Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-273

562 Az országgyűlés képviselőházának 273. ülése 1938 február 23-án, szerdán. azt is, hogy a 18—64 éves őstermelőik szarnia 2C00lg 12%-kai növekszik, a más foglalkozásúak száma pedig 28%Tkal csökken. Nem találom ennek indokát az 1930. évi állapottal szemben. Ezt valószínűtlennek tartom. Azt hiszem, hogy a természetes szaporodási többletet összetévesztették a tényleges szaporodás ssal. Itt vetem még közbe, hogy a csonkítatlan törvényhatóságok őstermelő része 1900 és 1930 között csak 10%-ikal növekedett, a többi lakosok száima pedig 79%-kai. Ez tehát merőben ellentétben áll a férfinépesség koreloszlási táblázatával. De ha még figyelembe veszem azt is, hogy a városok felszívóképessége igen jelentős, hogy a falviakból sokan vándorolnak be a városba, különösen a szegényebb néposztályok köréből — akiknek megsegítését ez a javaslat célozza, — akkor azt látom, hogy ez az arányszám még erősebben ki fog ütközni. Ha nézem továbbá a koreloszlást 1938 és 1990 között, — a 18—64 éves életkorig végeztem számításokat, — akkor azt látom, hogy a mezőgazdasági _ munkásság és cselédség, — mert vizsgálataim csak erre a két kategóriára, terjedtek ki, —' 1938-ban 625.000-rel szerepel, ami 1990-ben 874.000-et fog kitenni. Ezzel szemben a 65 éven felüli, tehát járadékra jogosultak száma az 1938-as 49.000-ről 1990-ben 151.000-re fog növekedni. De ha így áll is a helyzet, — mert a 15 éves átlag 1965-ben már úgyis jelentkezik, — akkor kérdem: az 1938-as díjfizető miért fizesse az 1990-es aggkori járadékra jelentkezőknek horribilis ellátási költségét? Ez a biztosítás szempontjából roppant igazságtalan és ha majd a t. Háznak fel fogom olvasni, hogyan növekednek ezek a tőkék kamatos kamataikkal, akkor, ez az igazságtalanság még erősebb színekben fog kiütközni. Ismerem a kormány telepítési szándékait, politikáját s azt kell mondanom, hogy az a kontemplált 250.000 többlet cseléd, ami 1938-cal szemben 1990-ben jelentkezik, nem találja meg a magyarázatát. Mi állandóan a nagyobb birtokok csökkentését szorgalmazzuk, sőt tovább megyek, ez (különösen Darányi minisziíerelnök úr működése óta gyakorlatilag is érvényesül, ha tehát a jövőben ez a munka folytatódik, teljesen megszűnik annak a lehetősége, hogy az 1938-as 625.000 munkás- és cselédlétszám 1990-re 874.000-re emelkedjék. Ha pedig a 2 holdon felüli kisbirtokosok számát emeljük, akkor evidens, hogy kevesebb lesz a napszámosok száma, tehát ez az arány még kiütközőbb lesz. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy 1990ben háromszor annyi lesz a 60 éves munkás, mint 1938-ban. Ez nem valószínű. Nem önállósulnak a gazdák? Nem törekszik iparba a munkásság és a cselédség? (Br. Vay Miklós: De nem veszik fel őket!) Az iparnak nagy felszívóképessége van. T. képviselőtársam azt mondja, hogy nem veszik fel őket. Valamennyit mégis felvesznek. (Br. Vay Miklós: Inkább képeket rendelnek!) Hogy az iparral kapcsolatban sok mindent lehetne csinálni, arra beszédem során szintén rá fogok térni. Igaz az, hogy az előnyöket látva, a munkásság törekedni fog a biztosításra, szívesen is fog fizetni, de az igazság az, hogy ez a biztosításra való törekvés nem mentesíti a kormányt minimális karitatív kötelességei alól. Az új mezőgazdasági politikát nem láthatjuk előre, különösen akkor nem, ha megtörténik az, amit remélünk, hogy a kormányzat tovább halad eddigi mezőgazdasági politikájában. Kétségtelen, hogy a 2O00-ik évre annál kevésbbé tudunk előrelátni, mert hiszen a munkapiac tekintetében is sok minden változhat. Az önálló mezőgazda fia nem megy szívesen máshová, lehetőleg megmarad a birtokban. A segédszemélyzet ellenben jobb helyzetbe igyekszik kerülni, tehát még biztosítási jogosultságát is otthagyja csak azért, hogy más helyzetbe kerüljön. Nem számolhatunk tehát 2000-ben 3O3-0O0 gazdasági cseléddel. A javaslat kimutatja, hogy a mai 35.000 napszámossal szemben 2000-ben 101.000 lesz s a 13.600 férficseléddel szemben 50.COO férficseléd le?z. Azt hiszem ez az állandó hirtokporlás folytán elképzelhetetlen és ezt nem tartom valószínűnek. T. Ház! Felvetheti valaki, hogy a 2000. évben sóik miiindem <mm ás történhetik, mint amit én itt kritika tárgyává teszek. Ha 1940-ben a 20 éveseket alapul vesszük és ahhoz még hozzáadunk 40 évet, akkor 1980-han a mai 20.000 helyett legfeljebb 25.000 olyan 60 vagy 65 éves egyén fog jelentkezni,, aki a biztosítási járadékra, igényt tart. Felteszem, hogy ez a réteg, amely ma 20—25 esztendős, imár jobb erőben van,, jobb anyag, mint amely a háborút megjárta. Nem vehetek tehát több szaporodást, mint 20%-ot„ tehát a 65—80 éves egyének 1940-ben legfeljebb 60.000-en lesznek és semmi esetre sem a javaslat szerinti ^horribilis számiban. Figyeleimibe kell venni még azt is, hogy 1985-ben a 145.000 öreg munkás közül kihaltak a hadirokkantak és általában azok a rosszabb erőben lévő rétegek, melyeket mi a korábbi születésnél silányabbnak jeleztünk. De ha az élettartam javulását újabb 20%^ra tesz

1 szűk is, iirág akkor is erős tévedésben van a javaslat ebben a kérdésben. Nem osztozom Ernszt Sándor igen t. képviselőtársam nézetében, aki azt mondta, hogy Friss Ferenc igen bőven számította a pénzt erre a célra. Nem ő számította bőven, hanem a jóindulat adhatta bőven, de a javaslat alapjai tévesek. T. Ház! Ez a javaslat 576.541 18—64 éves fizető és 49.000 járadékos munkást érdekel az eredeti javaslat alapján. Az időközi tárgyalásokon felemelték a járadékosok számát körülbelül 75.000-re; méltóztassék megengedni, hogy mégis a régi számításokat vegyem alapul, mert az újabb igényjogosultak számát és statisztikai adatait nem ellenőrizhetem, mert e tekintetben nem állnak rendelkezéseimre pontos számítások. Az állam, a törvényhatóságok hozzájárulása és a nagyobb birtokok adója 7,400.000 pengőt fog eredményezni. Ezenkívül van még a, biztosítottak díjbefizetése. Szerencsére ezek olyan tekintélyes összegek, amelyekből olyan jelentékeny mennyiségeket takaríthatunk meg, hogy ismétlem, mindazok az óhajok, amelyek itt a vita során felmerültek, bőségesen kielégíthetők lesznek.' A maximális járadékot talán senki sem kapja meg vagy nagyon kevesen, erről az oldalról is nagy összeg fog a díjtartalékra visszaháramlani.- A 4,300.000 pengőnek figyelembevétele után a 7,460.000 pengővel együtt 11,760.000 pengő az a tőke, amelyből az első évi szükséglet a javaslat szerint 3'3 millió, úgyhogy az első esztendőben 8'5 millió jut a törvényjavaslat által megjelölt célokra, illetőeg a díj tartalékolásra. Azt hiszem, hogy ez olyan nagy összeg, hogy már maga ez is, a biztosítási bevételek ós kiadások táblázata minden tekintetben indokolja azt a mi nem is optimisztikus számításainkat és reményeinket, amelyeket ehhez a javaslathoz fűz* tünk. Ha most még azt az igazságosabb adózást vesszük figyelembe, amelyet Tildy Zoltán