Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-264
Az országgyűlés képviselőházának 26 U. ha valakiről azt látom, hogy a lejtőn gurul lefelé, akkor pontosan kiszámíthatom, hogy mikor ér a végére, tehát itt nem kell jósolgatni. Igenis, szükség van tehát továbbképző intézményre, továbbképző iskolákra. A szakképzettséget kell fejleszteni — ez az egyik — és lehetővé kell tenni, hogy a fiatalság egészséges maradjon s az iparában tényleg dolgozni tudjon és hogy egészségileg is fel legyen arra készülve. Ezt azonban nem lehet elérni a leventézéssel, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ahol reggel 6 órakor, vagy 5 órakor szedik össze azokat, akik véletlenül elmulasztottak elmenni oda, nem lehet elérni azzal, hogy ott a legdurvább hangon beszélnek az emberekkel és hogy ott igenis, politikát visznek be ebbe az intézménybe és jaj annak, akinek a zsebében véletlenül egy Népszavát látnak, annak aztán harmincszor van »fel-le, fel-le«, amíg csak szusszal bírja. (Kéthly Anna: Fürdőruhában kint a sárban!) Igaz, hogy ha a leventeoktatót dirigálnák oda, ő nehezebben tudná azt megcsinálni, de nem fizeti meg a nadrágot, amit fiatal gyerek elszakít. Abban van a baj, hogy nem fizeti meg azt a nadrágot, amit az elszakít. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem vagyok elragadtatva a cserkészésnek attól a szellemétől sem, amely egyik-másik helyen megnyilvánul. — hangsúlyozom, hogy egyik-másik helyen — ahol nem a eserkészési tevékenységre, hanem sokféle egyéb mókára ós komédiára helyezik a fősúlyt és ahol éppen arra törekednek, hogy minél több csoportvezető menjen el potyára nyaralni s minél több osztályvezető legyen, akit a köz pénzén nyaraltatnak és aki hatalmi mámorában és tobzódásában a szegény fiúkkal érezteti a inFga óriási nagy hatalmát. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Mesebeszéd!) Nem ilyen szellem kell oda, hanem olyan szellem, hogy baráti alapon, testvériesen végezzék a munkát s ahol tényleg a tanító a tanulóval együtt van kollegiálisán. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy beszédideje lejárt. Tessék befejezni. Peyer Károly: Azonnal befejezem. És ahol nem sértődik meg azonnal, ha valami kérdést intéznek hozzá. Ezt nem látom ebből a jelentésből kicsendülni, éppen ezért nem fogadom el a jelentést. Elnök: Szólásra következik 1 ? Brandt Vilmos jegyző: Tobler János! Tofoler János: Mélyen t. Ház! Figyelembevéve az idő előrehaladott voltát, csak két szempontból kívánok ezzel a jelentéssel foglalkozni. Az első az, hogy az indokolásban azt olvassuk, hogy hazai szénbányászatunk súlyos helyzetben van. Érthető, hogy a munkavállaló nagy érdeklődéssel viseltetik a neki munkát adó vállalat anyagi helyzete iránt, hiszen ettől függ többé-kevésbé az ő foglalkoztatása. Ha magyar szénbányászatunkat bírálni akarom és meg akarok győződni arról, vájjon ez a súlyos gazdasági helyzete fennáll-e vagy nem, akkor elsősorban ennek az egész termelési ágazatnak széntermelését veszem figyelembe. Itt meg kell állapítanom, hogy 1929-ben, amikor hazánkban konjunktúra uralkodott a széntermelés terén, a termelés 7,869.291 tonna volt, 1933-ban ez 6,707.000 tonnára esett, 1934-ben emelkedett 6,955.000 tonnára, 1935-ben 7,540.000, 1936-ban 7,931.000 tonnára, 1937 októberéig a ülése 1987 december 14-~én, kedden. 32S statisztika szerint máris 7,138.732 tonna volt a termelés. (Rajniss Ferenc: Államosítani kell!) Ebből nem tudom megállapítani, sőt az ellenkezőjét kell megállapítanom annak, hogy magyar szénbányászatunk súlyos helyzetben van. Inkább álláspontra kell helyezkednem, hogy a magyar szénbányász van súlyos gazdasági helyzetben. (Felkiáltások jobbfelől: Mindkettő!) A másik szempont,, amellyel foglalkozni kívánok, az, hogy a 40 órás munkahéttel kapcsolatosan elvi kijelentést szeretnék tenni itt a Ház színe előtt és ez az, hogy a keresztényszocialista munkásszervezetek és munkavállalói szervezetek a 40 órás munkahét alapján állanak. Az elmúlt héten Székesfehérvárott megtartott dunántúli kongresszusukon ezt újból leszögezték. Nem szabad elfelejteni, hogy amikor a munkásság a 40 órás munkahetet nemzetközileg kezdte forszírozni, követelni, akkor 25 millió munkanélküli munkás volt a világon, akiknek sorsa az ő testvéreik előtt nem lehetett közömbös. Elsősorban azért követeli a munkásság a 40 órás munkahetet, mert azt hiszi, hogy vele a munkanélküliséget bizonyos fokig mégis csak le lehet törni, másodsorban pedig azért, mert igenis, azt mondja a munkavállalói kar, hogy a maga részéről is élvezni akarja a technokráciának, a technikának fejlődését és a termelésnél észrevehető kedvezményeket necsak a termelés egyik faktora, hanem másik faktora is élvezze. A jelentést tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Kéthly Anna! Kéthy Anna: T. Képviselőház! Az előbb az iparügyi miniszter úr Propper Sándornak adott válaszában tiltakozott az ellen, hogy innét őt reformminiszternek nevezzük. Kendben van. Én csak arra akarok bivatkozni, hoery végeredményben ezt a korszakot mégis reformkorszaknak nevezték akár hódolói, akár ellenzői. (Meskó Rudolf: Ez nagyon helyes!) Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanom — lehet hízelgésnek és lehet máskép is megfogni —, hogy ennek a korszaknak egyik legcéltudatosabb résztvevője az iparügyi miniszter úr. Legcéltudatosabb azért, mert éppen az ő tevékenységében jut leginkáb kifejezésre a reformkorszaknak az a programja, amely azt vallja, hogy az osztályharcot meg fogja semmisíteni, bos:y a tőke és munka közt a harmóniát létre fogja hozni. Az ő munkássága volt az, amely legélesebben kifelezte ezt a törekvést, az osztályharcot úgy képzelve el, mint egy hábonít, amelyben a e*veneréb felet leverik, az egész területet pacifikálják, és ezzel vége van a háborúnak. T. Képviselőház! Nálunk a mi tőke-Francoinkn^k sesrítséeére sietett a be nem avatkozó állam (Ellentmondások jobbfelől) és az elmiílt esztendők alatt earész sereg önkéntest r és hadiszert szállított npkjk. (Bornemisza Géza inarügyi miniszter: Hát nem egészen úgy voU!) Az eredmény az, hogy a munkásság mepfcötözve és ki«zolffáltátva ma is ott fekszük előttük, anélkül azonban, ho^y mao-át a célt, az osztálvVmrc megszüntetését elérték volna, mert az osztályharc él annak ellenére, hoerv a munj JráaoQQPQf. m* i P | 'kö+ö7;ték és el len áll ókénál ^rmé tették. Az osz+álvbarc macra nem hasonlítható ^mmiféle rníli+áris hadjárathoz, m^rt ha a be nem avafk^zó állam az erős^bh fél qlrtaláu olyan intézkedéseiket tesz, amelyekkel látszólag megszünteti a harcot, nem ér el vele egyefiO*
