Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-265

366 Az országgyűlés képviselőházának 2t Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Interpel­láció az egész kormányhoz Albrecht királyi herceg 1 állítólagos kivándoroltatási akciója tár­gyában. 1. Megfelelnek-e a valóságnak azok a hí­rek, amelyek Albrecht királyi herceg délame­rikai utazásával kapcsolatban nagyobb mező­gazdasági munkástömegek kivándoroltatására vonatkozóan a bel- és külföldi lapokban meg­jelentek'? 2. A királyi herceg ezen utazása és előké­szítő akciója a kormány előzetes hozzájárulá­sával történt-e? 3. Igenlő esetben hajlandó-e a kormány ezt az akciót beszüntetni és> mindenesetre olyan elvi nyilatkozatot tenni, hogy a tömeges és szervezett kivándorlást elítéli, semmiképpen nem támogatja és a szociális feszültség leveze­téséről 'belpolitikai eszközökkel és nemzetgazda­sági reformokkal kíván segíteni 1« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Sulyok Dezső: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Mintegy egy hónappal ez­előtt a belföldi és külföldi hírlapokban cikkek jelentek meg Albrecht királyi herceg délame­rikai utazásával kapcsolatban, amely cikkek tartalmának lényege az, hogy a királyi herceg Dél-Amerikában az illetékes körökkel nagyobb mezőgazdasági munkástömegeik rendszeres és megszervezett kivándoroltatásáról tárgyalt. Elmondták ezek a híradások, hogy a királyi herceg tüzetes vizsgálat tárgyává tette a dél­amerikai viszonyokat és egyebek között meg-> állapította, hogy sem Braziliának, sem Para­guaynak a viszonyai nem alkalmasak egy ilyen kivándoroltatási akció lebonyolítására, ellenben talált egy délamerikai államot. Ar­gentínát, ahol megfelelő állapotok vannak egy ilyen kivándoroltatási akció megszervezésére és lebonyolítására. (Horváth Zoltán: Talán megállapodásokat is kötött? — vitéz Várady László: Nincs szükség a magyar paraszt ex­portjára! — Boczonádi Szabó Imre: A síbere­ket kell kivinni! — Végváry József: Van ex­portanyagunk bőven! — Malasits Géza: Ki kapia a zsíros seftet? — Zaj. — Halljuk! Hall­juk!) Ezzel kapcsolatban hírt adtak a lapok arról is, hogy Argentínának egy ügynöke, ez­zel a céllal Európába küldött embere mes? is jelent már a középeurónai fővárosokban, köz­tük Budapesten is és itt egy intézetet, egy szervezetet akar létrehozni, amely ezt a kér­dést tanulmány táraryává óhajtja tenni és a kivándorlást intézménveseu meg akarja szer­vezni, (vitéz Várady László: Lehetetlen!) Mindenekelőtt annak kijelentésével kez­dem interpellációmat, hogy én nem vonom két­ségbe senki jogát ahhoz, hogy (közállapotaink kai és a szociális feszültségek levezetésével foglalkozzék. Én minden ilyen munkát, ha azt jószándék vezérli, tiszteletreméltónak tartok. Égy pillanatra sem vonom kétségbe azt sem, hogy a királyi herceg, amikor ezzel a kérdés­sel foglalkozott, jószándékkal nyúlt hozzá a kérdéshez, ellenben mindez nem mentesíti őt attól, hogy akcióiát kritika tárgyává tegyük és ennek a kérdésnek meritumával itt a kép­viselőházban foglalkozzunk. Ha erről a kérdésről akarunk beszélni, ak­kor mindenekelőtt elmulaszthatatlan köteles­ségünk az, hogy rövid visszapillantást vessünk a magyar kivándorlás közelmúltbeli történe­tére. A XIX. század két utolsó tizedében, vagyis a 80-as és a 90-es években nagy átlag­5. ülése 1937 december 15-én, szerdán, ban évente kivándorlási szándékkal 25.000 em­ber hagyta el Nagy-Magyarország területét Ez a szám olyan, amely még nem kifogásol­ható és az általános demográfiai mozgalmak­nak és a népesség ide-oda vándorlásának meg­felel, ellenben a grafikon, amely a^ kivándor­lás adatait tünteti fel, a múlt század végén meredeken felszökik; 1899-től' 1913-ig bezáró­lag, tehát^ avilágnáborút közvetlenül megelőző időkben óriási mértékben elszaporodott azok­nak a száma, akik azzal a szándékkal hagyták el Magyarországot, hogy új hazát keressenek maguknak, hogy végleg itthagyják a haza föld­jét. 1899-től 1913-ig bezárólag, tehát 15 éven ke­resztül 1,390.525 kivándorló hagyta el Magyar­országot. Ezeknek 75%-ia volt törpebirtokos vagy mezőgazdasági nincstelen munkás. A ki­vándorlás kulminál nálunk az 1907-es évben. Ebben az évben magában 210.000 ember vándor rolt ki tőlünk. Ennek a számnak jelentőségét tulaj dánképpen akikor tudjuk felbecsülni és megmérni, f ha szembeállítjuk a kivándorlás arányszámát az ország lakossága természetes szaporodásának arányszámával. 1905-ben pél­dául a tiszta szaporodási arányszám 8 ezrelék volt és ezzel szemben a kivándorlottak száma száma 8*2 ezrelék ugyanebben az évben, vagyis a kivándorlás meghaladta a természetes szapo­rodást. 1903 és 1912 között az országnak volt 13 olyan vármegyéje, ahol időnként, mégpedig tartósan a kivándorlás a természetes szaparo­dásinak 180%-át is elérte, vagvis majdnem még­egyszer annyi ember vándorolt ki, mint ameny­nyivel a természetes szaporodás révén az or­szág lakosságának száma gyarapodott. (Boczo­nádi Szabó Imre: Galícia adott utánpótlást! — Malasits Géza: Rosszul tanulta meg a, leckét! Azokat Tisza eresztette be! Volt az olyan ma­gyar, mint maga.^— Esztergályos János: Hogy lehet ennél a kérdésnél csúfolódni, gúnyolódni!) Nézzük az érem másik oldalát. Ugyanaz alatt a 15 esztendő alatt, amíg 1,400.000 magyar vette kézéibe a vándorbotot és kötött hátára batyut, 215.000 lengyelzsidó jött be Magyar­országra. 15 év alatt Tdkay Lászlónak és Beth­len István grófnak kimutatása szerint Erdély­ben az Astra és az Albina kultúregyesület, illetve bank segítségével kereken 400.000 katasz­trális hold csúszott ki a magyar birtokosok ke­zéből és ment át az oláh birtokosok kezébe. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Egy hang a jobboldalon: Szomorú, de így volt!) Ennek az volt az eredménye, hogy már 1913-ban egy közgazdasági és demográfia író, Tokiay László »Eladó ország«-nak nevezte Erdélyt és még mitsem sejtve a világháború bekövetkező tragédiájáról, már akkor megjósolta, h ogy közel van az az idő, amikor Erdélyben a föld végleg kicsúszik a magyarság kezéből, végleg kicsúszák a, magyarság lába alól és lassú, fokozatos, cél­tudatos, célratörő munkával átmegy az oláh­ság kezébe. (Malasits Géza: Pedig akkor nem­zeti kormány volt uralmon!) T. Ház! Gróf Mikó Imre, Erdély Széche­nyije, már 1861-ben rámutatott erre a vesze­delemre, már akkor felkiáltott segítség után, de mi sem természetesebb, mint az, hogy kiáltó szava a pusiztában veszett el és semmi sem tör­tént ezeknek az állapotoknak az orvoslására. Ki ne ismerné Eákosi Viktor Elnémult ha­rangjait, melyben szimbólumként állítja szembe Simiándy Pált, a népéért küzdő protestáns lel­készt Todorescu pópával, egy egyenlőtlen küz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom