Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-273

564 Az- országgyűlés képviselőházának 27 említetteken kívül is bőséges fedezetet nyújt az özvegyi járadékra. T. Képviselőház! Egy pillanatra még viszszatérek arra a hatalmas tartalékösszegre, amely a mezőgazdasági biztosítás céljára (rendelkezésre fog állni akkor, ha olyan szerencsések leszünk, hogy a mezőgazdasági munkások élettartamát felemelhetjük. Ebben az esetben ugyanis egy-egy mezőgazdasági munkás, illetőleg cseléd biztosítási tőkéje 1006 pengőt fog jelenteni a biztosítási kasszában. T. Ház! Minden állami támogatás nélkül is bőségesen el tudnók látni biztosítottainkat a 20 filléres díjfizetési alap mellett is. A 21. oldalon felvetett gazdasági férfi munkavállalók száma azt jelenti, hogy ha azokat a mennyiség-eket beszorzom a várható díjbevételekkel, akkor körülbelül 50 millió pengő áll rendelkezésére annak a tömegnek, amely ebben a táblázatban fel van sorolva. Ez azt jelenti, hogy mindenkit el tudok temetni 60 pengővel és azonkívül a szerencsések, akik ezt a kort megérik, 110—120 pengő járadékot i kaphatnak évente, még. pedig körülbelül 83—84 éves korukig és nem kell egy fillért sem kívánnom az államháztartástól, a törvényhatóságoktól és az adózóktól, mert ez a biztosítás önmagát fedezi azzal az 50 milliós kamatos kamattőkével, amely a javaslat szerint! kell, hogy jelentkezzék a biztosítási járadékok igénylése napján. Más szóval ez azt jelenti, hogy olyan lényegesen nagy tőke áll az állam, a törvényhatóságok s az adózók hozzájárulása révén a biztosítási alap rendelkezésére, amelyből el tudjuk vetni a gondját olyan fontos kérdéseknek, mint a kor-leszállítás, az özvegység kérdése és az egyéb szociális ellátásra szorulók ügye- Ha még számításba veszem azt, hogy végre is egyszer rendet kell már teremteni azok között a horribilis tőkék között, amelyek majdnem Csáki-sziailniíájaként kezeltetnek a magyar közgazdasági életben és amelyek főként a szegény emberek kiszipolyozásából, a szegény emberek gyakran könnyek között fizetett Oti.-, Mabi.járulékaiból és az egyéb hasonló járulékok fizetéséből szaporodnak fel, akkor megállapítom azt, hogy igenis itt jelentékeny összeg áll a kormány rendelkezésére minden szociális gondja elvetésére. Nézzük csak a számokat. Az Oti. vagyona 102 millió pengő, a Mabi.-é 54 millió pengő, a 84 elismert vállalati biztosító pénztáré együttesen 62'5 millió, a biztosító intézeteké 94 millió pengő. Ebből a csak úgy nagyjából kiragadott 312 millió pengőből 205 millió pengő értékpapírokba és általában alacsony kamatozású betétekbe és folyószámla követelésekbe van különféle kezeknél befektetve. főleg takarékpénztáraknál kihelyezve. Vájjon nem legelső kötelessége-e a kormányzatnak, hogy felszívja mindezeket a díjtartalékokat, felszívja az Oti.-, Mabi.- és hasonló pénzeket és ő maga intézkedjék a felett, hová irányuljanak ezek a horribilis tőkék'? Semmi esetre se irányuljanak olyan célokra, amelyeket nem lehet eléggé kifogásolni. Csak egy példát említek, — mert hiszen test vér intézménye lesz a mezőgazdasági munkásbiztosító is — az Oti. példáját említem, melynek vagyonából 42 millió pengő fekszik a pénzintézeteknél, ha jól tudom, 3% kamatozás mellett, holott az Oti. öregségi járadék alapja a 4%-os bázisra van felépítve. Ingatlanokban 41 millió pengő fekszik az Oti. pénzeiből és ez ingatlanok közül a Tisza Kálmán-téri ház — ez a vadonatúj épülettömb 3. ülése 1938 február 23-án, szerdán, — 4'07 százalékot jövedelmez, iaz albertfalvai és pocsolyába süllyedt egyéb munkáslakásokról nem is beszélek. Értékpapírokban 26 millió pengő fekszik, tehát a legszegényebb emberek pénze van kitéve annak a veszélynek, amelyet a háború alatt ós a háború uiIán bőségesen elszenvedett az értékpapírokba fektetett tőke. Az állam maga tartozik az OÜ.-nak 23'5 millió pengővel és — horribile dictu — a munkaadók is 77 millió pengőt használnak odahaza az Oti. pénzeiből, mivel körülbelül ennyire tehető az Oti.-val szemben fennálló tartozásuk összege, pedig az említetteken kívül a bélyegek intézményével szinte azsúr lenne egyszerre ez az egész tőke. Ha az Oti. — és itt hivatkozom a mezőgazdasági munkásbiztosítás veszélyeire — hadikölesönökbe 32 millió koronát fektetett be

; amely ma 2853 pengőt ér, ha záloglevelekbe 17 millió koronát fektetett, amely ma 1343 pengőnek felel meg, ha aranykorona járadékokba 10 millió koronát helyezett el, amely ma 788 pengőnek felel meg, akkor nekünk ma arra kell gondolnunk, hogy azok a tőkék, amelyek az egészen szegény emberek — a biztosítottak — vagyonát jelentik, nem maradhatnak tovább az illető intézmények kezelésében, hanem itfc abszolút rendet kell valahogyan teremteni. Ha ilyen hatalmas tőkék állnak rendelkezésre az egészségügyi és a szociális kérdések megoldására — hogy miként, arra még bátor leszek kitérni, — akkor hozzávéve még ezt a körülbelül 300—400 milliónyi mezőgazdasági munkásbiztosítási tőkét, olyan hatalmas összeg áll a kormány rendelkezésére, hogy nem is lesz gondja arra, hogyan oldja meg a munkásság egészségügyi és szociális problémáit. De tovább megyek. Ha a kormány belevonja a biztosítási ágazatba mintegy mellékágazatként a kisiparosok és kiskereskedők biztosításának kérdését is, akkor erre bőséges fedezetet talál éppúgy, mint a mezőgazdaságnál vagy az ipari részvénytársaságoknál, a bankoknál és a bányáknál is. Az ipari részvénytársaságoknak körülbelül 3 milliárdos vagyona 67 millió pengő jövedelmet eredményezett, a bankok és pénzintézetek 3'5 milliárd pengős vagyon mellett 20 millió pengő tiszta nyereséget mutatnak ki. Mindkettőnél — főleg az ipari részvénytársaságoknál — meg kellene fontolni, vájjon leírások és dugott tartalékok révén mennyit rejtettek el a tiszta nyereségből és akkor azt is meg lehet mondani, hogy ezekből a pénzekből, különösen a bányavállalatok 500 milliós, tehát félmilliárd pengős vagyonából, mely 17 millió pengő tiszta nyereséget hozott, (Esztergályos János: És amelyeknél milliókat tudnak sikkasztani feltűnés nélkül!) körülbelül 2—5 százalékos magánbiztosítási fedezetet lehetne igénybe venni. Ezek az óriási jövedelmű bankok, pénzintézetek és vállalatok ezt meg se éreznék, elvégre e nyomorult népesség ellátása az ő érdekük is. az ő vagyonuk megmentése szempontjából elsősorban fontos a széles néprétegek szociális jóléte. Ezekéi a tőkéket, amelyek — mondom — csak a szegény emberek biztosító intézeteinél mintegy 300 millió pengőt tesznek ki — beleértve a biztosító társaságokat is, — telepítés céljaira lehelne fordítani és a telepítés egész problémáját úgyszólván egyszerre lehetne ezzel megoldani, egyszerre lehetne ennek minden gondját elvetni. De kérdem, nem lehetne-e ezekből a tőkékből megfelelő összeget kiszakítani az öntözés intenzív kifejlesztésére? Nem_lehetne-e a rég Í óhajtott Duna—Tisza-csatorna kérdését napi-