Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-273

A« országgyűlés képviselőházának 273. a biztosítás. Az a kérdés, hogy vájjon a bizto­sítottak tudják-e fizetni ezt az összeget, igen súlyos kérdés és sok tekintetben megfonto­landó, én azonban bízom abban, hogy az idő­közbeni tapasztalatok arra az eredményre fog­nak vezetni, hogy ha nem is lehet csökkenteni a járulékokat, de mindenesetre olyan egészség­védelmi intézkedéseket lehet bevonni, amelyek ennek a munkásrétegnek a megélhetését eny­híteni fogják, szociális szempontból pedig sok mindenhez hozzájuttatják, amit ma nélkülözni kénytelen. Itt vannak a Stefániák, az aggellá­tás, egészségvédelem, Zöldkereszt, stb. Ügy ér­zem, hogy az a gondoskodás, amely a javaslat­ban úgy szól, hogy az ügyviteli költségek fe­dezésén felül jelentékeny összeg áll rendelke­zésre a törvényjavaslatban körvonalazott se­gélyezési célokra, azt jelenti, hogy a kormány ezeket a célokat fogja már a közeljövőben jobban dotálhatni. Az a 3 és félmillió mezítlá­bas, aki sem húshoz, sem zsírhoz, de gyakran a mindennapi kenyérhez sem jut hozzá, min­denesetre örülni fog ennek a javaslatnak. Min­den gondoskodásunknak oda kell irányulnia, hogy ezek megélhetése minél könnyebb legyen. Tudjuk azt, hogy az aratásból is kb. 20% ki­marad. Ez egyben válasz arra a kifogásokra, hogy Németországba viszünk ki munkásokat; legalább lássanak egy kicsit jobbat bizonyos időn keresztül. Tudjuk azt, hogy a katonasoro­zás is olyan vánnyadt fiatalságot lát maga előtt, hogy a kétéves szolgálat szinte megmen­tése a falu legszegényebbjeinek, mert ott leg­alább tisztességes táplálkozás (mellett meghíz­nak. Tény az, és aki a falut járja, az látja, hogy 40 évi munkásság után agg munkásaink vannak, ami erősen a mellett szól, hogy a kor­határt le kell szállítani. T. Ház! Azokat a szempontokat veszem most sorra, amelyeket bátor voltam beszédem elején pontokba szedni. Az őstermeléssel fog­lalkozó lakosság születési viszonyai a követ­keziő képet mutatják — és ez nagyon fontos körülmény, amit feltétlenül meg kell szívlelni. 1900-ban az ország természetes szaporodásában az őstermelés összesége 69% -kai szerepelt. 1910-ben már 65%-kai, 1930-ban 61%-kai és 1936-ban már 59%-ra zuhant az arányszámuk. Hangsúlyozom, hogy zuhant;, mert 36 év alatt 10%-kai csökkent az őstermelő lakosság termé­szetes szaporodása, ami olyan megfontolandó hogy a t. Háznak valóban arra a helyes állás­pontra kell helyezkednie, hogy őstermelő la­kosságunk minél alaposabban alátámasztassék. Még szomorúbb, ha a statisztika folytatását nézzük és megállapíthatjuk, hogy ebben a zu­hanásban az önállók hogyan szerepelnek. 1900­ban az Önállók az ország természetes szaporo­dásában 42%-kai, és ha nem néztem volna ala­posan utána, nem is hinném, hogy 1930-ban már csak 14%-kal szerepelnek az őstermelő ön­állók az ország természetes szaporodásában. Ha ez így megy tovább — aminthogy sajnos, így megy — akkor az őstermelő önállók nem képesek számarányukat fenntartani, s hogy ez így van, az kétségtelen abból, hogy 1936-ban ez a helyzet már nemcsak bekövetkezett, ha­nem mínuszt mutatott fel az őstermelő önálló lakosság számaránya. Ezért is szükséges a cselédséggel foglalkoznunk. Nagyon helyesen és igen jókor jött ez a javaslat, bár meg kell állapítanom, hogy a 66.453 főnyi 65 éves cse­lédből a statisztika szerint 55.844 még dolgozó­nak vallotta magát jeléül annak, hogy egészen a koporsóig kénytelenek ezek az emberek dol­gozni. ülése 1938 február 23-án, szerdán. 561 A másik kérdés, amelyet ezzel a javaslat­tal kapcsolatban alaposan meg kell vizsgál­nunk, a várható élettartam kérdése. A statisz­tikai hivatal — és ezt aláhúzom — megálla­pítása szerint 1900-ban 40-18 év volt a várható élettartam. Ez 1936-ban felszökött 5977-re. A csecsemőhalandósági arányszám megjavulásá­nak fényes bizonyítéka, hogy 50%-os eredményt értünk el harminc esztendő alatt a halálozá­sok tekintetében. Ha pedig megállapítom, hogy a magyar csecsemőhalandósági arányszám 14*5%, Hollandiában pedig 4*5%, ebből arra le­het következtetni, hogy még ezen a téren is várhatók nagy előrelendülések, vagyis a ma­gyarországi lakosság élettartama még az eddi­ginél is magasabb arányszámot mutathat fel. Ttt megemlítem azt az általános tapasztalatot, — nem fogom számokkal túlságosan terhelni az igen t. Házat —, hogy a nyugdíjasok élettar­tama jelentékenyen megnövekszik, tehát a ja­vaslat ebből a szempontból is igen értékes. Ez­zel szemben nem látom indokát annak, hogy a javaslat csak 49­21-es átlagot számít a hivata­los 59"77-dal szemiben, hivatkozván Németor­szágra, amely szerintem nem kompetens ebben a tekintetben, mert hiszen szigorúan magyar javaslatról van szó, tehát ez a tízéves differen­cia, ez a 20% erősen befolyásolja a díjtarta­lékszámítást. Ez az egyik indoka annak, hogy az özvegyi és más járulékok számítása és a járadékok kifizetése belefér ebbe a javaslatba a jelenlegi körülmények között is. Válaszadásra várna még egy kérdésem. A statisztikai hivatal megállapítása szerint a 60 éven felüliek átlagos halálozási arányszáma 7%, ebből az őstermelő önállókra 4'85% esik, míg a segédszemélyzetre 15% jut. A javaslat tehát kétszerannyi embert vesz díjfizetőnek, mint amennyi ténylegesen jelentkezni fog, tehát kétszeresen terheljük meg a díjfizetőt, holott ha nem felejtjük ki ezt a tételt a mate­matikai számításból, a 20 filléres járulék, ille­tőleg a fedezeti összeg is jelentékenyen ala­csonyabb, hiszen így az a különös kép mu­tatkozik, hogy mindezek ellenére, hogy a mezőgazdasági segédszemélyzet 15%-os halálo­zási arányszámmal szerepel, a 60 éven felüliek 1980-ban már 150.000 igényes, tehát járadékos mezőgazdasági munkással fognak szerepelni, széniben az 1938. évi 49.000-rel. Ha most megnézem a férfinépesség kor­eloszlását, akkor sajnálattal állapítom meg, hogy itt is vagy félreértés vagy tévedés van a javaslatban, A javaslat táblázatában 2000^ig számítja ki a magyarországi férfinépesség valószínű koreloszlását. 4,432.000 főnyi népessé­get vesz 1940-ben alapul, amely tízévenként növekszik 1960-ig, azután 1980-ban erősen visszaesik, úgy hogy az 1940-es években körül­belül 4\5 milliós szám 2000-ben 3,933.000-re esik vissza. Ez — összegyűjtve az adatokat — azt jelenti, hogy míg 1940-től 1960-ig a férfinépes­ség 150.000-es szaporodást mutat, addig 1980-tól 2000-ig ez a szám 650.000-es minuszban fog kulminálni. Ha tehát 1960-ban már elértük a férfinépesség legmagasa.bb számát, akkor az a kérdés, vájjon hogyan vihető ez a biztosí­tás keresztül, amikor azt látjuk, hogy 1990-ben már 151.000-re szaporodik a biztosított jára­dékra jelentkezők száma. Vannak még itt egyéb kérdések is, ame­lyekre rátérek azért, hogy minden szempontot feltárjak. Azt hiszem, hogy itt nincsen ok szá­mítási pesszimizmusra, Meg kell állapítanom 85*

Next

/
Oldalképek
Tartalom