Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-256
Az országgyűlés képviselőházának 256. Teljesen igazat adok Rassay Károly igen t. képviselőtársamnak abban, hogy a parlamentarizmus működése elé a háború utáni idők bizonyos akadályokat, nehézségeket gördítettek, hiszen olyan problémáik kerültek a törvényhozás és a végrehajtó hatalom elé is, amelyek azelőtt teljesen ismeretlenek voltak és amelyeknek megoldásáért vagy meg nem oldásáért a háború előtt, amennyiben akkor ehhez hasonló kérdések egyáltalában f felmerültek volna, nem is a parlamentet tették volna felelőssé, hiszen a parlamentnek ezekbe a kérdésekbe való bevonása sajnálatos következménye annak, hogy viszont az államhatalom nagyon gyakran kénytelen beleavatkozni olyan kérdésekbe, amelyekbe a háború előtt, azt hiszem, soha sehol bele nem nyúlt. De nemcsak a parlamentarizmus terén mutatkozik ez a változás. Nem akarok evvel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni, csak megemlítem egy kínai jogásznak igen érdekes tanulmányát. Ez a kínai jogász a columbiai egyetemen végzett és az angol alkotmányról ír ebben a tanulmányában. (Mozgás a baloldalon.) Ez is igazolja azt az állításomat, hogy a világ teremtése óta még soha olyan kicsivé nem zsugorodott Össze a mi földtekénk, inint amilyen kicsivé zsugorodott össze a rádió, a repülőgép, az autó és a többi technikai találmány folytán. De ugyanez a változás látható a diplomácia terén is, ahol teljesen megváltoztak a háború előtti diplomácia módszerei, nem tudom, előnyére-e a nemzetközi helyzetnek. Második észrevételem az egyenjogúság hangoztatása ellen az volna, hogy az abszolút vétó lehetősége meg volt adva az eredeti javas latban mindkét Háznak az én felfogásom szerint. (Lázár Andor igazságügy miniszter: Ügy van!) Ebben a tekintetben tehát a viszonosság teljes volt az eredeti javaslatban: »i leisóház megállíthatta abszolúte a képviselőház által elfogadott törvényjavaslatot, a képviselőház ab szolute megállíthatta a felsőház által elfogadott javaslatot. Ebben a tekintetben azt hiszeni. megegyeztünk. Disztingváljm-k azonban: nem itt van az én felfogásom szerint a nehézség, hanem abban, hogy az egyik Ház negatív akaratelhatározása minden körülmények között erősebb volt vagy lett volna a másik Ház pozitív akaratnyilvánításával szemben. (Lakatos Gyula: Ez így van!) Azt hiszem, ez így volt az eredeti javaslatban. Itt áttérek azután magára a javaslatra. Eljutunk ezen a réven az eredeti javaslat azon intézkedéséhez, amely az abszolút vétót kodifikálja. Azok után, amiket Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam éppen az előbb elmondott, azt hiszem, tiszteletlenség lenne a részemről úgy az ő személye, mint a Ház iránt, ha ezt a kérdést bővebben taglalnám, olyan világosan, Logikusan adta elő. A magam részéről csak azt kívánom egészen röviden megjegyezni, hogy én ennek az abszolút vétónak a lehetőségét vagy helyesebben az abszolút vétó lehetőségének megoldatlan voltát az általa felhozott indokokon kívül azért sem fogadhatom el, vagy fogadhattam volna el, mert holtvágányra vihette volna adandó alkalommal az egész parlamentarizmust és ezáltal nemcsak ürügyet, hanem talán okot is szolgáltatott volna diktatórikus megoldásra. Az összeütközések első megoldása vagy megoldási lehetősége tehát, amitől tartottam s aminek folytán nem szavaztam volna meg a javaslatot, a diktatórikus ütése 1937 november 19-én, pénteken. 101 Í megoldás. Erről azonban éppen olyan kevéssé essék köztünk szó mint forradalomról. A megoldás többi módját hallottuk, olvastam is, mert hiszen ugyanez a kérdés, felmerült minden kétkamarás rendszerű országban, ahol a két kamarának megközelítőleg egyenlő jogköre volt. Azt látjuk, hogy igen sok államban ezt a kérdést, ennek a kérdésnek megoldását nem szabályozták és azt a két Ház vagy két törvényhozási testület közötti üzenetváltásokra, nunciamentumokra bízták, feltételezve azt, hogy egyik majd rájön arra, mennyivel okosabb ő a másiknál és ennek következtében ezen a címen engedni fog. Én azonban ebben a tekintetben osztozom Eckhardt Tibor t. képviselőtársam álláspontjában, hogy ha egy kollizió lehetőségét kodifikáljuk, akkor felelősek vagyunk az utókorral szemben s az akkor felmerülhető kollizióval szemben, azért, hogy most nyugodt fejjel, nyugodt időben egy relatíve jó megoldást iktassunk törvénybe, figyelemmel arra, hogy abszolút jó megoldás alig van. Az én nézetem, az én teljesen egyéni álláspontom szerint — megengedem, hogy ez, amennyire eddig hallottam, t. képviselőtársaim között ebből a szempontból visszhangra nem talált, sőt meglehetősen ellenezték egyesek már a magánbeszélgetésekben — a legtermészetesebb megoldás a nemzetre való appellálás volna, ha többszöri egyeztetési kísérlet eredménytelen. (Rassay Károly: Ügy van! Ez volna a leghelyesebb! De a felsőházat is!) Jól tudom, hogy ennek sok hátránya van. Hátránya van abban a tekintetben mert még jobban kiélesíti az ellentéteket és eltolja a megoldást időben, mert egy általános választás lebonyolítása, az új Ház összeülése és ismételt megszavaztatása időt vesz igénybe és bizonyos tekintetben talán indirekté érinti — elimerem — az államfő feloszlatási jogkörét is. Ezzel szemben azonban — nem akarok hazai példákra hivatkozni, mert éppen tegnap volt november 18-ika — a liberális oldalról Angliában Gladstone egyik utolsó parlamenti beszédében, 1894 márciusában e mellett az álláspont mellett volt és Balf our, aki a konzervatív oldalnak volt a vezérférfia, — az egyik arbiternek nevezte, a másik meg azt mondta, hogy magasabb tekintély — mindketten azon a nézeten voltak, hogy ilyen ismételt sikertelen egyeztetés után mégis csak a legjobb a nemzethez appelálni, ami azután 1910-ben és 11-ben a parlamenttel szemben — mondom, 13 vagy 14 hónapon belül — két ízben megtörtént. Erről, miként mondottam, itt most már szó nem lehet, ezt csak azért voltam bátor bővebben felhozni, hogy ez az én álláspontom, vagy megoldási módom xxem annyira abszurdum, amint azt egyes képviselőtársaim igen elismerésreméltó őszinteséggel és nyíltsággal nekem a szemembe megmondták. (Derültség a baloldalon.) A második megoldási mód, amely felmerült, a felsőháznak a felosztása. Azt hiszem, az imént felhozott módnak összes hátrányait magában hordja, azonkívül a mai felsőházzal szemben — annak ellenére, hogy több választott tagja van, mint amennyit a kisebbségi véleményben olvastam, de hiszen ez az összeadásnak a kérdése (Derültség a baloldalon.) — olyan rendszabály, amely nem fér össze sem a felsőház mai összetételével, sem pedig a második kamara rendeltetésével. Mert legyünk tisztában azzal, hogyha a második kamarát 15*
