Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-264
Az országgyűlés képviselőházának 26%. i nem tehetnek és amelynek enyhítésére igazság szerint joguk van, továbbá tekintettel arra, hogy kívánatos, miszerint a munkások lehetőség^ szerint részesei legyenek a technikai haladás előnyeinek, amelyeknek gyors fejlődése jellemzi a mai ipart . . .« Senki ezeknek a megállapításoknak ellene nem szólhat, nem szólhat tehát ellene azoknak a következtetéseknek sem, melyek ezekből a megállapításokból önként folynak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Es Shaw mit mondott Prágában? — Zaj.) Elveti a miniszter az üveggyárban alkalmazott munkások munkaidejének csökkentésére vonatkozó egyezménytervezetet is. Peyer t. képviselőtársam éppen elég részletesen elmondta, hogy nem valószínű, hogy a középkorban a gályaraboknak volt ilyen méltatlan és borzalmas sorsuk, mint ezeknek a szerencsétlen üveggyári munkásoknak, akiknek a sorsán való javítást éppen szociális okokból — mondja a miniszter — kívánják elvetni. Emlékeztet ez az indokolás arra a bizonyos régi anekdotára, hogy: »dobJák ki, mert megszakad a szívem«. Amikor ezeket az egyezménytervezeteket nem teszi magáévá a miniszter úr, ezek közt a legkirívóbb osztályharcos tény a fiatalok munkanélkülisége dolgában alkotott nemzetközi egyezménynek az elvetéseA diplomások és az érettségizettek ügye a magyar közvélemény ügye, ebben a kérdésben megalkották a külön önállósítási alapot, kineveztek a részükre egy külön kormánybiztost, ami önmagában nagyon helyes és szükséges intézkedés volt, ha látnók, azt, hog-y ezzel kapcsolatban és ezzel egyidejűleg valami törődés volna a fiatal munkásgeneráció sorsával. A hivatalos körökben senki nem foglalkozik és nem törődik ^ezzel a kérdéssel, holott a szakmára készülő fiatalságnak a száma egyre zuhan. Az ipari összlétszámban 1923-ban még 4-2% volt a tanoncok száma, 1929-ben már csak 36%-ot, 1934-ben pedig 2-4%-ot mutat ki az ipari statisztika. Miért? Azért, mert a fiatal munkás, illetve — mert nem is mondható még munkásnak — a fiatal gyermek, amint kikerül az iskolából, azonnal napszámosnak, vagy kifutónak megy, mert a családnak azonnal szüksége van arra a néhány fillérre, amelyet a fiatal gyermek a munkájával megkeres. A mezőgazdaságban í ; —8—10 éves korában mar elszegődhetik a gyermeket a külső gazdaságokba, ahonnan iskolát nem látogathat. Ha két-három osztályt nagynehezen végig is jár, megtanul írni-olvasni, az alatt az idő alatt, mialatt kenyeret keres, körülbelül 14 éves koráig teljesen elszakad minden kultúrkapcsolattól és lökéletesen elfelejti az írni-olvasni tudást. Mire 14 éves korában kidobják őt ezekből a mezőgazdasági munkálatokból és visszakerül a városba, a községbe, a faluba, akkorra már úgyszólván egészen analfabétává válik. Tisztelettel kérek 15 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Csák 11 pere áll képviselőtársunk rendelkezésére. Kéthly Anna: Akkor kérek 11 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. f Kéthly Anna: Amikor visszakerül a városba, ez a fiatalember is szaporítja azoknak a reménytelen munkanélkülieknek a számát, akik az iparból is melléje társulnak. Szörnyű ez a helyzet. Az indokolás maga sem talál erre ilése 1937 december ÍU-én, kedden. 1525 más magyarázatot, mint hogy ezek a gyermekek, mint komoly alkalmi munkaerők jelentkeznek, akiknek alkalmi keresetéről Iád munkájában való közreműködéséről a család csak nehezen tudna lemondani. Vájjon ebben a tényben a család bűnös? Nem! Elsősorban az a gazdasági rend bűnös, amely az apa rovására, az apa munkanélkülisége árán foglalkoztatja a gyermekmunkást és az apát, a szülőt a gyermek alkalmi munkájával tartja el. Ennek ellensúlyozása, ellentéte az volna, ha az apának tisztességes munkabért vagy munkaalkalmat adnának, vagy pedig arra az esetre, ha önhibáján kívül kiesik a gazdasági életből, munkanélküli biztosítással gondoskodnának a család fogyasztóképességéről. A gyermekeknek kifutó-, alkalmi napszámosmunkára való tódulásának egy másik ellentéte volna a tanoncok fizetésének megállapítása, a minimális tanoncfizetés biztosítása. Ennek kettős haszna volna. Az egyik az, hogy lehetetlenné válnék az úgynevezett tanonctenyésztés, mert az a munkáltató, aki tanoncokkal tölti meg műhelyét s ezzel kiszorítja a felnőtteket, csupán azért, mivel a tanoncnak fizetés nem jár, a jövőben meggondolásra kényszerül. A másik haszna volna ennek az intézkedésnek az, hogy a fiatalság valóban tanulhatna szakmát ós előkészülhetne az életre úgy, hogy nem lenne kénytelen későbben, de legalább már 18—20 éves korától kezdve a munkanélküliek számát gyarapítani. Ügy tudom, hogy az egyik szakmában, a bőrmunkásoknál, volt rá példa, hogy a tanoncok minimális herét megállapították. Erre az történt, hogy maga a miniszter úr volt az, aki ezt a rendelkezést töröltette a már felvett rendelkezések közül. A tanonckérdés megoldására szolgálna az is, amit Peyer Károly t. képviselőtársam már érintett, hogy a tanoncot felszabadulása után egy évig el ne bocsáthassák és az amúgyis rosszul foglalkoztatott, szakmájában alig foglalkoztatott tanoncot legalább fiatal segédi minőségében alkalmazzák, hogy a mesterséget tisztességesen megtanulhassa. A szakma tisztességes elsajátítására ezerféle mód ós alkalom van, amint ezt a szakszervezeti tanácsnak ebben a kérdésben beadott memoranduma részletesen kifejti. A nemzetközi munkaügyi egyezmény a továbbképzés elősegítésére nagyon célszerű és ! nagyon könnyen megvalósítható intézkedéseket ajánl a szak- és középiskolák látogatására nézve. De vájjon hogyan volna megvalósítható ez minálunk., amikor rendkívül drága az előkészítés, rendkívül magas a vizsgadíj 1 Amikor a miniszter úr itt azt mondja, hogy p a kultuszminiszter úrral egyetértésben megfelelő intézkedéseket kíván tenni, akkor, azt hiszem, elsősorban azt a kérdést kell megoldani, hogy a szakmákban dolgozó ifjú munkásoknak a Í közép- és szakiskolákba való törekvéset segítsék elő, még pedig a vizsgadíjak leszállításával,, a könyvek árának olcsóbbátételével. Most nyáron láttam Franciaországban, hogy hogyan intézik ott az utánpótlás kérdését a munkásfiatalságra vonatkozólag. Megismerkedtem ott azokkal az esti tanfolyamokkal és egyetemi kurzusokkal, amelyeken a gyakorlati szakemberek, akik legalól kezdték el szakmunkájukat, elméleti szakképzettséget nyerhetnek es a tehetség útján a szabadpályára kerülve, eljuthatnak a mérnöki képzettségig. Nálunk nin' csen ilyen esti tanfolyam, ilyen egyetemi kur-
