Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-271
Az országgyűlés képviselőházának 271. mát, amikor azt mondotta, hogy: »kivándorolnak-bevándorolnak«. Igaz, hogy másfélmillió emberrel csökkent a magyarság lélekszáma, (Müller Antal: És mások voltak azok, akik bevándoroltak! — Gr. Festetics Domonkos: Galíciaiak!) és ez a szociális feszültséget enyhítette, az is igaz, hogy kivándorolt véreink pénzküldeményei évenkint körülijeiül 200 millió koronával javították fizetési mérlegünket, de vájjon mindez felér-e azzal a roppant veszteséggel, amely országunkat, nemzetünket, másfélmillió derék, életerős magyar kivándorlásával érte. (Úgy van! Ügy van! — vitéz Várady László: Igaza van! Táján éppen az a hadtest alakulhatott volna belőlük, amellyel a háborút véglegesen megnyerhettük volna!) Ujabb /magyar kivándorlás katasztrófát jelentene az országra s ez a ini, Európa legveszélyesebb zónáján élő, számbelileg annyira törpe nemzetünk számára valóságos lénés volna az _ öngyilkosság felé. (vitéz Várady László: Ez igáz!) Munkásexporttal segítsünk? A miniszterelnök úr' a mezőgazdasági munkanélküliség enyhítése céljából hozzájárult ahhoz, hogy az idén 6000 munkás helyezkedjék el Németországban. Hogy a »harmadik birodalom* szélesre tárja ki különben zárt gazdasági rendszerének kapuit a magyar mezőgazdasági munkásság előtt, azon nem is csodálkozom, amikor tudom azt, hogy még a Maginot-vonal építésénél is a legnehezebb robotot, a legnehezebb terepen a legnehezebb földmunkát magyar földmunkások végezték. Ha nem gondolnám végig ennek a németországi munkásexportnak esetleges következményeit, akkor szinte örvendetes jelenségnek tartanám 6000 magyar munkáscsaládnak jobb életlehetőségét. Én azonban megvallom őszintén, félek ennek a munkásexportnak következményeitől, (vitéz Várady László: Nincs mitől félni!) Hazatérő honfitársaink elmondják majd, — és ehhez nem kell, hogy németül tudjanak '— hogy egy szomszéd országban, nem is nagyon messze, négyszeres napszámbér és munkabér van (Ügy van! balfelől.) és ki tudja majd megmagyarázni nekik és a sok-sok nincstelennek azt, hogy mi. minden rejlik az ottani magas munkabérek és a mezőgazdasági munkanélküliség megcsodált hiánya mögött. Ki tudná velü^: elhitetni, 1 hogy 60 és egynéhány millió ember egységes fogyasztóterülete, a legnagyobb európai kontinentális piac, egy új háborúhoz szükséges óriási gabonakészleteknek gyűjtése rejlik az igen magas németországi napszámbér és munkabér mögött. Nem gondolja-e a t. kormány azt, hogy ha agrármunkásaink tízezrei (vitéz Várady László: Csak 6000-ről van szó!) itthon sorstársaiknak erről a paradicsomi világról beszélnek, nem fogja ennek kárát vallani a magyar mezőgazdasági termelés, a munkafegyelem, kétmillió mezőgazdasági munkás viszonylagos csendje és békéje? Politikai- szempontból nem kézenfekvő-e feltevés, hogy a magasabb munkabér a hitlerizmüsnak, a német nemzeti szocializmusnak gyümölcseként fog élni ezeknek a lelkében s hogy a totális állam, a diktatúra válik politikai eszményképükké 1 ? , Azt mondják erre, nagy a munkanélküliség, Ez igaz, hiszen Steuer Györgynek — aki pedig igen lelkiismeretes ember — kimutatása szerint 250.000 mezőgazdasági munkanélküli nem tud elhelyezkedni a magyar mezőgazdasági munka szervezetében. Ez mindenesetre nagy probléma nemcsak azért, mert már ennek a 250.000 mezőgazdasági munkanélkülinek egyszerű léte is fenyegetés Csonka-Magyarország állami és tárKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1938 február 18-án, pénteken. 517 sadalmi rendjével szemben, hanem azért is, mert leszorítja a munkával ellátott mezőgazdasági munkásoknak a bérét. Mi a megoldás! A kivándorlás nem megoldás, a munkásexport nem megoldás, az ínségmunka nem megoldás, mert az ínségmunka következtében is leszállnak a napszámbérek, (Ügy van! balfelől.) mert a napszámbérek mindig az ínségbéreknez igazodnak, amelyek rendszerint csak a választások előtt szoktak kissé emelkedni. Jó gazdaságpolitika? Igaz, de adott helyzetben — bár ellenzéki vagyok, elismerem — mincs az a gazdaságpolitikus, aki a problémát tökéletesen meg tudná oldani. Mé«-Js azt mondom, hogy valamit kellene és valamit lehetne tenni. így például a meglevő munkaalkalmakat kellene arányosabban szétosztani, nevezetesen a földmívélésüp-vi minisztériumnak ama törekvését, hogy ugyanazon vidék mezőgazdasági munkásai ugyanazon a vidéken fekvő uradalmaknál kapjanak arató- és egyéb munkát, hatályosabbá kellene tenni olyképpen, hogy annak foganatja is legyen. Ismerek egy falut, nemrég jártam ott, egy nagybirtok kellős közepén fekszik, mint egy sziget. Ezek az emiberek évszázadok óta azon a nagybirtokon élnek. A tulajdonos eladta, jött egy bérlő és ez hallani sem akar a foglalkoztatásukról. (Müller Antal: Az új földesúr!) Véletlenül keresztény és nem zsidó! (Farkas István: A tkapitalisták közt nincs vallási ellentét! Mind egyformán járnak el!) Az Úristen óvjon meg minden szegény keresztényt az ilyen keresztény baráttól, mint ez a bérlőMondom, ezek az emberek ott nem kapnak munkát. En csodálom azoknak az embereknek a hitét, csodálom a magyarságát, hogy ilyen körülmények között sem rendülnek meg nemzeti érzésükben. Mert mit csináljanak szegények? Lopjanak, raboljanak, amikor munkát nem kapnak? Szóval azt .mondom, hogy törvényes intézkedésekkel valamiképpen lehetne ezen segíteni. (Marschall Ferenc: Hol van az az uradalom?) Ujbarok, Fejér megye, lovasherényi kerület. A munkavállaló- és földmunkásszövetkezeteket, amelyekkel szemben a hatósági közegek sokszor meglehetősen közönyösek és akárhányszor rosszindulatúak is, nagyobb tőkével kellene ellátni, több munkaalkalmakat kellene teremteni. Ha többek között az állam — úgy, amint a tanyai iskolák építésénél tette' — az alföldi útprablémát is programjába venné, akkor már a meginduló (kubikosmunka útján a mezőgazdasági munkapiac feltétlenül tehermentesülne, mégpedig jórészben. (Ügy van! Ügy van! a középen. — vitéz Várady László: Steuer szerint 500 millióba kerülne-) T, Ház! Sokan a mezőgazdasági munkáskérdés megoldását a radikális földbirtokreformtól várják. (Farkas István: Ez az- egyetlen megoldás!) Ez nem megoldás, rátérek, pedig én a földbirtokreformnak híve vagyok. Ismétlem azt, hogy: radikális; — talán megértjük egymást a végén — én azt nyomatékoi zom, hogy radikális földbirtokrefonm. (vitéz Várady László: Helyesebb volna az »észszerü«! Mert a »radikális« veszedelmes!) — Halljuk! Halljuk!) En ebben az optimizmusban nem tudok osztozni. Mindenekelőtt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon azokban a megyékben is' pusztít a mezőgazdaság körében a nyomor, és ott is őrlődik a népi erő* ahol elméletileg egészen ideális a föld79
