Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-273
560 Az országgyűlés képviselőházának 273. kormányának programmpontja. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, (hogy a iiawaslat igen súlyos terheket ró a mai munkástömegekre, és meg kellene vizsgálnunk azokat a kérdéseket, vájjon nem indultak-e ki hibás feltevésből azok, akik a feltevések alapján bár pontosan és jól számítottak, mert hiszen a javaslat szakszerű számítása valósággal brillíroz, de a 'kiindulás volt minden valószínűség szerint hiányos. E f helyütt kell megemlékeznem arról a munkáról, amelyet ezen az oldalon is, a túloldalon is a t. Ház minden egyes tagja a falu érdekében végzett a közelmúltban is. Nekünk ez a kenyerünk, a falu érdekében való munkálkodás, és megállapítom, hogy pártvezéremnek minden egyes javaslatnál első kérdése az, vájjon a szegény embernek ebből a kérdésből, javaslatból, vagy bármilyen javaslatból mennyi haszna, illetve kára származhatik. Ha ezt átvetítem Darányi miniszterelnök úr gondolkodására, megállapítom, hogy az egész javaslat szelleme if hasonló gondolatokból virágzott ki, éppen ezért megállapítható az is, hogy ezen javaslattal egy oly szeretetteljes gondoskodás, egy olyan mellékgondolat nélküli szeretet önti el a Házat, hogy ezekkel foglalkozva, parlamenti szereplésünknek legszebb részéhez érkeztünk el. De objektív akarok lenni. Ügy hiszem, hogy ennek a javaslatnak szorgalmazásában igen szép részük van az objektív falukutatóknak is (Br, Vay Miklós: Ugyan!) és mindazoknak, akik a faluval egyáltalában törődnek. En a javaslatot — a számszerűséget tekintve — abból a szempontból fogom vizsgálni, vájjon nem volt-e hiányos az a statisztika, amelyen a számszerűség felépül, vájjon megfelelő halandósági táblázatot alkalmaztak-e a járulékok és járadékok tekintetében, vájjon a számításoknál nem hiányzik-e a gyakorlatiasság és szakszerűség, a biztosítástechnikai szakszerűség és mindezekből következtetve, nem túlméretezett-e, főleg nem drága-e a biztosítottakra, a járulékokat, a díjakat értem ez alatt. Ismételten hangoztatom — nehogy a szubjektivitás vádjába essem — hogy a feltétlen jószándók a javaslatnak minden soráhól kiviláglik, ha azonban a tisztelt kormányzat, illetőleg azok a kodifikátor urak, akik a javaslatot sok melegséggel szerkesztették, elmentek volna gyakorlati szakemberekhez, — hiszen ebben a Házban is vannak ilyenek jó egynéhányan, magam is biztosítási szakember vagyok, — akkor a népbiztosítás gerincét rögtön megtalálták volna, abban az esetben, ha — mondjuk — áttelefonáltak volna azokhoz a biztosítókhoz, a Gazdákhoz, a Dunához, amelyek foglalkoztak már népbiztosítással. (Br. Vay Miklós: A Triesti!) Méltóztassék nekem megengedni a szakszerűséget, igen t. képvislőtársam, én ebben otthon vagyok. (Br. Vay Miklós: Nem kételkedem benne!) — Tehát megtalálták volna a tapasztalatokat is. De mindenesetre kívánatos lett volna a hivatalos statisztikai adatoknak a teljes mértékben való figyelembevétele, és akkor sok minden kérdés, sok minden számítás máskép nézett volna ki, mint ahogy ebben a javaslatban, különösen annak a biztosítástechnikai részében, le van fektetve. Ismétlem, én nem kifogásolom a számításokat, hanem csak azokat az alapelveket, amelyeken ezek a számítások felépültek. Szilárdabb adatok nélkül nem lehet ilyen évtizedekre, sőt talán évszázadokra kiható hatalmas javaslatot elkészíteni. Meggyőütése 1938 február 23-án, szerdán. ződésem az, hogy igenis, ennek a mezőgazdasági biztosítási ágazatnak olyan jövedelmére van kilátás, hogy abba belefér az özvegyi járulék, belefér a járadék kiterjesztése talán 60 éves korig is. de különösen a badiroikfeantak bevonása. De ami a legfontosabb, szerintem ezzel az üggyel megoldható más rétegek biztosítása, úgyhogy ha a kisiparosokat, a kiskereskedőket. ezt a mintegy 2 milliónyi tömeget is számításba vesszük a megoldásnál, az ország szocális szempontból abszolút nyugvópontra juthat. T. Képviselőház! Nagy általánosságban meg kell állapítanom, hogy az egész ország munkásságának teiherfcírovása nem látszik igazságosnak ebben a számításban. Másforma aé öregség a Dunántúl és más a Tiszaháton. Móricz megállapításai szerint például Baranyában 10000 emberből 3000 éri el a 67 esztendőt. Vas megyében az átlagos életkor 53 év, Bihar megyében a 30 évet sem éri el. Ebből köve kezik, hogy a Dunántúl viszonylag jobbak nemcsak a biológiai viszonyok, nemcsak a továbbélés szempontjából jobb a helyzet, mint a Tiszaháton, hanem a kereset szempontjából is. Elismerem, hogy egy biztosítási számításnál nem lehet ilyen finom disztingválásokat keresztülvinni, viszont áll az, hogy az egész tömeg biztosítását jobban megterheli a tiszántúli, mint a baranyai, illetőleg általában a dunántúli biztosítottak járadéka és halálesett segélye, minthogy a haláleseti segély a Tiszántúlon korábban következik be, mint a Dunántúl. (Vitéz Árpád: Az átlagos életkor nem sokat mond, mert abban a gyermekhalandóság is benne van.) Mindenre rá fogok térni, t. Képviselőház, ami csak biztosítási szempontokból ezzel az üggyel kapcsolatosEnnek következtében meg kell állapítanom azt, hogy ha a kereseti lehetőségek a mai nívón, illetve nívótlanságon maradnak, akkor bekövetkezhetik az, hogy éppen a szegény ember esik ki a biztosítás áldásaiból, mert esetleg a 15 hetet nem tudja kimutatni, nem tudja ledolgozni, vagy amennyiben ledolgozza is, neki esik a legjobban nehezére annak a 20 fillérnek a befizetése is, amelynek legalább 15 éven át való befizetésétől függ, hogy bennmaradjon-e a biztosítási jogosultságban, holott az állam mindenki javára egyformán kívánja a biztosítás fedezetére szolgáló adórészeket az intézmény rendelkezésére bocsátani, és a birtokosok is minden bizonnyal abban a feltevésben fizetik be a — megengedem — igen tetemes hozzájárulásokat, hogy az mindenkit egyformán fog érinteni. Megfontolandó az is, hogy a legszegényebb néprétegből kiszívandó 5 millió pengő évi biztosítási díj hogyan fog majd érvényesülni ennél a legszegényebb rétegnél. Ha — amint javaslat mondja — 625.000 ember fizeti ezt a megállapított időn keresztül, akor ez a javaslat szerint 8 pengő évi tagsági díj fizetését feltételezi és így jön ki az 5 milliós átlag. Ez 150 munkanapra elosztva is, 6 filléres napi keresetcsökkentést fog maga után vonni, ami — ha Glasner után, a mezőgazdasági munkásság átlagos napi keresetét vesszük alapul és megállapítjuk, hogy az 27 fillér — igen súlyosan esik a latba, úgyszintén akikor is, ha Szabados dr. szerint számítjuk és megállapítjuk, hogy 111 millió munkanap amúgy is veszendőbe megy, tehát a mezőgazdasági munkásság 35%-a kihasználatlan, nem tudjuk munkához juttatni, ellenben a biztosítási díjak fizetését fel kell tételeznünk, különben megtszűnik