemit, mint kvalifikációs kelléket. En­gedelmet kérek, ezekkel a jogcímekkel szemben nem állhat meg az a kritika, hogy ez radikális választójog lett volna, mert ez konzervatív vá­lasztójog a maga felépítésében: (Ugy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon) a korhatár, az intellektuális cenzúra, az állampolgárság, a két­évi helybenlalkás szempontjából, amely ketevi helybenlakás követelménye emelés volt a Tisza István-féle választójogi törvénnyel szemben, ahol csak egyévi helybenlakás volt kikötve. (Úgy van! Ügy van! bal felől.) Ha tehát elméletileg nem lehetett radiká­lisnak mondani eddigi választójogi rendszerün­ket, most nézzük azt, vájjon tényleg igaz-e az, hogy a választóknak olyan abnormis mennyi­ségét produkálta ez a választójogi törvény. Ebben a tekintetben hivatkoznak arra, hogy a legutóbbi összeírás alkalmával körülbelül 3,400.000 volt a válaszlók száma. De engedelmet kérek, ez csak egyféleképpen oldható meg: ha KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII, ülése 1938 március 30-án, szerdán. 387 a választójogi címeknek megfelelően, törvény­szerűen történt az összeírás, akkor el kell fo­gadni, hogy Magyarország kulturális emelke­dése olyan, hogy négy, illetőleg hat elemi bir­tokában annyi választópolgár van, akik a ma­guk részéről a választóknak ezt a mennyiségét tudják produkálni; ha pedig azt mondják, hogy visszaélések voltak, én ezen sem vitatkozom, ha­nem akkor a logikus orvosságot nem abban kell keresnem, hogy mesterséges új választójogi címeket állítok fel, hanem abban, hogy az összeírás szabályait precízebbekké téve gon­doskodjunk arról, hogy a visszaéléseik lehető­ségét kizárjuk. (Úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sajnos azonban az az el­gondolás, hogy a titkos szavazás rendszere egészen más, mint a nyilt szavazás rendszere és hogy a magyar választópolgárok száma ab­normisan magas, odavezette a törvényjavaslat szerkesztőit, hogy a választók számának csök­kentésében keressék a remédiumot, a kautélát, a garanciát az új választójogi törvényt illető­leg. Ezért kellett kitalálni a kettős választási rendszert, ezért kellett felállítani, kibővíteni, szélesíteni a mesterséges választójogi címek egész sorozatát, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ezért kellett felemelni a helybenlakást hat évre és ezért kellett megtenni mindazokat a megkötéseket, amelyek a mai választójog^ rendszerben jelentkeznek. Teljesen igazat adok Petrovácz t. képvise­lőtársamnak abban, hogy egy választójog de­mokratikus volta nem azon dől el, hogy min­den 21 éveis férfinak vagy nőnek választójoga legyen minden további kikötés nélkül, a sze­lekciónak azonban meggyőződésem szerint ér­telmes alapon kell történnie, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) valami célt kell szolgálnia: a választópolgárság nívójának emelését olyan alapon, hogy azt valóban eredményezze is. Az én kifogásom ezek ellen a jogcímek ellen nem az, hogy csökkentik a választók számát, — ez csak egy eredménye ezen jogcímek beállításá­nak — hanem az, hogy nem elvi átgondolás alapján történnek ezek és hogy a szelekció szempontjából semmit sem jelentenek. Állítom, hogy a szelekció után, amely kö­rülbelül egymillió választópolgárnak a vá­lasztói jogból való kizárását jelenti, a ma­gyar választópolgárság értelmi nívója, meg­bízhatósága, az államelmélet szempontjából viailó sl_|ia!bii látása sieimimiiveil sieon változik tmlejg, ha kizárjuk vagy bennhagyjuk ezt az egymillió választópolgárt. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — vitéz Szalay László: Tévedés!) Ennek a szelekció­nak tehát csak a káros hatását, fogjuk érezni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Érezni fogjuk egyfelől azért, mert az a választójogból ki­zárt egymillió választópolgár egyenesen pré­dája lesz minden parlamentarizmus elleni agitációnak^ (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.), érezni fogjuk másfelől azért, mert a mesterséges jogcímek halma­zata mellett az összeírás a teljes önkényke­désnek fog utat nyitni (Ügy van! a szélsőbal­oldalon.) és érezni fogjuk végeredményben azért, mert a választójogi kérdés nem kerül nyugvópontra, hanem a választójogi kérdés további feszítő problémáit már magában eb­ben a javaslatban elhelyeztük! (Úgy van!) Úgy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) Én éppen ezért nem tudom elfogadni a törvényjavaslatban nóvumként jelentkező ket< 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom