Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-289

Az országgyűlés képviselőházának sultság közjogi jogosítvány, valójában mégis gazdasági jogosítvány is, mert egy ország parlamentje nemcsak arravaló, hogy közjogi törvényeket hozzon, hanem arra is, hogy az országgazdasági életét, gazdasági rendszerét irányítsa, gondoskodjék a nemzet fenntartásáról, tagjainak megélhetéséről és jólétéről. Amikor tehát egy közjogi törvényt alkotunk, egy jogosítványt adunk, amelynek az a célja, hogy azzal az államnak egyedei éljenek; de nemcsak azért adjuk ezt a közjogi jogosítványt, hogy azzal élhessenek, hanem azért is, hogy a parlamentáris rendszer keretén belül az ő véleményük kifejezésre jutva, az ország gazdasági életére is irányító befolyást tudjanak gyakorolni. Amikor a közjogi bizottságban folyt e törvényjavaslat tárgyalása és már hetekig küzdöttünk egy-egy szakasznak megjavításáért, a bizottságból kifelé jövet az egyik képviselő társam vállamra tette a kezét és azt, mondta: »Minek ez a küzdelem? Hiszed te azt, hogy valaha ebben az országban a titkos választójog alapján lesz még egyszer választás? Nem látod te azt, hogy az egész parlamentarizmus fölött a hullámok már összecsapnak és így hiábavaló munkát végeztek?« (Mojzes János: Az illető valószínűleg félt a 'titkos választástól! Félt, hogy nem lehet úgy svindlizni, mint azelőtt!) Szomorúan hallgattam képviselőtársamnak ezt a megjegyzését és megdöbbentem azon, hogy akadhat egy magyar törvényhozó, akinek olyan kevés hite van abban, hogy ebben az országban a parlamentáris rendszer, a törvény uralma továbbra is fennmaradhat. Azt válaszoltam neki: »Ha biztos tudomásom lenne arról, hogy talán csak hetekig fog élni az a rendszer, amelyben élünk, még akkor is kötelességem volna küzdeni és őrt állni utolsó csepp erőmig azért, hogy ebből a javaslatból igenis törvény lehessen és az országnak módja és alkalma lehessen e törvény alapján egyszer már őszintén, éis ijgtaizián megnyilatkozna.« (Mojzes János: Vannak, akik besszre spekulálnak!) Ha ugyanis vizsgáljuk azt a kérdést, hogy tényleg beteg-e a parlamentarizmus, ha keressük és kutatjuk az okát ennek a ma egészen széles -körökben elterjedt felfogásnak, hogy a parlamentarizmus beteg (Mojzes János: Beteg választójog ímelítetti betegnek kell leinnie!), akíkoa' tényleg azt kell mondanom, hogy a parlamentarizmusnak alapépítménye beteg. Maga a parlamentarizmus sehol sem beteg, az eszmei gondolat, annak tartalma helyes és jó, az testesíti meg önmagában a demokráciát^ az szabja meg a (t'amáoskoizás lehetőségét; osiak las a parlamentarizmus beteg, amelynek alapépítménye is beteg, mint amilyen beteg volt a mai parlament alapépítménye, amely a nyilt szavazás során jött létre, amelynek betegségét mutatja (Mojzes János: Főleg a választási rendszer!) az a nagy üres parcella, amely velünk szemben jelentkezik és megnyilatkozik, (Egy hang a jobboldalon: Künn vannak a folyosón!) amikor a törvényhozók nem érzik azt a kötelességüket, hogy a törvényalkotásban komolyan és tevéikenyen résztvegyenek. Akkor beteg az alapépítmény, amikor olyan emberek kerülnek be egy-egy ország parlamentjébe, akiknek semmiféle összefüggésük nincs a néppel, szavazóikkal és nem éreznek irántuk semmiféle felelősséget, (Mojzes János: Akiket csendőrökkel választanak meg!) Kétségtelen, hogy egy országban, ahol parlamentáris rendszer van, mint amilyen van Magyarországon is, sohasem lehet 289. ülése 1938 március. 29-én, kedden. 357 figyelmen kívül hagyni azt, hogy egy parlamentarizmusnak legnagyobb erejét mindig az teszi, hogy az országban fenn tudják-e tartani a rendet, amely a polgárságnak békességet, nyugalmat és megfelelő életlehetőséget biztosít. A kormányzat, amikor a titkos választójogot meg akarta valósítani, folytonosan kereste és kutatta a kautélákat, mert mindig egy i erős félelemérzet élt benne, félt a nép elé menni egy általánosabb keretű választójoggal, mert félt'attól, hogy a néptől nem kapja meg a megfelelő bizalmat az ítélethozatalnál. Megpróbálta a kautélákat az életkor szempontjából megkeresni és felállította azt a tételt, hogy a fiatalság még nem egészen érett arra, hogy dönteni tudjon az ország nagy, sorsdöntő kérdéseiben, tehát ki kell tolni a korhatárt 24 esztendőről 26 esztendőre, majd a szűkebb választójognál pedig egyenesen 30 esztendőre. Kétségtelen, hogy ez a korkitolás valójában nem rekesztett ki bizonyos társadalmi rétegeket és úgyszólván minden társadalmi osztályban egyforma mértékben szelektált, amennyiben egy érettebb kort kívánt meg ahhoz, hogy valaki a törvényben kapott jogával élhessen. Súlyosabb kifogásokat valójában nem is lehetett tenni az életkor felemelése szempontjából, bár kifogásoltuk ezt, hiszen ez is jogfosztást jelent, mivel azonban ennek következtében egész kategóriák nem maradtak ki és mivel végeredményben csak arról van szó, hogy valaki két évvel később kezdi majd gyakorolni választói jogosultságát, — a mi ötesztendős parlamenti ciklusaink mellett valójában az történik, hogy úgyis ötévenkint lehet ezt a jogot gyakorolni, ha tehát valaki az egyikből kimaradt, be fog kerülni a másikba, — ez a kautéla tehát valójában nem volt olyan, amely társadalmi osztályokat kirekesztett volna és ezzel bizonyos jogfosztásokat idézett volna elő. Ellenben nagyon veszélyesnek tartottuk azt a kantéiát, amelyet a kormányzat az iskolai végzettség, az írni-olvasni tudás és a vagyoni cenzus szempontjából állított fel, mert ezzel nagymértékben hátrányba kerül éppen az a társadalmi osztály, amely a

z országban ma a legnagyobb szaporaságnak örvend és amely társadalmi osztály ma a lakosságnak egyharmad részét teszi ki. r Kétségtelen, hogy a földmunkásságnak a valasztójogosultság terén való háttérbe helyezése a kormánynak komoly gondot okozott, ha azonban feltesszük azt a kérdést, hogy ha egyes társadalmi osztályok választójogosultságáról van szó, valójában mikor követünk el nagyobb hibát, akkor-e, ha bizonyos százalékban beengedjük őket a jogok sáncaiba, ha félünk is magatartásuktól, vagy pedig akkor, ha teljesen kirekesztjük ezeket a társadalmi osztályokat és a jogtalanság állapotába taszítjuk? Mi az utóbbit tartjuk veszélyesebbnek, mert végeredményben abban az esetben, ha valamely társadalmi osztály nem tudja kiélni magát parlamentáris formák és törvényes keretek között, ha nem kapja meg a maga képviseletét és a maga szócsövét a törvényhozás házában, akkor ez a társadalmi osztály önként sodródik olyan irányzatok felé, amelyek nem a törvény útján, hanem a törvényen kívül keresik a maguk részére az érvényesülés lehetőségét. Mi tehát, akik a parlamentarizmus alapján állunk, helytelenítettük azt, amikor bizonyos vagyoni cenzus beiktatásával egy társadalmi osztálynak majdnem 30 százalékát kívánták kirekeszteni a titkos választójoggal való éléi le-