Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-288

Az orszúggyülés képviselőházéinak 288. vezető oréfog (közvéleménye, — amégra 1848-íbian ugyanazoknak a fiai, a leszármazottai, akik ellenállást tanúsítottak II. József császár re­formjaival szemben, azoknál sokkal messzebb­menő reformokat minden alulról vagy felülről jövő nyomás nélkül, a maguk jószántából lép­tettek életbe, alkotmányos, törvényes úton. Én tehát a választójog reformjának egyik főcélját abban látom, hogy biztosítsa az alkot­mány szellemében a szükséges demokratikus fejlődést, abban az irányban, hogy a nép széles rétegeinek, a nemzetnek valódi közvéleménye itt ki tudjon alakulni. De még egy szempontból látom fontosnak azt, hogy itt a nemzeti önkormányzat élve mi­nél erősebben érvényesüljön. Mindig fontos és szükséges a mi számszerint kicsi nemzetünk­nél, hogy erős, minden defetizmustól mentes, a nemzet életében, boldogulásában bizakodni tudó nemzeti közvélemény legyen, de — a nél­kül, hogy itt részletekre akarnék kiterjeszkedni — ennek fontossága ma még nagyobb, mert, saj­nos, látunk tüneteket, amelyek egyrészt bizo­nyos defetizmusról tesznek tanúságot, másrészt arról, hogy nekünk talán itt az eddigi nemzet­fogalmunktól eltérő nemzetfogalmakat kell meghonosítanunk, amelyeket én egészen őszin­tén a magyar nemzet létére veszedelmeseknek tartok. Ugyanis mi a magyar nemzet fogalma a mi megfogalmazásunkban és mi az alkotmá­nyos életünk lényege és kapcsolata a nemzet fogalmával? Én két dologban látom nemzet­fogalmunk és alkotmányunk lényegét. Az egyik a szentistváni állameszme alapján ki­épített és a Szentkorona eszméjében tovább vitt magyar nemzeti összeség, nemzeti egység fogalma, a másik pedig a nemzeti önkormány­zat elve. (Ügy van! Ügy van! half elöl.) A ma­gyar nemzet fogalma évszázadokon keresztül fokozatosan épült ki. Először a Szentkorona tanában öltött testet és az una eademque no­bilitas elvében, amely kimondja, hogy minden meimes eimjber* a meimzet, ia Szamíkorcmia tagja. 1848-ban azután ez a nemzetfogalom az addigi elhatárolt rétegről kiterjesztetett az egész nelmzietire és: ez ma, nieimizeitiüiník egységének, femnmiacriadáísánaik és továbbfejlődésének legmiar gyoiblh Ibiztoisítélkia! E szerint nteim tieiSKÜinik kü­lönbséget a nemzet tagjai között anyanyelvük, vágy származásuk szerint. Ez azért fontos, mert amikor ma különböző országokban a nemzet fogalmának más értelmezése vált ural­kodó eszmévé, amikor a nemzet fogalmát más kritériumoktól teszik függővé, egy fajhoz, egy anyanyelvhez való tartozásban látják azt meg­testesedve, az ilyen elméletek átvétele nálunk egyenesen nemzeti öngyilkosság volna, mert a magyarság fogalmát olyan szűk körre szorí­taná ,össze, hogy az a mai Csonka-Magyaror­szág lakosságának is osak egy hányadat tenné ki, úgyhogy nekünk, igenis, a régi, tradicio­nális nemzeti eszméhez kell ragaszkodnunk, amely egyik alkotó eleme a magyar alkot mánynak. A másik ugyanilyen fontos alapelve a ma­gyar alkotmánynak a nemzeti önkormányzat elve, amelyről letenni nem szabad és amelyről letenni nem is fogunk. Örömmel látom, hogy ez a javaslat is, minden fogyatékossága meg­lett, ezt a nemzeti önkormányzati elvet akarja szolgálni. (Bassay Károly: Ügy van!) T. Ház! A politikában, a közéletben semmi sem öncél, az alkotmány maga sem lehet ön­lése 1038 március 24-én, csütörtökön. 337 cél, a történelem azonban megtanított minket arra, hogy egyedül az alkotmányunk adja meg azt a keretet, amelyen belül a fejlődés folytionioisiságla megrázkódtatásoktól mentien vi­hető előre, amely biztosítja az ország függet lenségét és belső békéjét. T. Ház! Annak, hogy ezt a javaslatot itt tárgyaljuk és lehetőleg tökéletesíteni próbál juk, harmadik fő célját abban látom, hogy a nemzeti önkormányzat elvének megfelelőleg iparkodik az országot a demoíkratikus fejlődés útján továbbvinni. Amint az alkotmányt, úgy a parlamentáris demokráciát sem tekintem ön­célnak. El tudom képzelni, hogy a nemzeti ön­kormányzat elve esetleg más keretek között is érvényesülhet. El tudok képzelni olyan rend­szert, amely más úton tudja a nemzet hangu­latát visszatükröztetni, más úton tud a nemzet közvéleményének érwnyt szerezni. Mi azonban a parlamentáris demokrácia alapján állunk, nemcsak ezen az oldalon, hanem a kormány oldalán is, ennek legjobb bizonyítéka éppen az, hogy a kormány benyújtotta ezt a javas­latot, amely a parlamenti választások kérdé­sét akarja a jövőben szabályozni. Nálunk is sokat beszélnek arról, külföldi példákra hivatkozva, hogy itt a parlamenta­rizmus válságban van, hogy itt a parlamenta­rizmus ideje lejárt és egyáltalán kár itt vá­lasztójogi törvényekkel jönni, kár a parlamen­tarizmust megmenteni próbálni, mert az úgyis halálra van ítélve. Kétségtelen, hogy egyes országokban, legalább egy időre, megbukott a parlamentarizmus. Ha azonban mi mindig csak iái külföldi példáikat telkintetniők, iákkor aa oÜJasiz és német példával szemben felsonoilhiattbánk: há­romszor annyi államot, amelyek viszont meg­maradtak a parlamentáris demokrácia mellett, de nemcsak megmaradtak mellette, hanem jól érzik magukat benne, azt fejlesztik tovább és talán jobban prosperálnak ezek a nemzetek, mint a tekintélyi uralom alatt élő nemzetek. Nem akarok azonban itt külföldi példákra hi­vatkozni, sem pro sem kontra. A magyar par­lamentarizmus és a magyar parlamentáris demokrácia válságáról már csak azért sem le­het beszélni, mert — mint Antal István igen t. képviselőtársunk igen helyesen megjegyezte — tiszta parlamentarizmus itt sohasem volt, tiszta demokrácia még kevésbbé. (Gr. Széche­nyi György: Ez a baj! Ezért haladunk most az erőszak irányában!) Évtizedek óta a választó­jog kérdése uralkodott a magyar közéleten. Közben-közhen a kérdés néha lekerült az ér­deklődés homlokteréről, de mindig vissza-visz­szatértek rá, a titkos, általános választójog kérdése mindig előtérbe nyomult olyankor, amiko,r a nemzet súlyos krízist élt át, amikor valóban baj volt, hogy ez az akut kérdés ott élt a nemzetben, mert ez a kérdés esetleg rom­boló hatást vitt véghez. Éppen ezért nagy hiba volt ehhez a kérdéshez hozzá nem nyúlni ak­kor, amikor lehetett volna, a boldog békeévek­ben, hanem hozzányúltak először egy radiká­liiisajbíb meigoldáis 'ílrányában a válágháiboírtú vége felé, amikor már-már az összeomlás szelét le­hetett érezni Hogy ebbe a hibába ne essünk ma, az utolsó pillanatban idehozta a kormány ezt a javaslatot, amiért, mondom, csak elis­merés illeti. De nálunk a parlamentáris demokrácia válságáról beszélni azért sem lehet, mert ha vizsgáljuk az elmúlt évek kormánynyilatkoza­tait is, sohasem a parlamentarizmus megszün­tetése, vagy a parlamentarizmusról más rend­szerre való áttérés szerepelt azok közt az okok közt, amelyeket szerintem helytelenül az ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom