Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-264

Az országgyűlés képviselőházának26'*. építőiparban, de még a háztartásban is, micsoda óriási változást idézett elő mindenütt a gépek bevezetése. Ha tehát a gépeket bevezetik és mindenütt gépi erővel dolgoznak, akkor ezt valamiképpen kifejezésre kell juttatni. Itt van a harc a termelés és a munkabér között, mikor mi azt mondjuk, hogy a munka eredményét nem.kizárólag a befektetett tőke kaphatja meg, hanem ebből az összegből igenis részesedést kell biztosítani a köznek is az áruk olcsóbbodásával, de az iparban foglalkoztatott munkások jólétének emelésével is. (Ügy van! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) Egy ország jóléte nem attól függ, hogy hány gazdag ember van abban az országban, értve mindig a milliomosokat a gazdag emberek alatt, hanem attól, hogy az országban élő dolgozó nép életnívója milyen. Ha nálunk az átlagos életnívó heti 20 pengő keresetre van felépítve, amelyből még villamost is kell fizetni és 6—8 pengő a lakbér, akkor méltóztassanak meggondolni, hogy mi az, ami szórakozásra, ruházkodásra marad és főképpen mi marad táplálkozásra, a kulturális és egyéb szükségleteket nem is véve figyelembe. Nem lehet ezt az életnívót tovább fenntartani, ennek egyik oka pedig az a rendezetlen munkaidő, amely a munkanélküliek tartalékseregét fenntartotta* amely sereg kénye-kedvére ki volt szolgáltatva az ipari vállalkozásoknak. Ügy válogatták ki a munkavállalókat, ahogy akarták, a munkás nem részesült semmiféle védelemben és ez a védelem még az utolsó időkig is nagyon minimális. Ami a kérdésnek további részeit illeti, a palacküveggyártásnál az előterjesztés, illetőleg a miniszter úr szintén nem fogadja el a 42 órás munkaidőt. Bár ez nem olyan iparág, amely sok munkást foglalkoztat, — itt tényleg csak 2—3 üzemről van szó — de méltóztassék megnézni, micsoda vámvédelemben részesülnek ezek a vállalatok, méltóztassék megnézni, hogy ezen rövid munkaidő mellett micsoda termelési költségek jönnek ki, miféle termelési eredmények. Egyet kell ajánlanom a miniszter úr, illetőleg a miniszter úr iparfelügyelőinek figyelmébe és ez az, hogy ha az egyik gyártelepen, az Egyesült Izzó gyártelepén megfelelő szociális berendezések vannak, a másik gyártelepen ezek pedig hiányoznak, akkor itt be kell avatkozni. Nem először teszem ezt szóvá és nem először reklamálom az érdekelt vállalatnál azokat a szociális berendezkedéseket, amelyek ott hiányoznak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Melyik vállalat ez?) A Salgótarjáni. Tisztelettel kérem beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Peyer Károly: Ennél a vállalatnál a legminimálisabb egészségügyi berendezések sincsenek meg, a munikásoknak ezek mellett a gépek mellett tízezer palackot, szódavizes vagy kristályvizes üveget és hasonlókat kell gyártaniuk: emberfeletti hőségben kell dolgozniok, ahol a vizet csak úgy öntik magukba, amely azután a testen keresztül újból íkipárolog. A másik gyárban viszont fújni kell egész nap az üveget és nemcsak fizikai munkával, hanem tüdejükkel is dolgoznak. Méltóztassanak ezeket a vállalatokat rászorítani arra, hogy elsősorban is létesítsenek a munkások részére, nem mondom, hogy kádfürdőket, csempézett fürdőket, csupán tussfürdőket, ahol a munkás KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1937 december lU-én, kedden. 321 a rettenetes, fárasztó munka után le tudja magát tussolni, létesítsenek ruhatárakat, ahol a munkás a munkaruháját levetheti, azt felakaszthatja és egy másik ruhát vénet fel, hogy úgy mehessen haza és ne legyen kitéve hidegnek, esőnek, szélnek és az időjárás egyéb viszontagságainak, hanem menjen haza tiszta ruhában és ne fertőzze meg családját. Ez az, amit kérek a miniszter úrtól s ez olyan minimális követelmény, amelynek teljesítését joggal el lehet várni és kötelezni lehet a vállalatokat arra, hogy ezeket a szociális és egészségügyi berendezéseket megvalósítsák. Ezekhez nem kell egyezmény sem, ezeket a hiányosságokat az ipari felügyelők meg kellett volna, hogy lássák, a szolgabírók is, nemcsak esetleg vadászatra menni az igazgatóval, hanem a bányát is meg kell nézniök, hogy tudják, mit ikell ott csinálni. Ami az ifjúságra vonatkozik, méltóztassék megengedni, hogy pár szóval ezzel a kérdéssel is foglalkozzam, amennyire ezt az idő lehetővé teszi. Mindenekelőtt: nem lehet különbséget tenni az ifjúmunkásoknál tanonc és egyéb if jiímunkás között. Ezt a különbségtevést méltóztassék egyszersmindenkorra megszüntetni és ha akár hivatalos, akár szakkörökben ilyen felfogás kezd lábrakapni, hogy más elbírálás alá tartozik a tanonc ós az egyéb ifjúmunkás, akkor ezt az elvet nem tartom helyesnek és célszerűnek fenntartani. Sok mindent lehetne erről a kérdésről elmondani és rámutatni arra, hogy ma milyen olcsó a fiatal munkás, milyen olcsó az a mun kás, aki az iskola elvégzése után kénytelen ta noncnak elmenni és hogyan használják ki eze ket a fiúkat, mert a helyett, hogy a szakma jukban képeznék ki őket, napszámosmunkára és olyan más hasonló munkára használják fe

1 őket, amelyekért tulajdonképpen bért kellene másoknak fizetni. Rá kell mutatnom arra, hogy sok iparágban a tanoncot semmi sem védi. Felszabadul kiteszik az utcára és alig egy-két iparág van, ahol a tanonc védelem alatt van, a többiekben meg van engedve és lehetővé van téve, hogy egy-két segéd mellett 8—10 tanoncot foglalkoz. tassanak, akiknek nagy része nem. is a szakimájában foglalkozik, hanem napszámosi. vagy hasonló teendőket végez. Ha azután felszabadul, kidobják az utcáira és amikor az ifjú k> kerül, a legtöbb esetben rosszul van kiképezve, És ebben van a magyar ipar borzasztó ka tasztrófája, amit nem szabad elhallgatnom. Tehát a felszabadult fiú kikerül az utcára m akkor néz körül, hogy tulajdonképpen mit CSJ náljon, akkor kezd új foglalkozást keresni, -akkor elmegy villamoskalauznak, köztisztasági munkásunk vagy kifutónak. Es hq egyszer statisztikát lehetne felvenni arról, hogy ma a nem szakképzett iparaikban hány szakképzett munkás vau foglalkoztatva, akkor nagyon szomorú képet kapnánk arról, ho^v hány asztalos, hány lakatos ós szabó dolgozik mint kifutó va^y mint egyéb munkás. Rá kell mutatnom arra, hogy a tanoncok nevelése nem történik helyesen s a magyar iparnak egy borzasztó veszedelme van itt, mert máris hiány van a kiváló szakmunkásokban; de ha ez tovább megy, akkor az az érték, amelyet ón sokszor hangsúlyoztam itt a Házban és amely a nemzeti termelésnek az alapja, el fog veszni. A mai generáció távolról sem kerül ki az iparból azzal a szakképzettséggel, mint amit joggal várni lehetne tőle s ennek az egyik oka az, hogy az iparban nem a 50