Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-287

312 Az országgyűlés képviselőházának volna, ezzel szemben a liberalizmus a technikával kapcsolatban (Malasits Géza: A kapitalista gazdálkodás ...) — az a rendszer, amelyet kapitalista és technikai rendszernek nevezünk (Malasits Géza: Ügy van! A kapitalista rend szer!...) — 114 év alatt megháromszorozta Európában az emberek számát és amellett még óriási rajokat tudott kibocsátani Észak-Amerikába, amely ugyanez alatt az idő alatt népesült be szintén Európa emberfeleslegéből. Es ez á kor ennek' a 480 millió embernek életszínvonalát olyan magasra emelte, amilyen magasan a ISO millió ember életszínvonala sohasem állott. Mit jelent ez? Annyit jelent, hogy az a liberalizmus, amelyet ma mindenki túlhaladottnak tart és amelyről közéleti szereplőink egy könnyed kézlegyintéssel szokták megállapítani azt, hogy idejétmúlt dolog, olyan hallatlan fejlődést tudott felmutatni az emberiség történetében, amilyent soha azelőtt egyetlen más rendszer sem tudott felmutatni. De itt se helyezkedjünk szélsőséges álláspontra, (vitéz Martsekényi Imre: Ez az egyik oldal!) — ez az .' egyik oldal — és ne essünk a liberalizmus imádatába, hanem nézzük a dolog másik oldalát is. (Soltész János: A sötétebb oldalt!) Ennek -a dolognak a sötétebb oldala a következő, A liberalizmus Európa nyakára zúdította^ ezt a 480 milliónyi embert, a nélkül, hogy ránevelte volna őket arra, hogyan kell a fejlődés további útjait szolgálniuk, a nélkül, hogy ránevelte volna őket arra, hogy ezt a hallatlanul magas technikai kultúrát és civilizációt megfelelő módon tovább is tudják vinni. Még egy nagy hibája volt a liberalizmusnak és ez a következő. Minden kor értékeli magát a megelőző korokkal szemben és minden kornak egy belső értékítélete támad arról, hogyan viszonylik az ő színvonala az összes megelőző korokhoz. Roppant érdekes jelensége ez az emberi történelemnek. Kivétel nélkül minden kornak volt magáról egy öntudata, amely arra irányult, hogy megállapítsa, hogv az előző korokkal szemben süllyedt-e vagy emelkedett-e. Vannak korok,, amelyek a megelőző korokat aranykornak^ nevezték. Horatius ódáiban, Ovidius költeményeiben mindenütt visszatér az a gondolat, hogy a rómaiak megelőző kora aranykor volt, ők magukat egy süllyedtebb, alászállottabb kornak tekintettek. Ezzel szemben a Hadrianus korából fennmaradt emlékérmek körirata --mindenütt aranykorról, a föld boldog koráról és a praestabilita hármonia-ról, az előre meghatározott harmóniáról beszél,, ami azt mutatja, hogy Hadrianus kora viszont magasan álló kornak tekintette magát. Ha ezt a történelmi szemléletet végigvezet jük, akikor rájövünk arra, hogy nem volt az emberiségnek még egy olyan kora, amely annyira a többi felett állónak érezte volna magát, mint a. századforduló, a XIX. század vége és XX. század eleje. Hiszen ha ezelőtt 30 évvel ki akarta fejezni valaki valamiről a lesújtó véleményét, akkor egyszerűen azt mondotta, hogy ez a dolog nem való a XX. századiba. A kor öntudata és önérzete felemelkedett ugyanakkor, amikor a liberalizmus ezt a nagy tömeget Európában létrehozta. Es a kornak ez az öntudata azzal a sajátságos következménynyel járt, hogy a kor vezetői azt hitték, hogy a kormánykereket ki lehet a kezükből adni, ez a kor azt hitte magáról, hogy elérkezett az állam és a jogrendszer kialakulásának a terén egy felülmúlhatatlan tökéletességhez. A klasz287. ülése 1938 március 23-án

} szerdán. sziküs közgazdasági tudományok művelői azt hitték, hogy Smith Ádámmal a klasszikus közgazdaságtan elérte a maga csúcspontját, hogy azon még lehet valamit csiszolni, még lehet valamit jobbra-balra változtatni, de valami újat, valami gyökeredet többe nem lehet előhozni, mert ez már befejezett rendszer. A montesquieui elveknek a gyakorlatban való megvalósítása, a törvényhozás, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztásának szigorú keresztülvitele az állambölcselőkbem azt a gondolatot érlelte meg, hogy ezen a téren is elértünk a fejlődés legmagasabb fokához, hogy olyan tökéletes rendszert tudtunk létrehozni, amelyen a részletekben még lehet javítani, de amely a maga egészében már meg javíthatatlan, mert valami »noch nie da gewesen«, olyasvalami, aminél nem lehet jobbat csinálni. Ennek'a tudatnak következtében mindenki, akár a kapitalista oldalon álló szociológusok, akár a marxista oldalon álló ellenlábasai azt hitték, hogy most már sínen vagyunk, hogy az események most már maguktól fognak kifejlődni és egy előre meghatározott irányban továbbhaladni s eleresztették a kormánykereket. Erre oda jutottunk, hogy a tömegek, amelyek a világháború után hirtelen tudatára emelkedtek annak, hogy nincs befejezett korszak, hogy az emberiség története nem befejezett, hanem újra és újra kezdődik, újra és újra indul és a hullámmozgás törvényeit követi, itt maradtak vezető nélkül. A mi korunk valóban ilyen: ma megint minden lehetségesnek látszik, ma már semmit sem tartunk tökéletesnek, semmit sem tartunk befejezettnek. Ma egy új, nagy felemelkedés éppen olyan közel van hozzánk, mint egy esetleges visszasüllyedés. Ma megint szabadok vagyunk saját sorsunk felől és ma annak, aki választójogot csinál, aki politikai vezetésre vállalkozik, tudatában kell lennie a tömegek lélektanának és tudatában kell lennie annak, hogy itt ezzel a választójoggal olyan tömegek fognak élni, amelyek nagy számuknál s igényeiknek megnövekedésénél fogva fokozott igényeket támasztanak az állami élettel szemben, (Malasits Géza: Gondoskodtak ! róla, hogy ne legyenek sokan! Több, mint egyI millió embert kidobtak! Annak háromnegyed I része munkás! — Zaj a szélsőbaloldalon.), de amelyeknek nincs egységes ideáljuk és egységes célgondolatuk az állami élet mikéntjére ûézve. A tömeg általában nem alkalmas saját sorsának az irányítására. A társadalom, amióta fennáll, mindig két elemnek" a dinamikus egysége volt, az elitnek és a tömegnek. Amikor elitről és tömegről beszélek, akkor nem osztálytagozódásra célzok és nem társadalmi mértéket állítok fel, hanem emberi mértéket, mert tömegember az, aki olyan, mint a többi, aki nem különbözik a többitől, aki nem is tart igényt arra, hogy őt különbnek tartsák, mint a többit, az elit pedig valamilyen sajátosan kvalifikált embereknek a csoportja, akik valamilyen született vagy elsajátított kvalifikációjuk következtében a tömegből kiemelkedtek. Az elit és a tömeg éppen úgy megvan a legalacsonyabb, mint a legmagasabb társadalmi osztályokban; a grófok között éppúgy vannak tömegemberek, mint ahogyan a munkások kpzött vannak elitemberek. Amikor tehát én tömegről, és elitről beszélek, akkor nem akarom tömegnek minősíteni sem a munkásságot, sem az alsóbb társadalmi osztályokat, akkor azokat