Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-281

Az országgyűlés képviselőházának $31. ülése 1938 március 11-én, pénteken. 153 végzett munkának a munkaadó által való iga­zolását elmulasztja«. Ehhez képest a jelenlegi a) alpontból b) al­pont, a jelenlegi b) alpontból pedig c) alpont legyen. Indítványomat .azzal indokolom, hogy teg­nap elfogadtatott a 17. § 2. bekezdésével kapcso­latban egy módosítás, amely kimondja, hogy az. egy héten aluli foglalkoztatás esetében a munkavállaló maga tartozik gondoskodni a já­rulék lerovásáról; ebben az esetben természete­sen az általa elkövetett mulasztást is kihágássá kell nyilvánítani, ami ugyanúgy, mint ahogy a munkaadó is kihágást követ el, ha a járulék levonását elmulasztja. Einök:^ Szólásra következik Takács Ferenc képviselő úr. A képviselő úr nincs jelen, jelent­kezése töröltetik. Kíván még valaki szólani 1 ? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a tanácsko­zást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t Házat, méltóztatik-e a 30. §-t eredeti szövegében elfogadni, szemben az elő­adó úr, valamint Takács Ferenc képviselő úr és társai módosító indítványával? (Nem!) Kérdem tehát, méltóztatnak-e a 30. §-t az előadó úr módosításával elfogadni, szemben Takács Ferenc és társai módosító indítványá­val? (Igen!) A Ház a 30. §-t az előadó úr módo­sításával fogadja el. Következik a 31. 1 Kérem a jegyző urat, hogy azt felolvasni szíveskedjék. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (felolvassa a 31. §-t, melyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Felolvassa a 32. §-$.): Az előadó úr! , Elnök: Az előadó urat illeti a szó. Br. Urbán Gáspár előadó: T. Ház! Javas­lom, hogy a 32. § (6) bekezdése után új (7) be­kezdésként a következő szöveg vétessék fel: »(7) Ha az intézetet a 12. § alapján terhelő szolgáltatások Összege nem éri el azt a mérté­ket, amely az alapulvett biztosítástechnikai számításokból folyik, vagy ha a statisztikai tömegjelenségek eltolódása következtében álla­nak elő olyan felestegek, amelyek állandónak mutatkoznak, a járadékosok özvegyei a meg­halt járadékos igényének feléig terjedhető já­radékban részesíthetők. A földmívelésügyi mi­niszter, ha a pénzügyminiszterrel egyetértve megállapítja, hogy Özvegyi járadék folyósítá­sának lehetősége fennáll, a járadék mértékét és a járadékra vonatkozó igény előfeltételeit, a biztosítástechnikai értelemben vett pénzügyi egyensúly követelményeinek szemmeltartásá­val, rendelettel szabályozza. Ebben az esetben a földmívelésügyi miniszter a jelen § (3) be­kezdése alapján létesített öregségi biztosítási rendkívüli segélyalapra vonatkozó rendelkezé­seket módosíthatja, illetőleg az említett alapot meg is szüntetheti.« (Propper Sándor: Csupa feltételes módi) E módosítás indoka természetszerűvé vá­lik, annak a követelménynek szem előtt tartá­sával, amely minden oldalról elhangzott^ hogy lehetőleg már ezen törvényjavaslat keretén^ be­lül gondoskodás történjék az elhalt járadéko­sok özvegyeiről. Ez a módosítás lehetővé teszi azt, hogy ha tényleg ilyen tartalékok keletkez­nek, rendelet útján a földmívelésügyi kormány­zat ezt a gondoskodást jogszabállyá emelje. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kér­dem a t. Házat, méltóztatik-e a 32. §-t eredeti szövegében elfogadni, szemben az előadó KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. indítványával? (Nem!) A Ház tehát a 32- §-t az előadó úr indítványával fogadta el» Következik a 33. % Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa a 33. §-t, ame­lyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Olvassa a 3í. §-t): Az előadó úr kíván szólani. Br, Urbán Gáspár előadó: T- Ház! Javas­lom, hogy a 34. § (1) bekezdésének utolsó mon­data elhagyassák. Javaslom továbbá, hogy ugyané §-ba új % bekezdésként a következő szöveg iktattassék: »(2) Ha a munkaadó a jelen lörvény hatály­balépésekor 65- életévét már betöltötte és a 12» § értelmében ^ egyébként járadékra jogosult munkavállalójának akár szerződés alapján, akár pedig önként a jelen törvény szerinti já­radék két és félszeresét meghaladó értékű öregségi ellátást (nyugdíjat, kegydíjat, vagy egyéb juttatást) ad, az Intézet a munkaadó­nak — kívánságára —• évi 60 pengőt folyósít.« Javaslom végül, hogy ugyané %-b& (3) bekez­désként a következő szöveg vétessék fel (oh vassá): »(3) A jelen törvényben szabályozott öregségi járadéktól eltérő szolgáltatást az e § rendelkezései alapján : csökkenteni nem lehet« A javasolt módosítások következtében a szakasz jelenlegi (2) bekezdése (4) bekezdés lesz. Méltányos, i. Ház, hogy azok a munka­adók, akik már a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése előtt is gondoskodtak a maguk el­aggott munkavállalóiról, ebben a méltánylás­ban részesüljenek. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a viíát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a fc Házat, méltóztatik-e a 34. §-t eredeti szövegében el­fogadni, szemben az előadó úr módosító indít­ványával? (Nem!) A Ház a 34. §-t az előadó úr módosításával fogadta el. Következik a 35. §. Kérem a jegyző urat. szíveskedjék azt felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa a 35—£1. §-okat, melyeket a Ház hozzászólás nélkül el­fogad). r . Elnök: Ezzel a Haz a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. Harmadszori olva­sása iránt később fogok a t. Háznak javasla­tot tenni. A törvényjavaslattal egyidejűleg elinté­zést nyert Szabó Imre és társainak kér­vénye is. T. Ház! Mielőtt napirendünk következő pontjára, a gyakorlati irányú középiskoláról szóló törvényjavaslat tárgyalására áttérnénk, tekintettel arra, hogy e törvényjavaslattal a napirendünk 3. pontját képező, a népiskolai tanítóképzésről szóló törvényjavaslat szoros összefüggésben van, a házszabályok 138. §-ának (2) bekezdésére való utalással javas lom, hogy e két törvényjavaslat általános vi­tája egyesítessék. Méltóztatnak e javaslatom­hoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ilyen érte­lemben mondom ki a határozatot. Imént hozott határozatunk érteimébon következik napirend szerint a két kultuszja­vaslat együttes általános vitája. (írom.: 585, 586, 588, 589. sz.) Törs Tibor előadó urat illeti a szó. Törs Tibor előadó: T. Képviselőház! Mi­dőn a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr­nak a.gyakorlati irányú^ középiskolákról és a népiskolai tanítóképzésről szóló kétrendbeli ényjavaslatát ismertetni vagyok bátor,

Next

/
Oldalképek
Tartalom