Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-268
Az országgyűlés képviselőházának piaci helyzete a világháború után, illetve, hogy milyen körülmények követelik a cukorpiac rendezetlensége folytán a cukor előállításának és értékesítésének nemzeitközi úton való szabályozását, végül, hogy milyeai rendezésre irányuló törekvések és eseményeik előzték meg a sikert jelentő londoni konferenciát. A cukorpiac világhelyzetének . első szabályozása a 11 európai állam részvételével 1902ben történt brüsszeli egyezményben történt. Az egyezményt a mi törvényhozásunk az 1903 : 1. tc.-kel iktatta törvénybe. Ebben a szerződő államok kötelezték magukat arra, 'hogy eltörlik a cukorkivitel után adott nyilt és eltakart jutalmaikat, ilyeneket nem is hoznak be,^ szabályozták a szürtaxot, vagyis azt a mértéket, amellyel a külföldi finomított cukrot a belföldivel szemben többletteiherrel, vámmal, adóval lehet sújtani, végül a szerződésszegő állammal szemben büntetővámok ós behozatali tilalmiak alkalmazásaval tették lehetővé. A brüsszeli szerződés tehát főleg az európai államokat, vagyis a répacukortermelő államokat védte azzal, hogy a protekciós vámok kivetését, a premizálásokat tiltotta és egységes vámtétel alkalmazását írta elő. A konvenció megkötése, eltekintve a politikai helyzet változásától, annakidején aránytalanul könnyebb voltí mint volna ma, minthogy akkor a sokkal olcsóbb nádcukor termelése még nem volt anynyira kifejlődve. A cukorrépa vetésterülete ugyanis a világháború befejezésével a világháború előtti állapottal szemben majdnem felére csökkent, 2,218.000 hektárról 1,170.000 hektárra esett viszsza. Ennek következtében az a helyzet állott elő, hogy míg a háború előtt a világ cukorszükségletéből 48*4% esett a répacukorra és 516% a nádcukorra, addig a világháború után a répacukor mennyisége 22%-ra csökkent, míg a nádcukor 'mennyisége 78%-ra emelkedett. Már ez a körülmény is nyilvánvalóvá^ teszi azt, hogy a répacukrot termelő országokat védő brüsszeli egyezmény keretébe a háború utáni idők cukorkérdése nem volt beilleszthető és hogy a majdan elkövetkezendő rendezés csakis a nádcukrot termelő államokkal karöltve és egyébként a változott gazdasági és politikai viszonyok figyelembevételével teljesen új alapokon történhetik. A 'brüsszeli egyezmény tényleges hatálya a világháború kitöréséig terjedt, 1918-ban jogilag is megszűnt és ezzel megszűnt és a történelem leltárába került a cukor világpiaci helyzetét szabályozó első norma, hogy hosszú időre helyet adjon a világháború utáni változott viszonyok alapján berendezkedő, korlátozást nem tűrő új életnek, amely a gazdasági erők szabad megnyilatkozása után a kiegyensúlyozásra való törekvésében majdan ismét megteremti a maga új nemzetközi szabályozását. A világháború után jelentkező^ áruhiány következtében, valamint az önellátásra való törekvés folytán a cukorgyártás óriási lendületet vett. Ilyen módon a répacukor is visszahódította régi pozícióját és a világ cukorfogyasztásából ismét 428%-ot foglalt el, ami viszont, miután a fogyasztás csak igen gyengén, mindössze 8%-kai emelkedett, a cukorkészletek százszázalékos emelkedéséhez vezetett. Mindez a cukor világpiaci árának a háború előtti árhoz viszonyítva 60%-os katasztrofális esésére vezetett, aminek, ha segítség nem jön, a cukorig, ülése 1988 február 15-én, kedden. 409 termelés feltétlen elvérzése lett volna a következménye. A cukortermelés és eladás nemzetközi szabályozására irányuló és Kuba részéről 1927 ben kezdeményezett első és eredménytelen, és a Nemzetek Szövetségének 1929-iki, második, ugyancsak eredménytelen kísérlete után az amerikai nagytőke / harmadik kísérlete az 1931-ben létrejött úgynevezett Chadbourneegyezményben végre sikerre vezetett. Célja a kivitelnek a szabad piacokra való korlátozásával a kínálatot csökkenteni és az árakat emelni. Megállapíthatjuk, hogy célját nem érte el. Az egyezményt nehéz volt létrehozni. Hogy célját elérje, túlsók engedményt volt kénytelen tenni, túlnagyok voltaik a kontingensek, a fogyasztás viszont ezzel szemben nem emelkedett a remélt mértékben ós csak a kiviteli országok vettek benne részt, azok sem mindannyian; viszont a behozatali országok, különösen Anglia, az egyezmény hatása alatt még fokozták termelésüket, és így az egyezmény esetleges előnyeit is lerontották. Nyilvánvaló, hogy 1931-oen az idő még nem volt érett egy világegyezmény létrehozására. Az egyezmény azonban mindenesetre rámutatott az egyetemes hibákra, amelyekre később mindenki rájött. Az egyezmény létrehozta a cukortermelő országok között az első nemzetközi kapcsolatot s ezzel előkészítője Lett a már 'érettebb világgazdasági helyzetben létrejött londoni egyezménynek. A londoni egyezmény létrejöttéhez azonban még hosszú út vezetett. A hatásos nemzetközi cukor egyezmény létrehozását most már, miután cukortermelését kiépítette, amely a világpiaci árak folytonos esése következtében ugyancsak veszélyben forgott, Anglia forszírozta. Az 1933-ban tartott első londoni világgazdasági konferencia kezdeményezése szintén nem sikerült^ a másicdik kísérlet, az 1934-ben összehívott előkészítő értekezlet is eredménytelen volt. Miután időközben minden ország, így különösen Anglia, Kuba, Japán, Jáva, az Egyesült Államok, ^szabályozta cukorgazdálkodását, a oukorikészletefc is ennek folytán mintegy 33%kal csökkentek, a fogyasztás pedig mintegy 16 százalékkal emelkedett, a helyzet alkalmassá vált a nemzetközi rendezésre. Az a körülmény, hogy a két legfontosabb importáló állaim, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Állaim ok is részt vetek az értekezleten, a siker reményével kecsegtetett. A konferenciát az angol kormány hívta egybe és 1937 április elején ült össze Londonban. Az a körülmény, hogy a konferencia elnöke Bamsay MacDonald, az angol titkos tanács elnöke, a kabinet vezető tagja volt és a,zon Norman Davis, az amerikai elnök külön nagykövete is résztvett s azt messzemenőleg támogatta, mutatta,, hogy a konferenciának Anglia politikai szempontból különös, a gazdaságiakat is meghaladó jelentőséget tulajdonított. Ennek különben MacDonald kifejezést is adott, tudniillik Anglia be akarta igazolni, hogy a mai politikai feszült légkörben is lehet jóakarattal és józan megítéléssel gazdasági egyezményt kötni. A konferencia sikere biztató erőpróbája az elkövetkezendő világgazdasági értekezletnek, amely nélkül a nictrmális állapotok helyreállítása el sem képzelhető. A konferencián különben résztvett a francia kereskedelemügyi miniszter, Hollandiát pedig miniszterelnöke képviselte. 63*
