Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-260

Az országgyűlés képviselőházának 260, kirándulásához közhivatali jellegét vegye ta­karónak és ilyen címen akarjon a képviselővel szembeállani, lehetetlennek tartjuk és éppen ezért tiltakozunk a kiadatás ellen. Endre László úr, aki itt perli a Népszavát »A front láthatóvá válik« című cikk miatt, egy új horogkeresztes pártot alakított. Senki sem állíthatja azt, hogy ő, mint a horogkeresztes párt alapítója, szolgabírói vagy főszolgabírói minőségében járt volna el. Ezt nem állíthatja senki, annál is kevésbbé, mivel felsőbbsége an­nakidején ezt a magánkirándulását megfele­lően dezavuláta is, és, aki ezt a cikket elol­vassa, láthatja, hogy a cikk állításainak Endre László úr közhivatali munkájához semmi köze sincsen, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) az ő közhivatalai tevékenységét egyáltalában nem kritizálja, erről nincs benne egyetlenegy szó sem és amit a vád ki tud halászni ebből a hosszú cikkből, az nem egyéb, mint a főszolga­bíró úr magánkirándulásának jogos és indo­kolt kritikája. Ez »A front láthatóvá válik« című, cikk azt mondja (olvassa): »A párt programmja hadüzenet a tételes törvényeknek, tömény ho­rogkereszt a javából.« Azt mondja továbbá az utolsó mondat, — nagyon érdekes — amelyet az ügyészség kifogásol és mint hivatalból üldö­zendő rágalmazást tartja Inkriminálan dónak (olvassa): »Ki tudná megszámolni ujjain eze­ket a vezéreket és vezérecskéket ezeket ^ a tör­tetőket és akarnokokat, ezeket a sötétszándékú látható és láthatatlan frontbélieket, akik meg­részegedve a karriereknek attól a váratlan ívelésétől, amelyet a horogkeresztes anya­ország mutat, itt a gyarmaton megpróbálják, hátha jókor jönnek a nagy osztozkodásra és hátha leesik az ő számukra valami megfelelő, étvágyukat kielégítő nagy falat?« Ebben mindenki, az egész jobboldal meg­találhatja a maga sérelmét ós kifogásolhatja. Állíthatni azt, hogy ez politikai elfogultság­.ból ered, csak azt nem állíthatja senki, hogy ez valamiféle összefüggésben van Endre László úr közhivatali tevékenységével. Mégis azt mondja az ügyészség, hogy'^ ezek a kitételek vitéz Endre László gödöllőjárási főszolgabíró sérelmére elkövetett rágalmazás vétségeit lát­szanak feltüntetni és erre a perindításra hiva­tali felhatalmazást adnak neki. Egészen megmagyarázhatatlan, hogy Pest­Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja r miért adott erre felhatalmazást. Ha én i azt állítanám egy főszolgabíróról alaptalanul, jogtalanul, ho'írv feljön Budapestre és itt megpofoz egy sofőrt, azért ő engemet, mint magánembert fel­jelenthet és elégtételt kérhet tőlem és a bíró­ság megállapíthatja, hogy én alap 'nélkül ál­lítok róla ilyen dolgot; de ha ón ezt állítom, akkor nem azt mondom róla, hogy ezt a sofőrt járásán belül hivatali tevékenysége alatt pofozta meg, hivatali minőségében követte el azt, amit én róla állítok. Ez a^ feljelentés lehet egy magánvádas feljelentés és itt újból kije­lentem azt, hogy ha ő mint magán ember sértve érzi magát, akkor Esztergályos János kép­viselőtársunk a bíróság elé áll ennek tisztá­zására, de érthetetlen dolognak tartom, hogy a főszolgabíró úrnak egy olyan tevékenysé­gét kritizáló cikkel kapcsolatban, amely sem­miféle összefüggésben sincs az ő állásával,^ az ő hivatali munkájával, miért kell a felsőbb hatóságoktól hivatalból üldözendő rágalma­zás miatti per 'megindítására felhatalmazást adniok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1937 december 3-án, pénteken. 227 Egészen titokzatos ez az eset. A láthatatlan front politikai kritikája hivatalból üldözendő rágalmazás 1 ? Ha azt mondjuk, hogy a vezére­ket és vezérecskéiket nem lehet megszámlálni az ujjainkon, ez hivatalból üldözendő rágal­mazás 1 ? Az, hogy a láthatatlan frontbóliek megrészegedtek a horogkeresztnek az anya­országban való ívelésétől, ez hivatali műkö­déssel kapcsolatban kifejtett kritika? (Zaj,) Ez politikai kritika, a nélkül, hogy ennek az úrnak hivatali tevékenységére nézve bármi­félét állított volna, vagy bármiféle kritikát mondott volna ez a cikk. Nekem 'az a kérésem, hogy a képviselőház adja vissza ezt az ügyet a mentelmi bizottság­nak és innen megüzenem a láthatatlan fronit­bélieknek és különösen vitéz Endre Lászlónak, hogy ha sértve érzik magukat, akkor tessék ki­állani és mint magánember perelni bennünket, de ne bújjanak a köztisztviselői mám őség mögé. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a köszöntésük »Bátorság!«, akkor legyen bátorsá­guk arra is, hogy közhivatali minőségüknek ilyen igénybevétele -nélkül próbáljanak a poli­tikád kritikával szembeszállani. Mi nem von­juk el magunkat a bíró elől, aminthogy szám­talan egyéb ügyben, amelyben a mentelmi bi­zottság kiadni javasolja a mi pártunkhoz tar­tozó képviselőket, még csak fel sem szólalunk ez ellen, azért, mert magán vadas ügyben nem tartjuk ezt ildomosnak, de amikor valaki köz­vádat akar a maga magánügyéből csinálná, az ellen tiltakozunk. (Ügy van! Ügy van! a szélső­baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a men­telmi bizottság javaslatát magukévá (tenni 1 ? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő ura­kat, akik a mentelmi bizottság javaslatát elfo­gódják, méltóztassanak felállami. (Megtörté­nik.) Többség. A mentelmi bizottság javaslatát elfogadottnak jelentem ki, a Ház tehát Eszter­erálvos Jánnis képviselő úr mentelmi jogát ez ügyben felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság 496. számú jelentésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Németh lm™ előirtó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség Esztergályos János OTSváo'e'Wílpiciíi képviselő mentelmi josrának fel­füs*p |, P!S7,tését kérte, mert 'a, budapesti kir. bün­toitntörvénvszék megkeresése szerint ellene a M-»ráá cr & Btk. 172- ^-á-p^'V T"nis:0'dik bekezdésébe ütköző és az 1912:LXTTI. t.-c. 19. §-a swri^t minősülő sajtó útián elkövetett osz­tá Vei leni izgatás bűntette miatt büntető eljárást indított Budapestem # a »Vüá­gossáp" könyvnyomda rt.« nvomdáiáhan előál 1 !­tntt »Szoeiál^omoik'ri9ita füzetek 19. szám. Mit akar a szoeiáldemokrácia ( F« felirat alatt közizé­tett füze+ tartalma miatt. A szóban forgó füzet Esztergál vo« János or­smáergvűlési képviselő felelős kiadásában jelent mwg. ezért őt terheli a sajtójogi felelősség a St. 34. §-a értelmében. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés nevezett képviselő személye és a vélel­mezett bűncselekmény között nem kétséges, azonban a budapesti kir. büntetőtörvényszék megkeresése nem jelöli meg, hogy az eljárás alapjául szolgáló fenti fűzett mely kitételeiben 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom