Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-287
Az országgyűlés képviselőházának 287. ülése 1938 március 23-án, szerdán. 313 akarom tömegnek minősíteni, akik a saját belső diszkvalifikált voltuk következtében nem alkalmasak a maguk és mások sorsának irányítására, elitnek pedig azt tartom, aki azért, mert hajlandó szolgálatot vállalni, mert hajlandó megfeszíteni az erőit és hajlandó áldozatokat hozni, kiemelkedni a többiek közül, nagyobb és különb, mint a többi. Aki ma áilamvezetéssel foglalkozik, t. Ház, az előtt egy ilyen, ha mértani hasonlatot használnék, talán koordinátának nevezhető kettősség áll: az egyik a tömeg és az elit viszonya, a másik a termelékeny termelés és a szociális gondoskodás egymással való szembeállítása. A mai modern államnak ez a két legnagyobb problémája. Ma ott tartunk, hogy a tömeg máijogot tart az emberi jogok teljességére és nincs, de nem is lehet senki, aki ezt tőle meg merné és meg tudná tagadni. Egyúttal azonban a tömeg jogot formál az anyagi érvényesülésre is. Meg is kell adni mindent a tömegnek. Az optimum megteremtése gazdasági téren és ennek az optimumnak megteremtése az emberi jogok egyenlősége terén az, amiről gondoskodni ok kell azoknak, akik ma az államokat vezetik. De mindezek ellenére nem szabad a vezetést közvetlenül a tömegek kezébe adni, mert a tömeg, mint ilyen, kapacitálhatatlan, meggyőzhetetlen, magában zárt, önmagában alkotja meg véleményét, elfogult és az actio directa-val kizárja minden kapacitáció lehetőségét és sírját ássa meg magának, (ügy van! jobbfelől.) Meg kell tehát adni a tömegnek az anyagi jólét optimumát, meg kell adni az embtri jogok teljességét, de a gyeplőt nem szabad a kézből kidobni; a történelmi osztályoknak nem szabad elveszíteniük a vezetést. Ezt kell egyidejűleg megvalósítania a választójognak és ezen keresztül az államvezetésnek. A másik nem kevésbbé nehéz probléma a termelékeny termelésnek és a szociális gondoskodásnak egymáshoz illesztése. A termelékeny termelés különösen tökeszegény országokban, mint amilyen a mi országunk is, f azt > kívánja meg, hogy a termelés eredményéből minél többet vonjunk el tökeképzésre, csináljunk új tőkéket és ezeket az új tőkéket dobjuk bele a termelés menetébe azért, hogy további újabb termelési lehetőségeket nyissunk meg. Ezzel szemben a szociális gondoskodás azt követeli meg, hogy a termelés feleslegeiből minél többet vegyünk el és a szociális nyomor enyhítésére, a pillanatnyi gondoskodás, a népjóléti intézmények dotálására használjuk fel. Nem olyan egyszerű ennek a két szempontnak az összeillesztése, mert ha túlságosan sokat veszünk el a kapitalisztikus termelés eredményeiből, akkor vérszegénnyé tesszük a termelést, viszont, ha nem látjuk el eléggé az arra rászoruló tömegeket népjóléti intézményekkel, ha nem valósítjuk meg a szociális gondoskodás maximumát, akkor feltétlenül zökkenők fognak bekövetkezni a termelésben, ami veszélyezteti a termelés biztonságát. Nálunk a tömegekkel 'kapcsolatban még két speciális feladata is van annak, aki kormányoz és az országot vezeti. Nálunk a tömegek jólétének emelkedéséről az imént elmondottak nem állanak, nálunk az a helyzet, f hogy a 9 millió magyarból legalább 3 millió még ma is olyan állapotban van, hogy életüket jiem lehet emberi életnek nevezni. (Br. Berg Miksa: így van!) Nálunk tehát annak, aki 'kormányoz, elsősorban ezt a tömeget kell megragadnia, ezt kell kiemelnie abból az állati sorból, amelyben van, (Felkiáltások balfelöl: Igazi Ügy van!) és tűzzel-vassal és minden más szempont félretételével emberi sorshoz kell juttatnia. (Béldi Béla: Ha ezt kint mondja el, lecsukják!) Itt nem csuknak le! (Béldi Béla: Ez a szerencse! Valahol még el lehet mondani!) Hüdött, egészségtelen és beteg állapot az, amikor egy nemzettestnek 33%ja, 9 millió emberből 3 millió ember, nem részese sem a termelésnek, sem a fogyasztásnak. Lehetetlen dolog az, hogy 3 millió ember ne termeljen közvetlenül, ne legyen számára az állandó termelés lehetősége biztosítva és a fogyasztásban ne vegyen részt, mert amit ez a 3 millió ember fogyaszt, azt nem lehet fogyasztásnak nevezni, mivel ezek az emberek az elsőrendű életszükségleti tárgyakkal abszolúte nincsenek ellátva. Az első feladat tehát az, hogy a magyar gazdasági élet piramisát — ha egyáltalában lehet piramisról beszélni és nem szerénytelenség ezt a szót használni — szélesebb alapokra kell fektetni. Olyan alapra kell fektetni, amely nagyobb felépítményt bír el,, amely nagyobb felépítmény emeletein az összes ma még kiszorított társadalmi osztályok elhelyezkedhetnek, Ma a gazdasági élet folyamából partra vetetten állanak nagy tömegek, amelyek nem vesznek részt ebben a folyamban; ezeket valami módon meg kell fogni és újra belevinni a gazdasági élet árjába, hogy az szélesebbé legyen, hogy volumenje minden tekintetben megnövekedjék, mert ezek a hüdött részek előbb-utóbb kóros kihatással lesznek az egész testre. A ^másik feladat,, amelyet a kormányzatnak a tömegekkel szemben végre kell hajtania, az, hogy ezeket a tömegeket nemzetté kell nevelnie. Ma ezeknek a tömegeknek — hiába ringatjuk magunkat illúziókban — a (nemzeti érzéshez vajmi kevés közük van. Mi a nemzet? Erre ma sem tudnék jobb meghatározást használni, mint Renan, aki így állapította meg a nemzet fogalmát (olvassa): »Közös dicsőség a múltban, közös akarat a jelenben, tudni,, hogy nagy dolgokat cselekedtünk, további tennivalókat keresni. Ezek egy nép létének lényeges feltételei: a múltban dicsőségek és bánatok öröksége, a jövőben egyugyanazon megvalósítandó cél. Egy nemzet léte mindennapi plebiscitum, néphatározat.« A nemzetet tehát a közös cél, a magunk elé tűzött közösségi cél teszi,, amely közös célt «mindenkinek világosan fel .kell ismernie, amely célt önkéntes alávetéssel el kell fogadnia. Ennek a közös célnak a megvalósítására munkatervet kell kitervezni, ezt a munkatervet elfogadni s egy munkaközösségben ezt a közös célt megvalósítani. Sohasem a múlt teszi a nemzet lényegét, hanem mindig a jövő. A múlt csak alátámaszt, tradíciót ad, bizonyos szempontból összehoz bennünket; de ha a közös jövőt elvesztettük, ha nincs olyan új betlehemi csillag, amely felé masírozhatunk és amelyet újból és rijból célként magunk előtt látunk, akkor hiába van a múlt. hiába van minden, mert akkor a nemzet elvesztette a maga célját és értelmét. Ezeket kell szem előtt tartani, amikor választójogot csinálunk; ezekkel a gondolatokkal, ezeknek lecsapódásával és leszűrésével kell megtölteni azokat a sorokat, amelyeket a törvényjavaslatba beiktatunk. Legyen szabad még néhány szakszerű szempontra is rátérnem. Azon az előkészítő pártközi konferencián, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott, általában három gondolat merült
