Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-282

Az országgyűlés képviselőházának 282. tom és az előbb elmondottak alapján ezt kívá­nom megvilágítani. Nem vitás, hogy változat­lanul tovább kell folytatni az, új iskolák épí­tését, mert ez a legjobb, ez a legegészségesebb, ez a legszükségesebb általános népnevelési szempont- De vannak egyéb intézkedések is. Ebben a törvényjavaslatban három lényegbe­vágó intézkedés van, amellyel én ezt a problé­mát megoldani alkalmasnak, gondolom. Az első az, hogy az' 5 évfolyamot azáltal, hogy 4 évfo­lyamos líceumot és 2 évfolyamos tanítóképző (akadémiát állít fel a javaslat, ezt az 5 évfolya­mot, amely megvolt, újabb egy esztendővel emeli fel, egy évvel növekszik tehát a tanulmá­nyi idő. A másik lényegbevágó intézkedése a javaslatnak az, hogy legalább jó eredményű líceumi érettségi és külön tanítóképzői akadé­miai felvételi vizsga szükséges ahhoz, hogy va­laki a tanítóképző akadémiára, tehát tanítói pályára mehessen. De benne van a javító vizs­gálat kiküszöbölése, az osztályismétlések meg­szigorítása és benne van egy tiltó rendelkezés: a gimnáziumi, vagy gazdasági középiskolai érettségivel bíróknak a tanítói pályára való me­netel elől való elzárása. A harmadik és talán a legradikálisabb intézkedés a törvény javaslat 2. §-a, amely a tanítóképző akadémiáik számát leszállítja 40-re és a 12. §, amely az első évfo­lyamra felvehető hallgatók számát 25-re kor­látozza. Ha, sorba vészeim ezt a három lényegbe­vágó és a javaslatot abszolút helyes és egész­séges megoldásként elénk hozó intézkedést, akkor a következő' megjegyzéseket kell hozzá­fűznöm: Nem vitás és közismert, hogy a tanítóság­nak tulajdonképen nem ez az óhaja, nem a négyosztályú líceum és nem a kétévfolyamos tanítóképző akadémia. A tanítóság egységes típusú, nyolcosztályú főgimnáziumot szeretne és azt, hogy utána kizárólag pedagógiával fog­lalkozó hároméves tanítóképző-főiskola létesít­tessék. Ez a megoldás a tanulmányi időnek egy újabb esztendővel való emelését jelentené. Ez a megoldás, amelyet a tanítóság kíván a maga részére, valójában a legnagyobb dicsé­ret tanítóságunkról, mert hiszen r önmagával szemben állít .fel egy tiszteletreméltó követel­ményt, egy erőteljesebb előképzettséget és még egy esztendővel hosszabbra nyúló tanulmányi időt. Nyilvánvaló, hogy ez a megoldás az, ame­lyet szeretett volna, már csak azért is, mert hiszen a kétévfolyamos tanítóképző-akadémia nem> főiskola, nem tartozik közvetlenül a kul­tuszminiszter úr alá, hanem a tankerületi fő­igazgató aláa ami bizonysága annak, hogy to­vábbra is középiskola jellegével bír és nem kapja meg a tanítóság a főiskolai kiképzést. Ha mégis ezidőszerint bölcsen átgondolt és helyes intézkedésnek ismerem el a kultusz­ininiszteir úrnak ezt a megoldását, vagyis a négyévfolyamú líceumot és a kétévfolyamos tanítóképző-akadémiát, ennek számomra igen komoly okai vannak. Az egységes típusú nyoloosztályú főgim­názium és annak érettségi bizonyítványa azzal a rendkívül komoly veszéllyel fenyegetheti a magyar közoktatásügyet és a magyar nép­nevelést, hogy ezzel az érettségi bizonyítvány­nyal elmennek más, kedvezőbb elhelyezke­désbe, nagyobb jövedelmű lehetőségeket nyújtó pályákra és így bekövetkezhetnék a tanítói rendben egy súlyos utánpótlási zavar, nem .jönnének annyian a tanítóképző-akadémiákra, amennyinek jönnie kellene és nem kell mon­ülése 1938 március 16~án, szerdán. 179 dánom, hogy ez milyen módfelett nagy vesze­delemmel járna a népnevelésre. Jó ez a megoldás a nyolcosztályú főgim­náziummal ^szemben azért is, mert a négy­évfolyamú líceum már automatikusan ránevel, rávezet a tanítói pályára, így tehát ezen a ré­ven biztosítva van a megfelelő utánpótlás, amellett, hogy megkapják az alapos előkészí­tést és kiképzést az akadémiára. De jó szerintem ez a líceumi megoldás har­madszor azért is, mert szerencsés megoldást je­lent a kultuszminiszter úr részére. Mit kez­dene ugyanis egyébként az 55 tanítóiképző­intézetből e törvény javaslattal feleslegessé váló 15 tanítóképző-intézettel. Helyes megoldásnak tartom, hogy a törvényjavaslat kimondja, hogy a főgimnáziumban, vagy máshol érettségizet­teket nem engedik a tanítóképző-akadémiára. Megnéztem a statisztikát és megállapítottam, hogy 1934/1935-ben a tanítóképzők első évfolya­mára be volt iratkozva 2087 hallgató, ez a szám a harmadik évfolyamban lecsökkent 1680-ra és az ötödik évfolyamban mégis 1976 tanítóképzőst látunk. Miért? Mert a régi törvény szerint mód és lehetőség volt arra, hogy az érettségi­vel rendelkezők átmenjenek a tanítóképző ne­gyedik évfolyamára. Ez a 296-os többlet az ötödik ^évf olyamban _ az érettségivel oda átme­nők számát jelenti, jelenti azt az egészségtelen pluszt, ami így is, úgy is megvolt már füg­getlenül attól, hogy az érettségizetteket áten­gedjük-e a tanítóképző akadéuiiákra vagy sem. Harmadik lényegbevágó intézkedés a 40 tanítóképző akadémia létesítése és az, hogy az első évfolyamra csak 25 hallgatót lehet bad felvenni. Ez évente 1000 hallgatót jelent. Az előadó úr azt mondotta, hogy ebből évente 20—25 százalék kiselejtező dik, így tehát évente körülbelül 800-an maradnak, akik mint tanítók, vagy tanítónők kikerülnek az életbe. Ez a szám pedig olyan, amely biztos elhelyezésre tud találni, különösen akkor, ha a kultuszminiszter úr folytatja új népiskolák, új iskolakomplexu­mok létesítését célzó eddigi^ igazán nagy elis­merést érdemlő munkásságát. Ha mindezeket egybevetem, meg kell álla­pítanom, hogy az a megoldás, amely ebben a törvényjavaslatban van lefektetve, az egészsé­ges és ütemes utánpótlás nagyon szerencsés megoldása. Különös elismeréssel kell nyilat­koznom arról, ami nincs benne a törvényjavas­latban. Nincs ugyanis benne az, hogy a kul­tuszminiszter úr ^hány férfi tanítóképzőt és hány női tanítóképzőt köteles létesíteni, tehát legalább is a törvényjavaslatban magában nincsen megkötve a miniszter úr keze abban a tekintetben, hogy évente mennyi férfi és •mennyi női tanerőt kíván kibocsátani az életbe. Én nem mondóim azt, hogy a nők barátja va­gyok (Derültség.), még kevésbé állítom azt, hogy ellensége volnék a nőknek, de mégis azt I kell mondanom, hogy nem tartom egészséges- ' nek azt, hogy a nők térfoglalása túlteng az életben. Nem pusztán annak tulajdonítható ez, amire Toperczer Akosné igen t. képviselő­társunk hivatkozott, r hogy tudniillik 200.000-rel, vagy nemi tudom hány százezerrel nagyobb a nők száma, mint a férfiaké, mert ez az élet egészséges intézkedése. Beteges tünetnek tar­tom azonban, hogy a nők mind több és több munkahelyet és munkalehetőséget foglalnak el, olyant is, amely nem speciálisan a női lé­leknek és a női természetnek megfelelő. Néhány példával igazolhatom ezt. 1900 és 1930 között, tehát 30 esztendő alatt, a magán­26*

Next

/
Oldalképek
Tartalom