Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-263
••• Az országgyűlés képviselőházának É63. ték-nézőházat, válasszátok ki kellemetes ifjaitokat, leánykáitokat, taníttassátok őket víg- és szomorújátékok játszására. meglátjátok, mennyire fog köztetek a tudás előbbre menni és nem fognak titeket a _ külső nemzetek durva és érzékenyetlen nációnak tekintenie Ez legyen az elkötelezés a jelenlegi színművészeti akadémia vezetésénél és a sok bajjal küszködő vidéki magyar színészet istápolásánál is. Hadd hozzak ide néhány történelmi emléket, amelyekről nem emlékezett meg az előadó úr, nem emlékezik meg az indokolás, de amelyeket a Ház naplójában meg kell örökíteni. A legelső magyar előadás Budán 1784. október 14-én volt a hajóhíd melletti ideiglenes színházban. Előadták »Gróf Valtron, avagy Szubordináció« című szomorú játékot öt részben, magyarra fordította Kónyi János strázsamester. 1790-ben a budai arénában, ahol a mai kereskedelemügyi minisztérium van, előadták az »lga,zházi« című színművet. 1810-től 1820-ig gróf Unwerth bérlő német színházában, jó nagy pénzért olykor lehetett magyar színielőadásokat is tartani. 1843-ig a már életre hívott magyar nemzeti játékszint nem fűtötték mindennapi, mert nem volt rá pénz. A nemes hevülettől hajtott vidéki urak, a köznemesek sokszor kutyáikkal jelentek meg a színházban és intették őket, hogy jól viselkedjenek, de ugyanakkor a magyar főurak százai hiányoztak a színházból, mert csupán a német színházba jártak. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) 1850-ben, a szabadságharc leverése után, megtiltották a színpadon ;a nemzeti színek viselését, esztétikai okokból. Ferenc József alkkor még meg nem koronázott király, tehát még csak osztrák császár, rossznéven vette, hogy a Honvédsegélyző Egylet javára zeneesetét adtak, de később expiálta ezt a hibát azzal, hogy 60.000 forintot és még többet, háromszor annyit adott a Nemzeti Színház céljaira és fenntartására. Előzetesen Haynau 1849 augusztusától novemberig nem engedett magyar előadásokat tartani a Nemzeti Játékszínben ,y azzal az indokolással, hogy ta Nemzeti Játékszín épületéhez éppen úgy adakoztak a németek,, szók, mint a magyarok, később elrendelte, hogy minden másnap német előadás tartassék, 27 előadást tartottak így. A főurak valóságos idegenkedéssel voltak a magyar nemzeti játékszín ügye iránt. Kivettetett rájuk az adó, hogy 400.000 forintot fizetniök kell a földbirtok és a jövedelem nagysága szerint, de önként nem adakoztak. Gróf Károlyi György azonban öszszegyüjtött többszázezer forintot a színházi alapra. A Nemzeti Színház történetének ezeket a réges-régen elfelejtett, de hasznos tanulságokat adó múltbeli momentumokat nem örökítette meg eddig senki. Dr. Rédey Tivadar — amint tudom — karácsonyra könyvet szándékozik kiadni. Dr. Pukánszkyné Kádár Jolán a Nemzeti Színház okmánytárát adja közre a kultuszminiszter úr támogatásával. Foglalkozni kell azonban azzal is, hogy a Nemzeti Színház sorsa miképpen forrt teljes egésszé országgyűléseinken, 1790-től 1937-ig, hiszen ez ülése 1937 december ló-én, pénteken. 283 legelsősorban kelL, hogy érdekeljen bennünket. Az erro vonatkozó történeti munkát a képviselőház elnöki hivatalának egyik jeles tisztviselője, dr. Bory István végzi, hiszem, hogy úgy a kultuszminiszter úr, mint általában a magyar királyi kormány és a képviselőház elnökségének teljes támogatásával. Álljunk meg itt egy pillanatra annál a kérdésnél, hogy mi köze volt az országgyűlésnek száz éven keresztül a Nemzeti Színház gondolatához, a Nemzeti Színház fenntartásához. Es itt teljék meg önérzettel és öntudattal t. képviselőtársaim kebleinek mélységes mélye, mert nemcsak Pest vármegye és a többi vármegye létesítette á Nemzeti Színházat, hanem — a törvényalkotások sorozatával bizonyítom,, hogy — amikor elfogyott a pénz, mindig az országgyűlés volt az, amely többet és többet adott, amely hivatásának és kötelességének ismerte, hogy a Nemzeti Színház nagy és nemes (magyar ügyének esetleg utatvesztett, kátyúban megfeneklett szekerét kisegítse onnan és diadalmas robogással előbbre vigye a magyar dicsőség feltámadásáig. Nem volt olyan országgyűlés az elmúlt másfél évszázad alatt, amelyen akár kerületi, akár országos ülésen elő ne hozták volna a rendek a Nemzeti Színház ügyét. 1836-ban, 1840-ben, 1875-ben, 1881-ben, 1883-ban ;. és 1904-ben is így cselekedtek. Erről a speciális és nemcsak a színház történetére, hanem oriszággyűlésünk felfogására*, . állásfoglalására vonatkozóan is jelentős kérdésről ezideig öszszefoglaló munka nem jelent meg. Résztvettem azokon a jubileumi ünnepségeken, amelyeket a 100 év elmultával és annak megünneplésére rendeztek az Akadémiában és más helyen. Ott szóltak a társadalom áldozatkészségéről, a vármegyék nemes példájáról, de nem volt szó kellő nyomatékkal arról, hogy igenis az országgyűlés volt az, amely nemcsak ébren tartotta a Nemzeti Színházhoz való hűség gondolatát, hanem anyagi támogatással is segítette ezt az intézményt mind tovább és tovább élni, amikor a viszontagságosán forgó idők az életlehetőségeket nehézzé és körűimé nyesse tették. T. Képviselőház! A magyar színház a bécsi Polizei Hofstelle szerint többet ártott a tvémetesítő törekvéseknek, mint egy egész ármádia. Fel van jegyezve. Azt írja Széchenyi, hogy a haza és a nyelv egyforma rangban álló két nevezet. Az pedig nem vitás, hogy a színház a nyelv élő katedrálisa volt abban az időben. Hogy Széchenyinél maradjunk, ő mondta azt is, hogy (olvassa): »Színháztervem a főrendeknél elbukott«, — tudniillik az, hogy a Duna partjára építsék a színházat — ^rosszabbak ezek a szomszédnál«, — értsd alatta az osztrákot — »nem jaivít ezeken semmi más, mint a végbíró, tudniillik a halál.« Ez a történet derűsebbre változott, amikor a mágnások sokaságából egyesek kiváltak és példát adtak arra, hogy miként kell a köznemesekkel egysorban •— majd rá fogok térni arra is — áldozni a Nemzeti Színház alapjának és felépítésének javára. T. Képviselőház! Hogy mennyire az országgyűlésbe vetette reménységet akkor a közvélemény, azt néhány idézettel igazolom. Bácsmegye követe az 1830. évi október 16-i kerületi ülésen beadott indítványában a kö; vetkezőket mondja (olvassa): »Egy nemzeti játékszín — az egyes adakozások részben mindig sikertelenek lévén — az országgyű-