Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-288

346 Az országgyűlés képviselőházának 288. ülése 1938 március ÎU-én, csütörtökön. állott, hogy ezt az akkori idők vihara, a világháború vihara csakhamar elsöpörte és hogy ezzel a választójoggal az ország nem élhetett. Volt még ennél is érdekesebb és nevezetesebb állomása a választó jog sorsának, az, hogy nyolc évvel az 1913-as választójogi törvény előtt a választójog esztendőkön keresztül királyi Programm volt ebben az országban, anélkül azonban, hogy a királyi szó, a királyi akarat és a királyi parancs elegendő lett volna ahhoz, hogy ezt a választó jogot megvalósíthassák. 1913 után négy esztendővel újból elkészült nagyon késedelmesen és nagyon keservesen egy új választójogi törvény, de akkor már ez az alkotás versenyt futott azzal a világviharral és azzal az összeomlással, amely bekövetkezett. Egy további állomása esztendők után következett, amikor 1925-ben megint olyan választójogot alkotott ez a parlament, amely a régi választójognak Voltaképpen . a visszafejlesztését és nagyrészben való elértéktelenítését jelentette, amennyiben az általános, titkos szavazásról visszatért a részbeni titkos szavazás rendszerére. És ma újból itt van előttünk ez a javaslat. Mi a mai sorsa? Mai sorsa az, hogy olyan időben vagyunk kénytelenek tárgyalni, amikor az ország figyelme nem koncentrál ódhatik eléggé e kérdés köré, mert az ország figyelmét és érdeklődését újból más dolgok, más történések és más viharok várása köti le. Természetesen sorsához tartozik az is, ami még ezeknél is szomorúbb, hogy olyan időkben kezdjük tárgyalni, amikor — mint mondottam — a demokráciának és parlamentarizmusnak értékét sok országban már vitatják és kétségbevonják, amikor már más politikai divatoknak hódolnak, amikor a diktatúrás módszereket keresik. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy ebben a törvényjavaslatban, igenis, nagyrészt ezeknek a hatásoknak az ereje mutatkozik és ezek a hatások jutnak a javaslat egyes intézkedéseiben ós szakaszaiban kifejezésre. T. Ház! Mi-mélyen sajnálni tudjuk, hogy a kormány akkor, amikor bizonyos mértékig talán politikailag tüntető gesztust akart tenni s most tárgyaltatja ezt a javaslatot, megmaradt ennél a gesztusnál. Sajnáljuk, hogy voltaképpen csak az elméleti bókig jutott el a demokratikus átalakulás területén, sajnáljuk, hogy a gyakorlat útját továbbra is elzártan tartja; legalább is ez a helyzet a dolgozó tömegek szempontjából. Mert bár igaz, hogy titkos választást teremt intézményesen ez a javaslat, de ugyanakkor, amikor a titkosságról gondoskodik, ez a választójog nem lesz egyenlő, nem lesz általános, így tehát nem is lesz alkalmas eszköze ennek a szükséges evolúciónak és nem lesz alkalmas segítője azoknak a reformoknak, amelyekre oly régen vár és_ számít az ország. Sajnáljuk tehát, hogy a javaslat így ebben a formájában sem fogja teljesíteni azt a történeti hivatását, amelyre szükség volna azért is, mert rengeteg idő múlott el azóta, hogy ez a szükségesség fennáll. És ha a t. előadó úr az ő előadmányában megemlékezett arról, hogy milyen veszteség, milyen történeti hatású veszteség volt az, hogy például az 1848 után bekövetkezett abszolutizmus korszakában húsz esztendőt vesztettünk ebből a szempontból, akkor gondoljunk csak arra, hogy azóta már újabb nem 20, hanem háromszor 20 esztendőt, 60 esztendőt vesztettünk, két fontos emberöltőt, mégpedig egy olyan korszakban, amikor a rohanó fejlődési tempó ezerszeresen szükségessé és kötelességévé tette volna az országnak, hogy ezen a téren a haladás meglegyen. Sajnálatos dolog ez még akkor is, ha — mondom — megállapítjuk mindig, hogy ebben a javaslatban a titkosság az, ami haladást, ami egy újabb lépést jelent. Mert azt kell mondanom, hogy nincs igaza a mai vita első szónokának, Antal István t. képviselőtársunknak, amikor úgy állította be a dolgot, hogy a titkosság mellett minden egyéb eltörpül. Ezzel szemben azt lehet mondani, hogy ez az érték is problematikussá válik azáltal, hogy a társadalom igazi fenntartó osztálya számára, a munkásosztály számára ez a titkosság egyszerűen azért nem jelent semmit, mert a munkásosztály nagyrészt kívülreked ennek a törvénynek alapján. (Ügy van! a szélsőbalolddlon.) Történik ez

1 akkor, amikor vita folyhat ik arról, hogy proletárnemzet vagyunk, amely kifejezésnek érit elméről lehet ugyan vitatkozni, de nem lehet vitatkozni a fölött a tény fölött, 'hogy igenis, ma, a munkás osztály és a dolgozók legnagyobb része proletárnak minősíthető. Ilyen vagy olyan, értelemben, — ez, mindegy — de a dolog lényege szerint proletárok, akiken segíteni kellene és az ezeken való segítésnek egyik módja igenis a demokratikus törvényhozás és a demokratikus parlament megteremtése volna., T. Ház! Ennek ia javaslatnak igazi tendenciája tulajdonképpen megnyilatkozik és kifejezésre jut ennek a jelentésnek már az első oldalán is, amikor azt mondja, hogy (olvassa): »... a'bizottság nagy (többsége a belügyminiszter kijelentésével is alátámasztottan abban a véleményben volt, hogy a választók számának, szaporításának vagy csökkentésének kérdése a javaslatban másodrendű jelentőséggel bír...« (Farkas István: Pedig ez iá lényeg!) Ominózus megállapítása ez' ennek a javaslatnak. A másik, ami ennél is ominózusabb, az, amikor ugyancsak ez a jelentés állapítja meg, hogy voltaképpen, a többség felfogása alapján az a cél, hogy olyan képviselőket választanak, akik a magúik felfogásában közelebb állanak a polgári felfogáshoz. T. Ház Végre ideje volna egyszer már tisztázni ezzel kapcsolatban két dolgot. Az egyik az, hogy tulajdonképpen 'mi is az a polgári felfogás és mi is az a polgári szemlélet, amelynek számára itt az elsőbbséget és a hegemóniát követelik. Magyarországon a helyzet az, hogy a polgári jogegyenlőséget már az 1848-as törvények is biztosították volna., Magyarország ebben a tekintetben nem volt az első, mert Magyarországot megelőzően 1789-ben már a francia forradalomban deklarálták az emberi jogokat, deklarálták a polgári jogegyenlőséget. Igaz, hogy nagyon sokan vannak a túloldalon, akik -hódolnak ma annak a felfogásnak, hogy éppen ez. az 1789-es francia forradalom az_a nagyon sajnálatos valami, az a nagyon sajnálatos fordulat, amelynek káros következményeit szenvedjük azáltal, hogy ezen a vonalon óhajt haladni a fejlődés továbbra is. Ámde a dolog tulajdonképpen úgy áll, hogy nem is 1789 dátum, amelynél a történelemnek ezt, a fejlődési szakaszát meg kellene kezdeni, mert hiszen az 1789-es francia forradalmat (megelőzően ott volt már az angol forradalom, amely ugyanezeket az elveket deklarálta és óhajtotta biztosítani. Ez a forradalom csak egyik kifejezési formája volt azok-