Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-263

Az országgyűlés képviselőházának 263. Színház kamaraszínházát építjük fel bérhá zakkal együtt tehát hasznosítjuk a telket, de ami jöveüelem befolyik, azt a Nemzeti Szín ház kamaraszínházának javára vagy pedig a máshol felépítendő iSlemzeti Színház javára fordítjuk és adjuk oda. Ebben az esetben nem jutunk ellentétbe az öröküagyó intézkedéseivel. De bármiképpen álljon is a dolog, tudom, hogy ez nagyon nehéz jogi kérdés, Rassay Károly t. képviselőtársunk fejtegetéseivel szemben van a t. miniszter úr álláspontja. Kénytelen vagyok ikijelenteni, hogy az a kincstári jogügyi igazgatóság, amely neki a tanácsokat adta a törvényjavaslat beterjesztése körül, szintén nem esett a fejelágyára (Derültség.) és az országgyűlésnek nem írivatása és nem kötelessége az, hogy lovat adjon esetleg jelentkező örökösök alá,, akik olyan magánjogi igényeket alkarnak érvényesíteni az egyetemes nemzeti szempont kárára és rovására, amelyekkel mindnyájunk szíve és lelke ellenkezik. (Ügy van! jobbfelől.) Tudom és látom, hogy még itt baloldalon ülő t. képviselőtársaim véleményével és nézetnyilvánításával sem egyezik mindenben az én kijelentésem, (Gr. Apponyi György: Nem kell lovat adni alájuk, tudják azok már!) de engedelmet kérek, amint a. mulbtan áthatotta Apponyi György t. képviselőtársunk néhai, nagynevű, halhatatlan emlékű édesapjának szívét és lelkét az, hogy minden egyéni érdeket alá tudott rendelni és alárendelt (Gr. Apponyi György: Saját egyéni érdek ét* de nem a másét!) az egyetemes nemzeti szempontnak, úgy át k\ell hatnia ennek az érzésnek és gondolko zásna'k azokat is, akik, mint néhai Grassalkovieh Antalnak örökösei, sohasem gondolták, hogy olyan sorsiba fognak jutni, hogy még követelhetnek majd az állammal szemben. Ha nem így van, ha magánjogi igények vannak, akknr érvényesítsék azokat, menjenek a bíró sághoz, de a képviselőházból előre utat nyitni annak, hogy ezeket az igényeket esetleg honorálni fogja a bíróság, ez szerintem nem egye ziik isem az általános nemzeti szemponttal, sem pedig azokkal a nagy lelki, kulturális hagyományokkal, (Ügy van! Ügy van!) amelyeket a Nemzeti Színház alapítói száz évvel ezelőtti örök nagy munkájukban reánk hagytak,, hogy azokat tovább munkáljuk és örökségképpen továbbra is megtartsuk. (Helyeslés.) En nem tekinthetek el attól sem, t. Képviselőház, hogy látom és tudom, hogy ennek a kérdésnek taglalásáról hírlapi cikkek és — tisztelem ós becsülöm az ügyvédi kart, amikor az igazságot védi, de ebbe a kérdésbe való beavatkozását perhorreszkálom — ügyvédek cikksorozatai jelentek meg, amelyek azzal foglalkoznak,, hogy milyen követelésekkel jöhetnek a szulkcesiszorok. En remélem, hogy amikor mindezt itt tárgyaljuk, akkor ezeken az ügyvédi akciókon és hangulatkeltéseken túlmenőleg képviseljük mindnyájan azt az egyetemes nemzeti szempontot, amely^ a törvényjavaslat beterjesztésével, indokolásával és szívünk-leikünk szerint ivaló átérzésével összefügg. T. Képviselőház! Nem szeretném, ha a vita anyaga csak a telek kérdésére, a Nemzeti Színház elhelyezéséneik kérdésére szorítkoznék; nem szeretném, ha csak ebben merülne ki mindaz, amit a törvényjavaslat tárgyalásánál elmondani kötelesek vagyunk és elmondani kívánunk. Egyik főkérdés a telek kérdése, — ütése 1987 december 10-én, pénteken. 281 megemlékeztem róla és ma is ismétlem — mi azonban nemcsak erről beszélünlk és tárgyalunk, hanem a nagy eszmét is ünnepeljük, amely a Nemzeti Színház évszázados építő munkájának elismerését és gloriíikáiásál is jelenti. A Nemzeti Színház százéves fennállásának jubileuma alkalmából meg kell mondanunk „és a társadalom minden rétegének, mely a történelmi magyarság hitvallását és az anhoz való hűséget hordja bensejében, újra és újra értésére kell adnunk és köztudattá kell benne tennünk, hogy a nemzeti irányú színművészet pártolása magasabbfokú kultúrteljesítményt jelent ennek a nemzetnek az életében, olyan teljesítményt, melynek az egész magyar életre kiható, elevenítő ereje szorosan összefügg magával a jövő magyar sorssal, annak biztosabb alapokra való helyezésével. Ez így volt a múltban és százszorosan igaz ez a trianoni kereszt hordozására kényszerített Magyarország mai szomorú korszakában. Én hiszem, hogy ez a korszak, amely már csaknem húsz éve tart, mégis csak átmeneti korszak. Tudom, hogy ennek a korszaknak a megszüntetése és a magyar igazság diadalra juttatásának, Közép-Európa térképének, a ránlkparancsolt papiroshatároknak a megváltoztatása, a nyilvánvaló földrajzi követelmények és a történelmi jog szerint való végleges megállapítása külföldi nagy erőktől, nemzetközi nagyhatalmi tényezőktől függ elsősorban, de igenis, függ attól a belső erőgyűjtéstől, annak intenzív hatásától is, amelyet a mindennapi pártpolitikán felül álló igazi nemzeti egységben itthon produkálni tudunk és akarunk. Ez az erőgyűjtés többirányú és többoldalú, de gyönyörű része van benne — és a százéves jubileum alkalmából ezt hangsúlyoznunk kell — a kultúrának, így a színművészetnek is. És kérdezem: hol kulminál, hol jut magaslatra, emberi mérték szerint a tökély fokára a színművészet? A Nemzeti Színházban és az Operaházban! Az Operaházat utóbb említettem, de nyíltan megmondom, hogy azt Márkus László tisztelt igazgató úr kezében jó lkézben látom. Ezt most, a százéves jubileum alkalmából meg kell értetni nemcsak a magasabb állásban levő urakkal, hanem meg kell értetni a dolgozó, a küzdő, de minden szép és jó iránt kellő érzékkel bíró falusi néppel is. Meg kell értetni, t. Törvényhozás, hogy most nemcsak egy dátumot ünneplünik, hanem a zengzetes magyar nyelvünkhöz, magyar mivoltunkhoz, nemzeti eszménkhez való hűségnek száz év előtti fogadalmát újítjuk meg, amely akkor a nemzeti játékszín falai megalapítóinak s az első színjátszó társaságnak a lelkét betöltötte és hiszem és tudom, hogy eltölti a jelenlegi Nemzeti Színház tagjainaik szívét és lelkét is. így végzik a benső erőgyűjtés munkáját ők és én ebben találom meg — ennek kifejezésében és ennek érzékeltetésében — e jubileumi törvényjavaslat elgondolásának az aranyfonalát Hóman Bálint t. kultuszminiszter úr részéről is. T. Képviselőház! Ne tekintsünk túl könynyedén azokon, akik más mezőkön szintén benső erőgyüjtési munkát teljesítenek, mert erőgyűjtést teljesít — röviden mondom — a szántóvető, a kisgazda, a földmíves, amijkor az apáitól örökölt és önkezével megmunkált barázdákon jó magvetéssel végzi kötelességét, sokszor panaszkodván ugyan a nagy adóteher, a kellemetlen időjárás és a dolgozó kisembert több oldalról sújtó lehetetlen gazdasági helyzet miatt, sokszor görnyedvén azok súlya