Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-288

Az orszuggyulés képviselőházá;nak 288, ü\ géről, (Mojzes János: Kényelmesebben lehetett csalni!) Tudtommal, ha egy kormány arra az igen helyes lépésre szánja rá magát, hogy a nemzet életének ilyen fontos aktusából, mint az országgyűlési képviselők: megválasztása, iparkodik kiirtani minden visszaélésnek a lehetőségét, akkor nem áldozatot hoz, hanem a kötelességét teljesíti és ha egy kormányzati rendszemek előnyei származnak a visszaélések lehetőségeiből, akkor ezekről lemondani nem áldozat. (Mojzes János: Ez a múltban kifejlődött gyakorlat volt-) A múltban volt egy nemzedék, volt egy uralkodó osztály, amely áldozatot hozott 1848-ban, amikor alkotmányos, törvényes jogokról önként, minden külső nyomás és minden alulról jövő nyomás nélkül mondott le az a magyar történelmi osztály. Ez áldozat volt, olyan áldozat, amely megérdemli azt a meghajlást, amelyet most Antal István képviselő úr a kormány felé tett azért, amiért tulajdonképpen csakugyan jár elismerés egy kor- i mánynak és természetesen elismerés jár mindenkinek, aki visszaélést akar megszüntetni, (Antal István: Nem szóltam visszaélésről! Egy szót sem mondtam arról!), de csak annyi elismerés, amennyi a kötelességteljesítésért jár és nem több. (Rassay Károly: Privilegizált pozícióról volt szó!) Igen, privilégiumról, egy indokolatlan, jogosulatlan és törvénytelen pozícióról volt szó. (Antal István: Nem törvénytelen!) Törvénytelen volt, mert a nyilt választójog törvénytelenségekre adott alkalmat. (Mojzes János: Egyszerűen nem tartották be a törvényt! — Zaj a jobboldalon.) Azonkívül Antal István képviselő úr a választójogi rendszeren kívül kiépítendő, lamentarizmus érdekében felállítandó kautélák 'közt igen helyesen megemlítette az összeférhetlenségi ügy szabályozását. Ebben a kérdésben ezen az oldalon valamennyien egyetértünk vele. Kérdem azonban... (Mojzes János: Miért nem csinálják meg? — Zaj a jobboldalon,} Károlyi Gyula gróf kormánya idehozta a Ház elé g,í összeférheti« nsógi törvényjavaslatot. (Gr. Sigray Antal: Mennyit síi rget tűk!) A Ház a javaslatot letárgyalta és elfogadta, A javaslat átment a felsőházon, a felsőház letárgyalta és némi módosításokkal visszaküldte a képviselőháznak

% A Gömbös-kormány, amelynek a képviselő úr olyan lelkes támogatója volt, (Antal István: r Büszke vagyok rá!) négy óv alatt a házszabályokkal ellentétben, összeütközve a házszabályokkal és e Ház ellenzékének egyhangú kívánságával, nem hozta ide a felsőház által visszaküldött összeférhetlenségi javaslatot. (Antal István: Azért, mert rossznak tartotta a javaslatot! — Mojzes János: Miért nem csinált jót? — Antal István: Mert más dolga volt! — Zaj a jobb- és a baloldalon. — Br. Vay Miklós: Rossz volt a javaslat! Sok kibúvó volt benne!) Amikor a képviselő ur idehozza az öszszeférhetlenségi ügy rendezésének hiányát, akkor mindenkinek van joga ezt nehezményezni, csak a képviselő úrnak nem, mert abban az időben, amikor ide kellett volna hozni az öszszeférhetlenségi törvényjavaslatot, a képviselő úr nemcsak kormánytámogató r képviselő volt, hanem, egyideig mint államtitkár és mint sajtófőnök, a kormányzat aktív tényezője is volt. (Antal István: Akkor a kenyér és a megélhetés volt a fontos! Veszedelemben volt a nemzet! — Mojzes János: Kenyeret sem adtak! A panem et circenses-ből csak a circenses volt! — Rassay Károly: Van.egy másik megoldás is: mondjanak le a képviselők az összeférhetlenségről! Mindjárt gyakorlatilag csinálják meg! ése 1988 már cms 2%-én, csütörtökön, 335 — Felkiáltások a jobboldalon; Helyes! Ezt akarjuk! — Zaj. — Elnök csenget.) Ebben a tekintetben sok mulasztás terheli a múlt kormányokat. A Gömbös-kormányt közvetlenül megelőző kormányt ez a mulasztás nem terheli, mert egyik első ténykedése volt az összeférhetlenségi javaslat beterjesztése és letárgy altatása. A választójoggal kapcsolatos kautálék közt még a sajtóreformot is sürgette Antal István képviselő úr, mint amely múlhatatlanul szükséges azért, hogy ellensúlyozója legyen a titkos választói jog behozatala által beállható esetleges veszedelmeknek. Ez elcsépelt követelmény, mert a túloldalról az unalomig hangoztatják tóreform szükségességét. (Antal István: A győri beszédben benne volt.) Én sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a most érvényben lévő sajtótörvényt és büntető törvénykönyvet mindenkor szigorúan és kíméletlenül érvényesítsék az olyan sajtótermékekkel szemben, amelyek többek közt napról-napra, vagy hétrőlhétre kimerítik az állami és társadalmi rend ellen való izgatás bűntettének tényálladékait. (Br. Vay Miklós: Példákat kérünk! —; Rassay Károly-: Tessék a belügyminiszter úr képviselőjéhez fordulni, majd ő ad! — Br. Vay Miklós: Ismerjük, a Népszava például! — Fábián Béla: Tessék csak megnézni a Láthatatlan Front nyomtatványait! — Rassay Károly: Itt is van egy! — Fábián Béla: Tessék csak megnézsnii, mit ír fa kormányról !—Br. Vay Miklós: TJgy látszik, jó helyre adresszálják! — Gr. Széchenyi György: Az egész kormány lógni fog, ha egyszer ezek kerülnek uralomra! Senki sem marad itt hivatalban! — Rassay Károly: Az önök kormányát fenyegetik! — Br. Vay Miklós: Nem kell sírni! Bátorság! — Fábián Béla: Csak nem nagyon mutatják az urak! — Gr. Széchenyi György: Különbség nem lesz! Legfeljebb Rájniss! — Zaj. — Elnök csenget.) Csatlakozom Antal István képviselőtársamnak ahhoz az álláspontjához is, hogy ezt a kérdést semmiféle teoretikus, dogmatikus és aprioris'zfciikuis elimlélet ialapjan mam isztalfoaid tárgyalná., 'hianeon csak <a amagyar nemziet életszükségleteinek szemszögéből szabad nézni és ha ilyen szempontból nézem az egész választójogi kérdést, igazat kell adnom Bethlen István grófnak, aki azon a bizonyos választójogi értekezleten abból indult ki, hogy a választójogi reform célja a parlamentáris rendszer olyan mértékben való demokratizálása,_ amely mellett az erős kormányzat, a képviselőház magas színvonala, az alkotmány biztonsága biztosítható. Természetes , dolog, nagyon helyes azonban ezt hangsúlyozni, hogy minden választójogi reformnak ez a célja, mert erős kormányzat és a parlament bizonyos színvonala nélkül valóban a demokrácia öngyilkosságot követne el. Itt azonban nézeteltérések csak abban a tekintetben lehetnek, hogy a demokratizálódásnak melyik az a mértéke, amely mellett ezek a követelmények még teljesíthetők. Ebben a tekintetben vannak közöttünk eltérések, de azt hiszem, egyéb kérdésekben ennek a Háznak egyik tagja sem mond ellene az itt felállít^' tételnek. Annak kutatása, hogy melyik a demokratizálódásnak az a megengedhető mértéke, ez tulajdonképpen a jelenlegi javaslat vitájának célja és szerintem ehhez a nézőponthoz kell ragaszkodnia mindenkinek, aki ehhez a kérdéshez hozzászól. Amikor az erős kormányzatnak és ezzel