Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-263

Az országgyűlés képviselőházának 26i rádióműsorok cseréjének szorgalmazását, a közkönyvtárak kölcsönös bővítését és végül a két ország sportbéli együttműködésének leghathatósabb megkönnyítését. Mindezeknek a kölcsönösen vállalt kötelezettségeknek megvalósítására vegyes bizottság alakul mindkét országban és ezeknek hivatása a meglévő kapcsolatok minél hasznosabb érvényesítése és továbbfejlesztése. Ha szószerinti szövegében nem is teljesen egyező, de lényegében és rendelkezéseiben hasonló tartalmú kultúregyezményt kötöttünk Észtországgal is. Az észt nemzet, mint az ugor őstörzsnek a finnekhez legközelebb eső hajtása, természetesen nekünk is rokonunk. Régebben, amikor ez a kis ország orosz elnyomatás alatt élt, jóformán csak szépséges népdalaival és bámulatos kóruskultúrájával jutott el a híre mihozzánk. Ugyanaz a nyelvi elszigeteltség, amely bennünket és a finneket is korlátoz szellemi értékeink megismertetésében, természetesen ugyanúgy korlátozta az észteket is. De fokozta ezt a korlátozottságot a szörnyű orosz elnyomás is. Ez a hőslelkű ikis nép, amelynek nyelvét el akarták némítani, amelynek nemzeti fejlődését bilincsbe verték, dalaiba mentette népi öntudatát, énekkaraiban épített védőbástyákat az észt léleknek, az összeomló cári birodalom romjai alól diadalmasan lépett ki. Vitézsége, hazájáért hozott véráldozatainak nagyszerűsége, becsületes lelkülete és a szenvedések közt is mindig megőrzött hite valóban híven mutatják a közös ősi törzs rokonvonásait. Egyenesen megkapó az a szeretet, amellyel ez a kis nép, alighogy lerázta magáról az orosz zsarnokságot és a maga lábára állt, nyomban keresni kezdte a rokon magyar nép kezét. Ennek bizonyítéka, hogy már 1922-ben magyar lektorságot szervezett a tartui egyetemen, egy évvel később pedig magyar professzort hívott meg az ottani egyetem közigazgatásaogi tanszékére. Rövidesen létrehozták azután a Magyar Intézetet is, amely páratlan eredménnyel szolgálja azóta a két nép kultúrértékeinek kicserélését, irodalmi fordításokban, drámaköltészetünk bemutatásában stb. Amint említettem, ez az egyezmény lényegében hasonló a finn-magyar egyezményhez és ettől a. két rokon néppel való kulturális kapcsolataink rohamos kifejlődését várhatjuk. Mindenekelőtt meglátjuk és örvendezve állapíthatjuk majd meg, hogy ebben a nemzetben, amelyet eddig a világ — mint mondottam — jóformán csak énekkultúrájáról és kiváló sportteljesítményeiről ismert, olyan nagyszerű népi és szellemi értékek vannak, amelyek ezek méltóvá teszik őt a sokkal boldogabb jövőre és a legnagyobb népek tiszteletére is. T. Képviselőház! Be is fejezem ismertetésemet. Bizalommal, örvendező lélekkel ajiánlom elfogadásra ia rokon népekikel kötött egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat. (Helyeslés.) Elnök: A szólás joga Nagy Emil (képviselő urat illeti. Nagy Emil: T. Ház! (Halljuk!

t Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy pártom nevében is néhány szóval hozzászóljak ehhez a két igazán fontos és szép javaslathoz. Felfogásom szerint mindenféle kultúregyezmeny megkötése nemes és szép gondolat s a kultuszminiszter úr nagy szolgálatot tesz az országnak az ilyenféle KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1937 december 10-én, pénteken. 293 megegyezésiek megkötésével. Manapság ugyanis a modern embernek egyik legerősebb problémája az, hogy ia nemzeti eszme hatalmas világtörténelmi fellendülésének idején hogyan tudja megoldani azt a kérdést, hogy miképpen ragaszkodjék szeretettel saját hazájához, de amellett ne érje be pusztán csak azzal a tekintettel, amelyet a határok között nyerhet, hanem igyekezzék megiisimerni más országok kultúráját is s azokból mindazt, ami jó, igyekezzék átvenni sajátmaga megnemesedésére. (Ügy van! Ügy van!) Pontos ugyanis az, hogy egy ország mindenképpen ragaszkodjék a maga tradícióihoz;, ragaszkodjék mindahhoz, ami múltjában és jelenében^-Jó ós jeles, de amellett semmiképpen sem zárkózzék el attól, hogy idegenből átvegyen olyant, ami még jobb annál, ami nálunk van. (Ügy van! Ügy van!) Ez volt Széchenyi István álláspontja ás, aki voltaiképpen önamagábanvéve megszemélyesített egy ilyen kulturális egyezmányt, — igaz, hogy unilaterális alapon — omert hiszen jól tudjuk, hogy ő (annakidején szembeszállt avval a maradi felfogással, mintha az idegen kultúra megtanulása ártana a magyar hazafiságnak. Ebben a szellemben üdvözlöm én ezt a javaslatot, amely két rokon nemzet kultúrájával való egyesülésünket jelenti. Engedtessék meg nekem, hogy külön, mint a Finn—Magyar Társaság elnöke, (Éljenzés.) főleg Finnlonsizág dolgával foglalkozziaím — másvalaki talán majd az észtekkel foglalkozik — és reámutas©alk arra az igazán szép és nagy múltra, amelyen ez az ország keresztülment. A legérdekesebb az, hogy Finnország történeti múltjában tömérdek hasonlóság és tömérdek párhuzam van a mi magyar történetünkkel. Amikor ja finnek megkezdték a mai hazájukba való vándorlást, az az idő néhányszáz évvel megelőzte a mi fajtánk idevándorlását és 5000 esztendő óta nem találkoztunk intézményesen annyira, mint most evvel a kultúregyezménnyel. Amikor a finnek — természetesen szintén pogány minőségben — mai hazájukba vándoroltak, nálufe is megindult a hitterjesztés. 1259ben svéd uralom alá kerültek; a svéd fenhatóság fennmaradt egészen 1809-ig, amikor orosz fenhatóság alá kerültek. Az ő elnyomatásuk eleinte nem volt olyan súlyos, mint például a mienk volt több alkalommal, később azonban, 1894-ben, II. Mikós cár trónraléptekor, nagyon sötétté vált a finn belső élet és azután körülbelül azt a korszakot élték át ők, amit mi éltünk át a Bach-feorszakban, a szabadságharc leverése után. Akkor történt az, hogy 1905-ben a legelső finn énekkar lejött Magyarországba, bejárta városainkat, amelyeknek nagyrésze, sajnos, azóta tőlünk elszakíttatott, ott sírták tele mindenfelé a magyar lelkeket a finn elnyomatással és meg kell említenem, hogy ezek között az énekesek között volt akkor a jelenlegi budapesti finn követ, Onni Tálas, aki olyan szépen és nemesen képviseli ma hazáját a mi országunkban. (Éljenzés a jobb- és a baloldalon,) Amikor bekövetkezett náluk az erősebb orosz elnyomatás, ők már . büszkén r néztek ránk és némileg tán fájdalmas érzéssel is, mert nálunk már megtörtént 1867-ben a kiegyezés a dinasztia ós a nemzet (között, de bizony előzőleg, amikor nálufe sokkal jobban mentek a dolgok és a mi sorsunk volt rosszabb, akkor -— tessék elhinni — egyenesen megható és csodálatos volt az, hogy milyen mértékben vettek részt szinte a mi egész nem46