Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

86 , Az országgyűlés képviselőházának 256. állapított esetekben együttes ülések tartása minden ország történetében elég gyakori eset. Legyünk tisztában azzal, hogy ha az egyenjogúsítás mechanikus műveletében együttes ülést statuálnak, ezzel az együttes ülések eseteit egyúttal szükségszerűleg ki is fogják provokálni. A hangulat — mint már említettem — a Házak között olyan lesz, mint 1825-ben. Az együttes ülés egyszerűen nem felel meg. Ami pedig a titkos szavazást illeti az együttes ülések alkalmával, felfogásom a köve ikezö: én helyesnek tartom a titkos szavazást aükor, amikor a szabad akarat megnyilatkozása ezt szükségessé teszi. Azt is megengedem, hogy a mai intelligenciával szemoen, annak függetlenségével szemben nekem, sajnos, elég nagy aggályaim vannak és ennek folytan bizonyos fokig talán hajlanék is a titkos szavazás felé, de ennek ellenére azt kell mondanom, hogy v.annaK momentumok, amikor a történelem ítélőszéke előtt igenis, helyt kell állani, amikor netm lehet utólag még a történelem ítélőszéke előtt is másra toltni 'akarni a felelősséget és ha valamikor, akkor e közös gyűlések határ oaataiíban áll fenn ez az eset. A felsőházi javaslattal kapcsolatban felmerül még néhány kérdés. A felsőház érdekképviseleti alapon áll, legalábbis tagjainak igen tekintélyes része érdekképviselet tagja, A testületek felvétele, újabb testületek alakulása kétségtelenül szükséges. Már most érthetetlen számomra, hogy a szám megrögzítése ezzel kapcsolatban nem fordul elő a törvényjavaslatban és nincs megjelölve az a mód, amely szerint a szám megrögzítése történik. Ezt szerintem rendeletben megállapítani nem lehet, mert ez olyan lényeges kellék, hogy legalábbis a mócl megállapítása a törvény keretébe tartozik. Rupert t. képviselőtársam választás alapján kívánja egybehivatni a felsőházat, ugyanúgy, mint ez a képviselőháznál történik. Ez is e,gy módja volna annak az egyenjogúsításnak, egyenlősítésnek, amely ellen én elvből állást foglalok. Elvből állást foglalok, mert ez esetben a felsóház éppen a maga sajátos feladatát nem tudná teljesíteni. Rassay t. képviselőtársam szembeszáll az érdekképviseletek törvényhozási érvényesülésének gondolatával. E felett sokat lehetne vitatkozni pro és kontra. Bizonyos, hogy az érdekképviseletek mint tanácsadó testületek tanácsának meghallgatása feltétlenül szükséges, ennek folytán némi belekapcsolása legalább is a vezetők révén, legalább is a minisztériummal kapcsolatban a mai alkotmányos életben és törvényhozásban szükséges és elkerülhetetlen. De hogy vájjon ez maguknak az érdekképviseleteknek, a személyes érdekképviseleti helynek biztosítása által történjék-e, vagy sem, erru nézve nem akarok állást foglalni, csak megállapítom azt a tényt: hogy a felsőházba az érdekképviseleti gondolatot máris bele vittük s » mivel nincs kilátás arra, hogy ezt az; érdekképviseleti gondolatot a felsőházból ismét kizárhassuk, ennek folytán gondoskodnunk kell arról, hogy az érdekképviseleti gondolat úgy érvényesüljön benne, ahogyan azt a köz megkívánja. Éppen ezért az érdekképviseletről, mint ilyenről, egy-két szót akarok mondani. Egy dekadens korszak gondolatvilága adatta a mai generáció szájába azt a szót, hogy »érdekképviselet,« Ameddig érdekképviselet, addig nem megfelelő nemzeti képviselet. Amikor hivatásszervezet lesz, akkor lesz meg- \ ülése 1937 november 19-én, pénteken. felelő nemzeti képviselet. Ha hivatás áll előtérben, ha a maga hivatásához tartozó emberek ügyeit, azok elesettjeit leltogja karolni az a testűiét s ha meg íog.ia keresni és meg fogja találni a helyes bekapcsolódást az állami életbe, abban az esetben igenis az érdexiíépviselet mindenképpen nasznos szervezet lesz, amelyet bármilyen testületbe hivatalosan is be lehet kapcsolni, ment nem a maga érdekét fogja képviselni a közérdekkel szemben, hanem képviselni fogja elsősorban a nemzet érdekét, amellyel nem lesz ellentétben a maga saját jogának a gyakorlása és védelme sem. T. Ház! Ha mi a felsőházzal jót akarunk, akkor arról kell gondoskodnunk, hogy azok az érdekképviseletek, amelyek ma a felsőházban ibenn vannak és azok, amelyek a felsőházba még be fognak kerülni, valóban autonóm testületek legyenek, nem pedig felülről szervezett és felülről ráncigált egyesületek, amelyek sajnos, gyakran a testületeknek inkább paródiái, semhogy valóban a testületek igazi szellemét képviselnék. Ha valóban autonóm testületek lesznek, akkor ezzel a felsőház tekintélyét is kétségtelenül emelni lehet. Emelni lehetne a felsőház tekintélyét azáltal is, ha a nagyszámú megyei képviselők alaptestületét. a vármegyéket is ismét autonóm vármegyékké tennők, nem olyan értelemben, hogy közjogi harcokat vívhassanak, mint ahogy vívtak a múltban, hanem nagyon sok kérdésben ismét megadnók nekik az önrendelkezés, az önintézkedés jogát, a megyének, a járásnak és a községnek is, mégpedig sokkal több jogot, mint amennyivel ma bírnak. Sajnálom, hogy nincs itt a t. belügyminiszter úr, mert ón azt mondom, hogy éppen ezzel a felsőházi javaslattal, vagyis a felsöiház tekintélyének emelésével kapcsolatban egyik legfontosabb probléma az volna, hogy állítsunk fel egy próbavármegyét, ahol ismét kiterjesztjük a jogkört, ahol megállapítjuk, hogy milyen • jogköröket teljesíthet még azi a vármegye a köz kára nélkül s ha azokat a kereteket megállapítjuk, akkor ismét általánossá tesszük a nagyobb megyei autonómiát. Ezzel is a felsőház tekintélyét fogjuk megalapozni és fokozni, abban az arányban, amilyen arányban ma a felsőház ülésein a vármegyei képviselők résztvesznek. De most egy harmadik csoportra térek át és ez a főrendi csoport, a magam csoportja. Ne tessék tőlem azt kívánni, hogy én a főrendek tagsági jogának az eltörlése mellett foglaljak állást, mert én azt tapasztalom, — éppen az angol példa^ mutatja — hogy ahol kellő okossággal tud élni a vezető rend a maga jogaival, ott igenis, igen nagy befolyást tud biztosítani az állami életre (Illés Józse*: Ügy van!) s ez az állami életre egyáltalában nem ártalmas és nem kártékony. De ezzel kapcsolatban és éppen azért, mert a felsőház főrendi tagjainak a választása most ismét küszöbön áll, legyen szabad nekem, mint e testület egyik szerény tagjának, aki valamikor már a főrendiháznak is tagja voltam, egy rövid intést és efíy gondolatot dobni be a köz életbe. Ma igen tiszteletremóltóak azok az indokok, amelyek alapján a főrendi tagok választása történik. Két indok szerepel itt. Az első a történelmi családok mentől nagyobb számának képviselete, Megengedem, a szívem egyik fele e felé a megoldás felé húz. A másik indok pedig a tisztelet a kor előtt. A mai időkben azonban, bármily tiszteletreméltó legyen is ez a két szempont, ha mi ezeket a pozíciókat meg