Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-269

436 Az országgyűlés képviselőházának gyarországon sikerül megbontani az agrártársadalmat különböző rétegekre, nagyon könynyen didalmaskodhatnak fölötte a jövőben éppúgy, mint a múltban történt, a megszervezettebb gazdasági erők. (Ügy van! Úgy van! a, jobb és a baloldalon ) A földmunkásoknak és a gazdáknak egyaránt meg kell órteniök azt, hogy ha mi a magyar törvényhozás munkáját komolyabb agrár irányzat felé akarjuk eltolni, akkor csak együtt, egy táborban harcolva érvényesülhet a magyar agrártársadalom. Vannak ellentétek munkás és gazda között, de állítom és innen is hirdetem, hogy sokkal több az érdekközösség, mint amennyi érdekellentét van, és ennek a két nagy foglalkozási rétegnek, gazdáknak és munkásoknak a komoly nagy agrárkérdésekben össze kell tartamok. Nem szabad engedni megbontani ezt az agrártársadalmat, mert akkor feltétlenül lejjebb fog esni, úgy a gazdák, mint a munkások életszínvonala. Ezek a szempontok azok, amelyeket a javaslat bírálatánál figyelembe veendőknek tartok. Őszintén megmondom, hogy magában a bírálatban jelentékenyen befolyásolt engem is, pártomat is két tényező. Az egyik az, hogy a miniszterelnök úr a javaslat indokolásában ma?a is kijelentette, hogy a javaslatban foglaltakat első lépésnek szánta a mezőgazdasági társadalom biztosítási rendszerének kiépítése terén, és kilátásba helyezi, hogyha majd ez a törvény életbelép, a szerzett tapasztalatok alapján következni fognak a további lépések. En ezt a momentumot külön is hangsúlyozandónak tartom, éppen az előbb említett szempontok miatt. Hangsúlyozóim azért is, mert — megismétlem — ez befolyásolt bennünket a javaslat bírálatánál. De szeretném, ha a mezőgazdasági munkásság meghallaná azt a meszszehallatszó szót ós azt a megállapítást, hogy itt első lépésről van szó: nem ezzel akarnak benneteket egy örök életre kielégíteni, hanem ez csak az első lépés és bizonyos tekintetben próba az eljövendő intézkedések előtt. A másik, ami engem befolyásol a javaslat; tárgyalásánál, az a megértő mód, amellyel a miniszterelnök úir a bizottsági tárgyalás során felvetett szempontjainkat és indítványainkat fogadta. Itt általában hadd tegyek bizonyságot a törvényelőkészítésnek erről a nagyon helyes módszeréről. Mennyivel élesebb lenne itt a kritika, mennyivel élesebb lenne a hang, ha a bizottságban, ^mondjuk, mi egy bizonyos merevséggel találtuk volna magunkat szemközt, ha akár presztízs-szempontok, akár más szempontok a kormányzatot megállították volna azon az úton,, amelyet a módosító javaslatok meghallgatása jelent. Állítom, hogy a törvényalkotásnak ez a nagyon okos és bölcs módszere a legniagyoiblb mértékben szolgálja az ország közérdekét (Ügy van! Ügy van! a jobbos báloldalon.) és ha mégis vannak az elfogadott módosítások után is észrevételeink és javaslataink, ezeket lelkiismeretünk páran ess zavara terjesztjük elő és azért ás, hogy eleget tegyünk a Dhozzánk intézett s a néptől eredő nagyon sok kívánságnak, mert azt a kötelezettséget érezzük itt az országházban és az ország közvéleménye előtt, hogy mi valóban a. népi kívánságok szószólói legyünk, hogy az egyszerű emberek gondolkozását, gondolatait, javtatslatat is szóvátegyük itt a t. Ház előtt. Mi azt a módszert követjük pártunk életében, a törvényalkotásokhoz szót engedünk a magunk 269. ülése 1938 február 16-án, szerdán. szervezeteinek, a magunk népének, (vitéz Várady László: Mi is!) hogy aztán annál hívebben, annál ^igazabban képviselhessük a tiszta 'ós

1 dgaz népi szándékot. T. Ház! Javaslataink kétirányúak. Szeretnők már ennek a törvényjavaslatnak kereteibe is belevenni^ a szaciális biztosításnak egy tágabb körét és szeretnők, ha éppen ez a kibővítés a szociális: kiegyenlítődés, a béke és a nyugalom érdekeit sokkal inkább szolgálná. Természetes dolog, hogy minden javaslatunk kapcsán felmerül a fedezet kérdése, hiszen ez a legelső kérdés, amelyet minden bővítő javas.latnál jogosan fel lehet vetni. Én éppen ezért a fedezet kérdésiével foglalkozóim, mielőtt javaslatainkról szólnék. Az előadó úr is megállapította beszédében, hogy a mezőgazdaság terheit túlfeszíteni nem lehet (Ügy van! Úgy van! balfelöl.) és ha mi a földbirtok terheinek igazságosabb elosztását akarjuk és igenis az előadó úr indokolásával szemben is követeljük, azt hogy a 20 holdon alul lévő birtok ne terheltessék meg a következő kategóriákban pedig progresszivitás érvényesüljön, (Helyeslés bal felől.) ez nem azt jelenti, mintha a mezőgazdasági termelés általános terheit emelni 'akarnánk. A számszeírűséget emelni nem akarjuk mert mi is állítjuk és hangoztatjuk azt, hogy a mezőgazdasági termelés még alig-alig lábadozik a szörnyű válság évei után és reá nagyobb terhet helyezni mint amit a javaslat kontemplál, általánosságban megítélésünk szerint nem lehet. Éppen ezért hangoztatjuk ezt a meggyőződést, amely különben a miniszterelnök úr megállapításában is magyarázatát leli. A miniszterelnök úr t. i. egy előbb említett nyilatkozatában kijelentette, hogy a földműves-munkásság helyzete és sorsa nagy nemzeti kérdés. Ha a fedezetet keressük, rámutatok arra, hogy ennek a nagy társadalmi rétegnek szociális biztosítását az egész nemzeti társadalomnak kell hordoznia. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Dulin Jenő: Úgy van! Nemzeti kérdés!) és ha érdeke a mezőgazdasági termelésnek, hogy szociális béke legyen a maga termelési keretén belül, éppen olyan érdeke a nagyiparnak, a bank vállal átoknak, (Ügy van! Ügy van! Taps a jobb- és baloldalon.) a tisztviselőtársadalomnak és az egész országnak is, hogy az általános szociális béke meglegyen az országban. (Kun Béla: A kisgaz/ dák a nélkül is túl vannak terhelve!) Egy szociális nyugtalanság, netán forradalom, — ne adja Isten, hogy erre valamikor sor kerülhessen, de csak egy nyugtalanság is — a gazdasági életben azoknak a kategóriáknak árt legtöbbet, amelyeknek sorsa függ mindig az országban a belső helyzet hullámzásától. (Dulin Jenő: Nagyipar! (Ügy van!' Ügy van!) A tőzsdén rögtön megmutatkozik minden nyugtalanság. Ha tehát valakinek veszíteni valója van a nyugtalanság következtében, ha valakinek az az érdeke, hogy itt az országban szociális nyugalom legyen, akkor elsősorban a termelés és a közvetítés ama rétegeinek érdeke ez, amelyeknek nagyon sok a veszíteni valójuk. (Kun Béla: Áldozzanak a bőrzeánerek!) Én meg vagyok győződve arról, hogy a magyar tőke, a magyar gyáripar — ami lényegében egyet jelent — készséggel hoz áldozatot ebben az ügyben és éppen ezért minden többlet fedezetéül, amelyet fel fogok hozni, az államháztartást jelölöm meg. Közadókból kell befolynia ennek a többletnek, amely közadókban igenis, ha kell, külön is intézményesen vegye-