Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-272

546 Az országgyűlés képviselőházának 2? az arányban oszlik meg, amilyen arányban a felek az ingatlant terhelő köztartozásukat meg­állapodásuk értelmében viselik. Minthogy pe­dig egyik helyen az összes közterheket a bérbe­adó fizeti, a másuk helyen pedig az összes köz­terheket — természetesen kivéve a vagyoni és a jövedelemadót — a bérlő viseli, ,a jövőre nézive szükséges lenne kimondani már itt a tör­vényben, hogy ennek a hozzájárulásnak a mi­kénti fizetése az újonnan kötendő szerződésiben magánjogi egyesség tárgyát képezi. így azután minden félreértéstől, minden indokolatlan zak­latástól meg lesz óva úgy a földtulajdonos, mint pedig a bérlő. De nagyon helyes lenne, — amiként arra már Teleki Mihály képviselőtársam is rámuta­tott — hogy ennek a tisztán mezőgazdasági jel­legű biztosításnak a járuléktartalékalapja le­hetőleg olyan intézeteknél helyeztessék el, ame­lyek azt kizárólag mezőgazdasági hitelre ad­ják ki. Ezeket a járulóktartalékokat talán a te­lepítés céljaira is fel lehetne használni, hogy minél jelentősebb összegeket tudjunk hitel for­májában az arra rászoruló mezőgazdáiknak nyújtani. (Helyeslés jobbfelől.) T. Képviselőház! Ha figyelembevesszük mindazokat a szempontokat, amelyeket itt bátor voltam elmondani, akikor, azt hiszeim, feltétle* nül meg kell nyugodnunk a kormány előrete­kintő elgondolásaiban, amelyek biztonságot nyújtanak arra nézve, hogy a törvényjavaslat­ban meghatározott kereteknek pontos betartá­sával nem veszélyeztetjük ennek a nagyjelen­tőségű szociálpolitikai alkotásnak az életbe való átültetését. T. Ház! Méltóztassanak azonban megen­gedni, hogy r egypár szóval tovább beszéljek arról a szociális gondolatról, amely ezen a tör­vényjavaslaton az első betűtől az utolsóig Cfce­resztülfvonul és amely gondolat — szerény meg­ítélésem szerint — csak akkor lenne igazán ter­mékeny, ha a törvényjavaslatban foglalt ren­delkezések további bővítésénél nem lenne kény­telen a^ kormány egyedül a gyenge teherbíró­képasségű mezőgazdákra és a még gyengébb teherbírású mezőgazdasági munkásságra tá­maszkodni. A mezőgazdaság jövedelmezősége még bő termés idején is erősen körül van hatá­rolva. A mezőgazdaságban szélsőséges kilengé­sek legfeljebb csak negatív irányban, legtöbb­ször a teljes tönkremenésben jelentkeznek. A mezőgazdaságban munka nélküli konjunkturá­lis nyereségekről soha nem lehet szó. (Meskó Rudolf: Előre nem látott új jövedelem nincs!) Hiszen a mezőgazdaság jövedelmezősége még nyugodt világgazdasági helyzetben, nyugodt, kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben, szabad gazdasági forgalom mellett is igen bizonytalan, annál is inkább, mert rossz termés idején, nem­csak a földbirtokba befektetett állótőke jára­déka nem térül vissza,, hanem a legtöbb esetben még a termelés folytonossága érdekében befek­tetet termelési tőke is teljes egészében veszen­dőbe megy. A legjobb esetben is a befektetett tőke csak egyszer ad egy esztendőben jövedel­met a mezőgazdának. Ilyen körülmények kö­zött^ tehát nem igen remélhetjük,- hogy belát­ható időn belül ennek a törvényjavaslatnak a kereteit tisztán a mezőgazdaság segítségével nagymértékben bővíthetnők. Már pedig ennek a törvényjavaslatnak fokozatos kibővítését nemcsak a köznyugalom, hanem a társadalmi szolidaritás is megköveteli. '. ülése 19BS február 22-én, kedden. Nemigen tudnék ma határozott javaslaitot tenni arra vonatkozóan, hogy miképpen lehetne kormányzatunkat abba a kellemes helyzetbe juttatni, hogy az állami élet zavartalan mene­tének biztosítása ós a ráháruló közgazdasági és egyéb szociálpolitikai intézkedések megtétele mellett miegadassék a lehetőség arra, hogy ezt a kérdést is minél előbb megoldjuk és ezt a tör­vényjavaslatot kibővítsük olyan irányban, amilyet itt az elhangzott felszólalásokban mind­annyian kívántunk. Én mégis úgy érzem, — ezt méltóztassék azonban csak hangos gondolkodás­nak tekinteni — hogy nemzetünk újjáépítésé­vel kapcsolatban már eddig is eltelt 18 esz­tendő alatt a magyar közgazdasági élet egyes ágazatai törvényes védelem révén — és különö­sen az autonóm vámtarifa védelme révén — olyan soha nem remélt gazdasági előnyökhöz jutottak, amelyekkel — elismerem — nemze­tünknek felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tettek, de amely gazdasági előnyök állandó­sultaik. Ezekből az állandósult gazdasági elő­nyökből, azt hiszem, minden nagyobb nehézség nélkül, akár önkéntes felajánlással, akár pedig törvényes formák közt meg lehetne növelni azt az alapot, — amelyről már az előbb említést tettem — és amelyet a miniszterelnök úr és a Nemzeti Bank elnökének kezdeményezésére máris létesítettek. Ennek az alapnak a meg­növelésével a mezőgazdaság hozzájárulásával meg lehetne valósítani azt a szociális biztosí­tást, amely az ipari munkásságnál megvan és amely a szegény mezőgazdasági munkásokat is betegség és rokkantság idején védelemben ré­szesítené. Ezekben voltam bátor ehhez a javaslathoz hozzászólni és mivel a -•avs.&iatból kicsendül a legnagyobb megértés a legégetőbb kérdés meg­valósítása iránt, a törvényjavaslata 1 , örömmel elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik Farkas István képviselő úr! Farkas István: T- Képviselőház! Kétségte­len, hogy ez a törvényjavaslat arra tarthat szá­mot, hogy (tárgyalása kapcsán mélyen bele­nyúljunk azokba a problémákba, - amelyek a törvényjavaslat létrehozását szükségessé tették. Előttem szólott t. képviselőtársam rámutatott azokra a régebbi eseményekre, azokra az agrár­mozgalmakra, amelyek az úgynevezett szabad­elvű érában zajlottak le. Ha a biztosítás kérdését tisztán akarjuk látni és ha át akarjuk tekinteni azokat az in­tézkedéseket, amelyekre szükség volna és ame­lyeiket meg kellene valósítani, akkor vissza kell mennünk azokra az agrármozgalmakra és a ve­lük kapcsolatos eseményekre, amelyek bizo­nyítják, hogy főképpen azért nem lehetett itt még a mezőgazdaság terén annyi haladás, mint az ipar terén, mert az Önző, egyoldalú agrár­uralom lehetetlenné tette, hogy a mezőgazda­sági munkásság, a szellemi téren működő mun­kásság és az ipari munkásság a maga önsegé­lyezésének elvét a gyakorlatban érvényesítse. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ne feledjük el soha. hogy a társadalombiztosítást az önsegé­lyezés gondolata hozta létre ós azt maguk az érdekeltek teremtették meg. Méltóztassanak csak a szabadelvű érára gondolni, arra az időre, amikor az volt a jelszó, hogy gazdagod­jatok, szerezzetek vagyont és hogy a földbirto­kosnál kezdődik az úr. Ne feledjük el ezt a korszakot, amelyben ilyen egyoldalú gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom