Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-258

132 Az országgyűlés képvisetöhdzdnak £58. sát kérte, kérdem, méltóztatik ahhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Napirend ' szerint következik az országgyűlés felsőháza jogkörének újabb megállapításáról szóló törvényjavaslat (írom). 471., 511.) vitájának folytatása. Szólásra Meizler Károly képviselő úr következik. Meizíer Károly: T. Ház! Ennek a javaslatnak jelentőségét senki sem becsülheti le. Jöhet ezután látszólag talán fontosabb javaslat, -— a titkos választójogról szóló javaslat —, valójában és hatásában azonban ez a javaslat a választójogi törvényjavaslat hatásával és jelentőségével teljesen egyenértékű. Nálunk a közjogi kérdések iránt általában nem nagy érdeklődés jelentkezik, amit a Ház mostani képe is mutat, ez azonban nemcsak közjogi, hanem legfontosabb alkotmányjogi problémáinknak is egyike. Ezen nagyon sok közgazdasági, nagyon sok szociális probléma dől el, sőt mondhatjuk, hogy az egész magyar belbéke, szociális béke sarkpontjai is ezen nyugszanak. Antal István igen t. képviselőtársam is mondotta többek közt, de mi is megállapíthatjuk, hogy csakugyan, az érdeklődés nagyon csekély eziránt a javaslat iránt, azt kell azonban mondanunk, hogy bizony így van: ha a közvéleményt annakidején a választások alkalmával nem nagyon hallgatták meg, akkor a közvélemény viszont nem nagyon érdeklődik ilyenkor. Az egyhangú választások a közönségből egykedvű érdeklődést váltanak ki, de nemcsak a közönségből, hanem itt a Házból is. Sokszor szó került itt a javaslat tárgyalása folyamán arról, hogy a hatáskör, a jogkör és a struktúra, a felsőház felépítet tsége hogyan állanak egymással kapcsolatban, mert kétségtelen, hogy ezeket egymástól elválasztani nem lehet. Ha a háború előtti felsőházakat nézzük, ak

: kor azt látjuk, hogy a felsőházak szervezési alapja 1. a kinevezés volt, ahol tehát az uralkodó tényével állunk szemben, 2. a választás, amikor a nép tényével állunk szemben és végül 3. az Örökletesség, amikor az apák gyermekeikre ruházták át a tagságot. Meg lehet állapítanunk, t. Ház, hogy a kinevezési rendszer szerint felépült felsőházak közül ma már egyik sincs a helyén. Olaszországban, Oroszországban, Portugáliában és Törökországban voltak kinevezéses felsőházak, amelyek az abszolút monarchiáknak voltak az eszközei és ezek az abszolút monarchiákkal együtt el süllyedtek. Minden olyan nemzet, amely legalább is az alkotmányosság kezdetén állott a múlt században, elintézte egyúttal a maga közjogi pereit az uralkodójával s azok a nemzetek, amelyek nem intézték el és azok a nemzetek, amelyek elkéstek vele, mondhatni, valósággal együtt buktak meg a rosszul megszervezett felsőházaikkal. T. Ház! Az is nagy tévedés, hogy főrendi alapon csak az angol és a magyar felsőház lett volna megszervezve a háború előtt. Nem így áll a dolog, hiszen az osztrák felsőház, ,a német belállamok felsőházai, nemkülönben a spanyol felsőház is ezen az alapon volt megszervezve. Mind a három államban, a felsőház az ilyen szervezési alapjával eltűnt. Ebből lehet bizonyos konzekvenciákat levonni, így azt, hogy a kinevezési rendszeren és a rendi alapon felépülő felsőházak nem jelentik a fejlődés vonalát, hiszen azokban az államokban, ahol ezek, mint szervezési módok, a háború előtt ülése 1937 december í-én, szerdán. szerepeltek, tehát ebben a hét államban, ezek megszűntek. T. Ház! A mi felsőházunkkal hogyan állunk? Itt hivatkozás történik arra, hogy tu lajdonképpen a főrendiház régi jogait adjuk ma vissza. Bocsánatot kérek, én ezt nem tartom szimpatikus visszanyúlásnak a régi közjoghoz s éppen azért nem, mert köztudott dolog, hogy a bécsi udvar volt az, amely a szerencsi és a kassai gyűlések megismétlődésének megakadályozása célzatával keresztülvitte azt, hogy a felsőház végleg elvált az alsóháztól. Azután a későbbiek folyamán látjuk, hogy az idegeneknek egész özönét ünnepélyesen honfiúsította a bécsi udvar, úgyhogy volt olyan év, az 1687-es év, amely alatt 1Ü6 indigenát honfiúsítottak. Ha most ehhez hozzávesszük azt, hogy 300 éven keresztül a felsőház struktúrája alig változott, akkor azt kell mondanunk, hogy nem a legszimpatikusabb dolog arra hivatkozni, hogy a régi főrendiház jogait hozzuk most vissza a felsőház számára. T. Ház! Legyen szabad báró Kemény Zsigmondnak, a fejedelmi vérből származó főúrnak véleményére hivatkoznom, amelyet a régi 'főrendekről mondott. Azt mondotta Kemény Zsigmond, hogy (olvassa): »Érdekeik annyira összetalálkoztak az alkotmány elleni reakció törekvéseivel, *hogy szakadatlan öntagadás lett volna a kényelmes kasztviszonyok mellett a haza szenvedéseire gondolni.« Kemény Zsigmondnak ez a véleménye a múlt főrendiház tagjairól. Természetesen ezt nekünk most is figyelembe kell vennünk és meg keli gondolnunk azokat az ugyancsak közismert és már itt többször hangoztatott idézeteket, amelyek 48-ban hangzottak el a főrendiház megrefor múlására. Beöthy Ödön főrendiházi tag maga terjesztett elő indítványt arra, hogy gyökeresen, tehát a rendi alkotmány teljes megváltoztatásával szerveztessék újra a főrendiház, s ezt a főrendiház annak idején elfogadta. Szemere Bertalan akkori miniszter egyenesen kijelentette, hogy igen, arról van szó, hogy meg fogjuk változtatni teljesen a (struktúráját. Ismeretes Kossuthnak Helfyhez intézett levele is, amelyben azt mondja: »Csak időnk nem volt rá, hogy a felsőházat is reformáljuk, egyébként feltétlenül meg kellett volna tenni.« T. Ház! Ha tehát változatlan maradt a főrendiház hosszú éveken, évtizedeken keresztül, ez még nem azt jelenti,, mintha jelentőségében is változatlan maradt volna. Ellenkezőleg. A főrendiház ebben az összetételében napról napra és évről évre veszített jelentőségéből. Volt olyan esztendő, az 1881-es, amikor szétküldött a királyi udvar 716 meghívólevelet a főrendiházba s a meghívottak közül mindössze 194-et mutattak be. Tehát magának a főrendiháznak is igen kevés volt az érdeklődése a saját ügyei iránt és még meg sem jelentek, még a meghívólevelet sem mutatták be. De hivatkozom Trefort Ágost volt miniszterre, aki azt mondta a felsőházról: »Ma már tulajdonképen formális jelentősége van, nem pedig valódi jelentősége«. Az 1885-ös reform alkalmával már az ellen kellett az előadónak küzdenie és érvelnie, hogy ne választási módszert vigyenek he a felsőház szervezetébe, hanem kinevezési módszert, mert mint mondotta annakidején az előadó, a kinevezésnél van felelős személy, a miniszter, ámde maga a szuverén választóközönség nem vonható felelősségre. Álljon itt dokumentumul egy másik, egyáltalán nem radikális és nem felforgató embernek véleménye az akkori főrendi-