Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-273

568 Az országgyűlés képviselőházának 273. ülése 1938 február 23-án, szerdán. mezőgazdasági munkásházát és rendkívül bő statisztikai adatgyűjtést végeztem. Háztólházra jártam a községeimben és meggyőződtem arról a mérhetetlen nyomortól, amelyben a munkások legnagyobb része él. A városi (munkásság és a faluisi munkásság helyzetét összehasonlítva állítom, hogy a városi munkásság helyzete irígylésreméltó ahhoz képest, amilyen életkörülmények között sok esetiben a falusi munkásság él. Számtalan házban nem volt tüzelőanyag, neim volt élelem, a gyermekeket nem lehetett isik ólába küldeni,, imfert nem volt ruhájuk,, az eimlberek télvíz idején nem -mehettek ínségmunkába, mert nem tudtak az időjárás viszontagságai ellen megfelelően fel öltözködni. A Tiszántúl nagy részében, így Hajdú-vármegyében is, ezeknek a munkástömegeknek nagy részét népkonyhával és ínségmunkával tartjuk el. Szükséges és kívánat©'® lenne, hogy az illetékesek mielőibíb vegyék kezükbe ennek a helyzetnek a rendezéséit. Ezeket a jótulajdonságokkal bíró, izig-vérig magyar eimiberefcet^ jelenlegi nyomorúságos helyzetükibőil kiemelni ós emlbersorsho'z juttatni, végeredményben nemzeti és közgazdasági kötelesség. A dolog természetéből kifolyólag- a imlezőgazdasági 'munkák legnagyohh tósze^ a nyári időszakra esik és így a munkások az évnek körülbelül csak 8 hónapjában juthatnak rendes munkához. A mezőgazdasági munkásoknak ez, a kényszerhelyzete,, ez a kényszerű téli tétlensége már a héke idejében is meg volt, hizonyosi azonlban, hogy Nagy-Magyarország^ idejében jobbaík voltak a imunkalelhetőiségek és iminden munkás tudott a nyár folyamán annyit keresni, hogy abból a téli ínséges időket át tudta élni. Amikor azonhan ezeknek az embereknek a megélhetéséről beszélünk, akkor nem beszélhetünk kizárólag esialk a leigppméreibb életszükségletről, vagyis az élelmezésről, hanem beszélnünk kell azokról a kulturális,, szociáis és egyéb Iámtól. De ha feltételezném is, hogy ezek a jelenlegi viszonyok megváltoznak, akkor sem tartom helyesnek a téli tétlenséget, a munka nélküli téli. 'életet., mert amíg szünetel a munka, addig szünetel a fogyasztás is,, ami kétségtelenül az állam közgazdasági életére is nafc. Köztudomású, hogy a, statisztikai adatok szerint a mezőgazdasági imiunkások átlagos: évi keresete 'alig haladja .meg a 200 pengőt, ® amíg a háború előtti években körülbelül 200 munkanapot dolgozott a mezőgazdasági munkás, addig .manapság már csak átlag 150 munkanapot dolgozik egy évben. A statisztikai adatokból azt is látjuk, hogy körülibeiül 250.000^rel töbib inezőgazdasági munkás van, unimt. amennyit a mezőgazdaság a jelenlegi adottság mellett alkalmazni tud. Keresini kell tehát azt a módot, amellyel lehetséges lesz a mezőgazdaságban^ feleslegessé vált munkáskezek foglalkoztatása, mert azok a megoldási módok, azok az eszközök, amelyekkel ma igyekszünk a mezőgazdasági munkásságon segíteni, csak átmeneti és tüneti kezelésnek mondhatók, gyökerében azonban a kérdést nem oldják meg. Szerény 'megítélésem szerint két módon volna lehetséges a jelenleg munkanélküli munkásitömegek munkához való juttatása és ezátal keresetük biztosítása^ Az egyik a mezőgazdaságii munkaalkalmak szaporítása lenne. Tudatosan nem beszélek a telepítés kérdéséről, mert hiszen ha a telepítést maradéktalanul keresztül is visszük, a murikástömegek ennek segítségével, a dolog termesze-énéi fogva, maradéktalanul ; elhelyezkedésit ' nem

: nyerhetnek. Ezért tehát ezt a megoldásit a jelen esetben figyelmen kívül hagyom. T. Ház! Az egyik megoldás lenne tehát a mezőgazdasági munkaalkalmak szaporítása. Bizonyos, hogy a mezőgazdasági termelésben egyes termelési ágak termelésének fokozásával — főleg az olyan termelési ágak termelésének fokozásával, amelyek több munkáskezet fogalkoztatnak — nagyobb mennyiségű munkás nyerne megélhetést. Hátrányosan befolyásolja azonban ezt az a körülmény, hogy egész adómorálunk, adórendszerünk végeredményben ellene van annak, hogy a mezőgazdaság belterjessége fokoztassék. A mezőgazdaságnak nincsen más kívánsága, mint az, hogy adassék meg az a bene a mezőgazdaság részére is, amely megvan az iparban, vagyis bizonyos adókedvezményekkel segítsen az állam a mezőgazdaságon, akkor, ha olyan termelési ág bevezetésére tér át, amelynek bevezetése következilében több munkáskezet lehet alkalmazni. Mai adórendszerünk egyenesen sújtja azt á gazdaságot, vagy azt a mezőgazdasági üzemet, amely belterjességének fokozására irányuló munkát végez. Igen kedvezőtlenül befolyásolja a mezőgazdasági munkásság helyzetét az, hogy egyes^ termelési ágakat, egyes mezőgazdasági üzemágakat, amelyek pedig sok munkást foglalkoztatnak, a kontingentálás révén megszorítottak, vagy kisebbre szabtak. így például á dohánytermelő területnek 1926-tól való csökkentése körülibelül két és fél millió munkanapveszteséget jelent. Ugyanez a helyzet a cukorrépatermelésnél is, mert ott is a cukorrépatermelő területek visszaszorítása mintegy két és fél millió munkanapveszteséget je.ent a mezőgazdasági munkásság rovására. A másik megoldás pedig kétségtelenül az iparosítás lenne. Annakidején, amikor az autonóm vámtarifát, Európa legnagyobb vámtarifáját megalkották, a - mezőgazdaság és egyáltalában az ország társadalma annak tudatában vállalta ezt, hogy ennek következtében az ipar fejlődésnek fog indulni és fel fogja szívni azokat a munkásfeleslegeket, amelyek a mezőgazdaságban elhelyezést nem találnak. (Lossoiiczy István: De nem tette!) Az autonóm vámtarifa azonban nem hozta ezt a megoldást. Kétségtelen ugyan, hogy a vámtarifa védelme alatt az ipar fejlődésnek indult, s egymás után keletkeztek új iparvállalatok, a túlzott racionalizálás következtében azonban nemhogy emelkedett .volna a munkáslétszám, hanem sok esetben a munkások elbocsátása következett be. Ha megnézzük az errevonatkozó statisztikai adatokat 1926-tól a mai napig, vagy az autonóm vámtarifa életbeléptetésétől kezdve, akkor azt látjuk, hogy az ipar ezt a feladatát egyáltalában nem teljesítette, mert az ipari védvám következtében az iparcikkek ára magas lett, a munkanélküli tömegek azonban elhelyezést itt nem nyertek. Ezzel szemben a mezőgazdaságnál ennek fordítottja volt a helyzet. (Ügy van! Úgy van! jobbfelöl.) Nagyon sajnálom, hogy Farkas István igen t. képviselőtársam nincs itt, (Br. Vay Miklós: Hol van?) mert abból, hogy ő tegnap olyan élesen támadta a mezőgazdasági munkaadókat, hogy antiszociális gondolkodásúak, csak azt látom, hogy a mezőgazdaság helyzetét, struktúráját