Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-271

516 Az országgyűlés képviselőházának 271. lnnk az, hogy milliónyi agrármunkásunk elszegényedése, létszínvonalának süllyedése következtében a lét ós nemlét mesgyéjén az elkeseredés termékeny talajában vadul burjánzik a lázítás és kap erőre a legveszedelmesebb tömegpszichózis. Néhai Grabovszky Miklós földmívelésügyi minisztériumi miniszteri tanácsos, a földmunkásságnak egyik őszinte és tevékeny barátja mondotta egy alkalommal (olvassa): »A földmunkások kezében leggyakrabban 'az ásó és a kapa fordul meg. E szerszámokkal lehet értékes munkát végezni, lehet velük az egyéni, a közjót és a haza érdekét szolgálni, de lehet velük sírgödröt is ásni, akár egy országnak a sírját is«. T. Ház! Jó lesz tehát vigyázni, jó lesz kezünket a magyar mezőgazdasági proletariátus pulzusán tartami és jó lesz az úgynevezett falukutatók munkáságának nemcsak a kellemetlen, hanem a hasznos oldalát is nézni, abból üdvös tanulságokat levonni. Ami engem illet, én annak, hogy a ma- | gyár falu és a falusi szegénység problémája | szinte elementáris erővel merült fel a magyar közéletben, csak örülni tudok. Prohászka Ottokár is, aki írásaiban megdöbbentő képét rajzolta meg a falusi nyomornak és már-már üszkösödő sebeit mutatta meg annak, próbálkozott a sürgős teendőkre való rámutatással figyelmeztetni a veszedelemre, de — sajnos — nem hallgattak rá, sőt bizonyos körökben a felháborodás viharával tiltakoztak megállapí; tásai, birtokpolitikai és szociálpolitikai tervei ellen. Azóta két évtized telt el és csodálatos, hogy ami neki, ia szellemóriásnak nem sikerült, ez a fiatalemberek munkássága révén. ma kikerülhetetlen országos problémává vált. Minden írásukkal nem azonosítom magamat, — ezt kijelentem — főleg azokéval nem, akik egyoldalú és maigyon túlfűtött szenvedélyes; seggel csak a nyomort szimatolják, de semmi jót nem látnak, akik tehát általánosítanak és bár minden okuk megvan arra, hogy ne rózsaszínben lássák a magyar agnárproletariátus s rajta keresztül a magyarság sorsát, szinte pesszimista reménytelenséget hirdetnek. (Hertelendy Miklós közbeszól.) Ezekkel nem azonosítom magamat. Nem minden falukutatóval azonosítom tehát magamat, de még kevésbbé tartozom azok sorába, akik irtóznak minden kellemetlen bírálattól, mely gondtalan életüket és nyugalmukat zavarni képes, — nem is tartozhatom azok közé, mert nincs ilyen életem — akik azt hirdetik, hogy a falukutatókat le kell vakarni a nemzet testéről, lelkéről, hogy máglyára kell dobni könyveiket, akik velük szemben még a rágalmazás eszközétől sem riadnak vissza, azt hirdetve róluk, hogy eladták magukat pénzért, mert éppen abban az időben láttak hozzá a falu bajainak kutatásához, amikor a magyar közvéleményben erős hajlandóság mutatkozott az ingó nagytőke kinövéseinek lefaragására. (Mozgás jobbfelől.) Én azt tartom, hogy a falukutatóknak mniden hibájuk ellenére, még ha nem is kezelik a kérdést úgynevezett hűvös tárgyilagossággal és néha epébe is mártják tollúkat, elvitat- i hatatlan ama nagy történelmi érdemük, hogy sikerült nekik a magyar közvélemény figyel- j mét ráirányítani a legégetőbb magyar sorskér- j désre és arra a veszedelemre, amely épnek a kérdésnek elhanyagolása esetén az egész magyarságot fenyegeti. Örvendetes jelenségnek ós a szociális gondolat haladásának tartom azt, hogy ezek a fiatal írók ma már nem azért keresik fel a falut, hogy az olvasókörökben és ülése 1938 február 18-án, pénteken. gazdakörökben a falusi néppel, elbeszélgetve, ízes, zamatos, eredeti népi kifejezéseket jegyezzenek fel, hanem azért, hogy a falusi lakosságszociális helyzetét tanulmányozzák és feldolgozzák. (Br, Vay Miklós: Pénzt csinálnak a dologból! Ez az igazság!) Helytelennek és végzetesnek tartom ellenben azt, hogy őket büntetőjogi felelősségre vonják, bírói szék elé állítják s az osztályellenes izgatás és — ami még súlyosabb — a nemzetgyalázás bűnével vádolják. (Farkas Elemér: Van ilyesmi is!) Véleményem szerint szellemi áramlatokkal szemben az eltipró szigor egyrészt meddő és teljesen kárbaveszett erőfeszítés, másrészt veszedelmes ez az eljárás azért, mert annak a látszatát keltheti, mintha a falukutató ifjú írói nemzedéket el akarnák riasztani a falu szegénységének, nyomorának, bajainak talán a kormányzatra, talán a közigazgatásra, talán egyes osztályokra igen kellemetlen felderítésétől. (Vitéz Árpád: Ez úgy hangzik, mintha senki más nem foglalkoznék a falu szociális problémáival, csak a falukutatók! Nem helyes beállítás ez! — Br. Vay Miklós: »Apostolok!« Falukutató apostolok! Üzletet csinálnak a dologból, ez az igazság!) Ami ellen pedig szavamat itt a törvényhozás termében főképpen felemelem, az az a tárgyalási metódus,, amelyet egyes bírák az ilyen politikai perek tárgyalása során, szerény véleményein szerint, a perrendtartás sérelmére és mindenképpen a bírói tekintély rovására gyakorolnak. (Gr. Festetics Domonkos: Ez a nyugdíjkérdéshez tartozik?) A bírónak nem az a hivatása, hogy ilyen politikai .iellegű perek során a maga egyéni és politikai véleményét kifejtse, hogy kollokváljon, hanem az, hogy ítélkezzék. (Farkas Elemér: Aláírom!) A bírónak nem szabad vádolnia a vádlottat, ez az ügyész dolga; nem szabad védenie a vádlottat, ez a védő dolga; neki ítélnie kell. (Gr. Festetics Domonkos: Meg is teszi!) Ügy kell vezetnie a tárgyalást, hogy annak során még csak sejteni se lehessen azt, hogy mi az ő magánvéleménye politikai és gazdasági kérdésekről. Még kevésbbé szabad neki alkalmat adni arra s ezt az alkalmat szinte provokálnia, hogy közte és a vádlott között vita indúlion meg és a kölcsönös feleselés színterévé váljék az a hely, amely a magyar köztudat szerint az igazság- csarnoka. (Farkas Elemér: Ez így van! Alá is írom! —- Farkas István: Ez a törvényszék lealacsonyítása!) T. Ház! Az a kérdés, hogyan segítsünk a mezőgazdasági munkásságon. (Br. Vay Miklós: Ügy, ahogy a törvény mondja!) Kivándorlással? (vitéz Várady László: Nem, ezen túlvagyunk! — Br. Va<y Miklós közbeszól.) Érdemes ezt meghallgatni, t. képviselőtársam- Nem vagyok én olyan korlátolt, hogy ha beszédre készülök, akkor ne tudjam azt, hogy mit lehet és mit^ nem lehet elmondani. Engem nem fog kitanítani a t. képviselő úr. Én mélyebbre szoktam ásni, ha egy kérdéshez hozzászólok (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) és komoly, verejtékes munkámba kerül, amikor egy beszédre előkészülök. (Czirják Antal: Komoly, szép beszéd ez! Mit lehet ezen kritizálni?) Szóval, hogy állunk a kivándorlással'? Előkelő helyen felmerült az a gondolat, hogy mezőgazdasági lakosságunk egy része idegen országban keresse a megélhetést, azaz, vándoroljon ki. (Farkas István: Mint a háború el ott!) Elhiszem, hogy ez jóhiszemű tanács, de mindenesetre helytelen. A darabont-kormány elnöke nagyon könnyen elintézte ezt a problé-