Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

Az országgyűlés képviselőházának 256. akarjuk tartani a felsőházban, akikor nem ezek szerint a szempontok szerint kell kiválasztanunk a magunk felsőházi tagjait, hanem igenis, & közéleti -szerep, a közéieti alkalmasság, a közéleti aktivitás és a tudományos felkészültség legyeinek kizárólag azok a szempontok, amelvek alapján a tagokat a felsőházba beválasztjuk. Ebben az esetben az a meggyőződésem, hogy igenis, a régi főrendiházi tagok legalább is azt a pozíciót, amelyet ma képviselnek, még igen sokáig meg fogják tartani, sőt. ha tényleg megfelelő embereket állítanak be a felsőházba, akkor megtörténhetik az az eset, hogy azt fogják mondani, amint éppen boldogult atyámra is mondták, hogy: íme, ez egy igazi régi főrend, ez (megállja a helyét és nem retten meg. Nincs kizárva az az eset, hogy ha ilyeneket küldene be a főnemesi rend a felsőházba, akkor talán éppen ezért akarnák egyesek, vagy valamilyen kormány őket a felsőházból eltávolítani. Ebben az esetben azonban, azt mondom: legalább teljesítették hivatásukat és ha már meghalnak, becsülettel halnak meg. T. Ház! A felsőházi reformot korrektívumnak mondották. Maga a túloldal egyik: szónoka hangsúlyozta, hogy nem korrektívum. Nekem is az a meggyőződésem, hogy féket a választójoggal szemben csakis a választójogi javaslattal kapcsolatban lehet statuálni, csak magában az alsóházban lehet a fék. Mihelyt a lek szerepét az alsóháztól eltávolítjuk és a két Ház szembesítésére akarjuk alapozni az alkotmány jövőjét, nem fogjuk tudni az állam egyensúlyát fenntartani. (Ügy vun! jobbfelől.) Célt tévesztett az a törekvés, amely a felsőházi javaslattal akarja korrigálni a választójogi javaslatot s amennyiben ilyen törekvések mutatkoznak, — és kétségtelenül mutatkoznak -— ezek a törekvések retrográdok és hiábavalók. A választójogi törvényben, de még inkább a romlatlan, józan magyar népben van az igazi lék. Éppen az egyenjogúsítás által legyengített felsőház nem lesz fék. Még annyira sem lesz fék, mint amennyire lett volna ez a mai felsőház. A két közjogi javaslat, a felsőházi törvény és a választói jog javaslata mindenképpen együvé vájó. A kettőt elválasztani nem lehet. Ha lehetséges eset, hogy megszavazzuk a felsőházi törvény javaslatot, a választói jog pedig megbukik, — erről szintén kívánok itt komoly szót szólni — akkor ennek a felelősségnek vállalásától és ennek a lépésnek következményeitől mentse meg az Isten a parlamentet és a nemzetet, de a kormányt is. Ez az én óhajtásom. Ennek a következménye nem forradalom lesz, nem lesz rögtön nagy konflagráció, hanem rettenetes Bizalmi csőd. Bár a főrendiháznak tagja voltam, ezt a törvényjavaslatot retrogád törvényjavaslatnak tekintem. Különösen ártalmas, veszedelmes az egyenjogúsítás gondolata és ennek megvalósítása a közös ülésben s a törvényjavaslatbeterjesztési jog kezdeményezésének átadása a felsőház számára. A közös ülés intézményét nem remédiumnak, hanem odiózumnak tekintem. A titkosságot a komoly felelősségtudat alóli mentesülés vágyának tekintem. A sok osztály-, társadalmi, gazdasági harc közepette egy újabb politikai harc előrevetett árnyékát látom ebben a javaslatban ós a parlament tekintélyének további süllyedését csökkenését olvasom ki ezekből a sorokból. Ezek miatt az okok miatt nem fogadhatom el a javaslatot sem általánosságban, sem pedig részleteiben. Óva intem a t, kormányt attól, hogy erre az útra lép* ülése 1937 november 19-én, pénteken* 87 jen és kérem, fontolja meg a dolgot ínég egyszer, mielőtt ezt a javaslatot tényleg törvényerőre engedi emelni. Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Lányi Márton! Elnök: Lányi Márton képviselő urat illeti a szó. Lányi Márton: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt a szőnyegen lévő törvényjavaslat egyes kérdéseivel foglalkozom, egy, az én egyéni szempontomból, de talán a t. Ház szempontjából is igen örvendetes megállapítást tegyek és megállapítsam, hogy az a vita, amely a felsőház reformjával kapcsolatban a tegnapelőtti, tegnapi és a mai napon itt előttünk lefolyt, igen magas színvonalon állott, igen nagy tudományos készültséget tanúsított. Azért tulajdonltok ennek jelentőséget, mert a felsőház reformjának, kérdését is igen nagyfontosságú kérdésnek tartom. Ha pedig ez az álláspontom, akkor természetesen örvendenem kell annak, hogy ez a vita, amely ennek az igazán nagyfontosságú javaslatnak tárgyalásával kapcsolatban lefolyt, magasszínvonalú vita volt, meg akkor is, ha a vita során különböző álláspontok, különböző, ellentétes nézetek ütköztek is össze egymással. A felsőházi reformról szóló törvényjavaslatot igen nagyjelentőségűnek tartom egyrészt azért, mert egyes intézkedéseivel igazolja, hogy a magyar alkotmány történelmi alkotmány s a múlt hagyományain épül fel, másrészt pedig már intézkedéseivel igazolja a magyar alkotmány közismert és igen fontos jelentőségű rugalmasságát, amikor egyes — hogy úgy mondjam — ha talán nem is egészen új, de megismétlődő jogkiterjesztő intézkedéseket tartalmaz. Az előttem felszólalt igen t. képviselőtársam beszédére méltóztassék megengedni, hogy egy-két szóval reflektáljak. Az egyes kérdések tárgyalásánál érdemben is leszek bátor egy-kéí kérdéssel foglalkozni, amelyek összevágnak az általa felvetett kérdésekkel is; most csak azt méltóztassanak megengedni, hogy talán csodálkozás ómnak adjak kifejezést ama megállapítása felett, hogy a magyar történelem a régi alsóház és a régi felsőház között a gyűlölködéH képét rögzítette meg. Nem mondom, egészen természetes is, hogy ott, ahol a nemzeti szuverenitást, a királyi hatalomtól eltekintve, két faktor, a felsőház és az alsóház képviselte, évszázadokon keresztül különböző felfogások, különböző nézetek érvényesülhettek az egyes kérdésekben, az álláspontok lehettek egymástól eltérőek; én azonban azt hiszem, hogy talán nem helyes, ha mi az álláspontok különbözőséget, a gyűlölködés kifejezésével illetjük, mert hiszen a magyar alkotmány története mégis csak harmonikus egészet tükröztet vissza és olyan nagy szakadókról, amely mélyrehatóan belevágna a magyar alkotmányosság életébe, nem igen tudunk megemlékezni. Éppen azért, mert igen t. képviselőtársam hangsúlyozta, amikor a felsőház mai beosztásáról, szervezetéről beszélt és amidőn megemlékezett a felsőház régi arisztokrata családjainak képviselete kérdéséről s magát teljes joggal ilyen család egyik tagjának jelölte meg, nem egészen értem, miért foglalta el azjt az álláspontot, hogy nem helyes és* tévedés a felsőháznak az alsóházzal való egyenjogúsítása. Hiszen ha ezt az álláspontot nem egyéni tradicionális alapon nézzük, hanem figyelembe