Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-256
100 Az országgyűlés képviselőházának 256. ülése 1937 november 19-én, pénteken. mes Balfour-nak egyetlen füttyentésére. (Derültség.) A harmadik példa az ildomosság tekintetében Asquith, aki 1911 februárjában világosan megmondja, hogy a House of Lords akkor követett el politikai öngyilkosságot, amikor 1909ben a költségvetést leszavazta. T. Ház! Ezzel a rövid három példával csak azt akartam igazolni, hogy igenis voltak idők, amikor a kabinet tagjai, felelős miniszterek bizony nem tartották ildomosnak, azt, amit a lordok cselekedtek, tehát a konszenzus a három faktor között nem volt meg az ildomosság tekintetében, az ildomosság megítélése tekintetében sem. Nem akarom az igen t. Házat további idézetekkel fárasztani atekintetben, hogy viszont a lordok nem tartották nagyon ildomosnak az aktív minisztereknek ebből az alkalomból most citált bírálatát. (Rassay Károly: Éppen ilyeneket mondtak vissza, szóval nem fogadták el az ildomossági szabályt!) Harmadik megjegyzésem az indokolással szemben az, hogy kifogásolom, hiányolom, miért nem méltóztattak csak egy szóval is megindokolni azt, hogy az 1926:XXII. te. 31. §-ának 4. bekezdését miért méltóztattak egyszerűen kihagyni,, illetve szabályozatlanul hagyni azt a kérdést, ha az egyik Ház nem foglalkozik a másik Ház által átküldött javaslattal. Ennek az esetnek szabályozását a törvényjavaslat szövegéből kihagyták. Hogy azonban miért maradt ki, illetve, hogy ezt az esetet miért kell szabályozatlanul hagyni és erre az esetre nem provideálni, erre vonatkozólag az indokolás a válasszal abszolúte adós maradt. Ezt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy esetleg a kodifikáló urak figyelmét elkerülte(Rassay Károly: Két évig dolgoztak rajta és közben elfelejtették az elejét!) Negyedik észrevételem pedig az, — és itt azt hiszem legtöbb tisztelt képviselőtársam nézetétől eltérő nézeten A^agyok — hogy a magam részéről nem igen látom a rációját annak, hogy az indokolás egyenlő terjedelmű jogokról beszél, »a felsőház elvi egyenjogúsítása mellett«, stb. kifejezéseket használ. Igazán azt hiszem, t Ház, hogy amikor az egyik legfontosabb jog az állami életben, a költségvetési és a felhatalmazási jog — nem is beszélek a pénzügyi természetű jogokról — ki van véve egy testületnek a hatásköréből úgy, ahogy ez a jelen törvényjavaslatban és az előző törvényben is ki van véve, akkor az én felfogásom szerint — hangsúlyozom, hogy azt hiszem, legtöbb képviselőtársam más nézeten van — mégis csak bajos egyenjogúságról sokat beszélni. (Lakatos Gyula: Tegnap én is megmondtam! Nincs is egyenjogúság! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Nincs!) Az iniciatíva terén papíron megvan az egyenjogúság; hogy a gyakorlatban mennyire fognak élni vele, azt nem tudom. A múltban csak egyetlenegy esetet találtam a felsőházi iniciatíva tekintetében, lehet, hogy képviselőtársaim többet is tudnak. Ez pedig 1918 június hó 10-én törtónt. (Antal István: Van régebbi eset is!) 1867 óta? (Antal István: 1867 előtt!) 1867 előtt én is tudok eseteket, de 1867 óta nem. Nem akartam ennyire precizírozni kutatásaim negatív mezejét, de 1867 óta mást nem találtam. (Antal István: Az első 1708-ban volt!) Már Lipót alatt is volt. (Rupert Rezső: Volt többször!) Az első eset 1867 óta tehát 1918. évi június hó 10-én történt Zselénszky Róbert főrendiházi tagnak a tőzsdei határidőüzletre vonatkozólag a főrendiház elé terjesztett javaslatával, illetve indítványával kapcsolatban, amelyben arra akarta utasíttatni az akkori kereskedelemügyi minisztert, hogy ezt a törvényjavaslatot a képviselőháznál terjessze be. Miután azonban szavazásra került a sor s szavazategyenlőség jött létre, az elnök pedig az indítvány elfogadása ellen adta le szavazatát, a dolog lekerült a napirendről. Mondom, ,1867 óta az iniciatíva gyakorlására én más példát nem tudok. "(Lakatos Gyula: Ez nem példa, mert nem nyújtottak be törvényjavaslatot!) Nagyon meggondolandónak tartam, — ós itt iazt hiszem, megint csak egyéni nézetet tolmácsolok, nem volna-e jó és helyes pénzügyi tekintetben legalább annyi ingerenciát biztosítani a felsőháznak, mint amenyit a francia szenátus tényleg gyakorol, mert különben megmarad a imiai állapot, amelyben e vonatkozásban a felsőház tényleg annak a vakablaknak a szerepét tölti be az alkotmány épületén, amelyet csak a szimmetria kedvéért tettek oda, Van itt ugyanis egy kérdés, amelyről — legalább én — az egész vita során egy árva szót sem hallottam, amelyet azonban) nem szabad figyelmen kívül hagyni, bár az indokolás ezt 'megteszi. Ne méltóztassanak megfeledkezni arról, hogy a képviselőház sokszor hangoztatott pénzügyi szupremáciáján, vagy szuverenitásán, — : . akármelyik kifejezésbe beletmiegyek — bizonyos változások, módosítások történtek. Ügy tudóim-, hogy e tekintetben bizonyos eltolódás állott be a végrehajtó hatalom javára. Hiszen, ha az 1931:XXVI. fc.-et nézem, vagy az 1932:VII. tc.-eit, vagy a most érvényben lévő rendelkezéseket, s ha meggondolom és felvetem a kérdést, hogy miként állunk ia vétó kérdésével, (Rassay Károly: Egyenlőség van! Egyikünknek sinesi joga! Tökéletesen egyenrangúak vagyunk!) — nagyon helyesen mondja t. képviselőtársam — én ebben a kérdésben a negatívum egyenjogúsítását látom (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Rassay Károly: Pontosan úgy van! — Derültség.) /ós azt látom, bizony itt az a jelenség érvényeI sül, — sajnos világszerte, megengedem, hogy I termés zetszieTÜleg, — hogy a végrehajtóhiata|lom egyre nagyobb mértékben ruháztatik fel I jogszabályalkotási hatalommal és egyre iinikább elmosódik az a határvonal, aimiely a vég* rehajtóhatalom és a törvényhozóhatalom között van. (Rassay Károly: Úgy van!) Azt látom, hogy az egész kérdés és a képviselőháznak annyira hangoztatott és kiemelt szupremaeiája e rendkvüli felhatalmazások, »az állaimházartás egyensúlyáról« szóló és a többi hasonló című törvény következtében meglehetős módosulásom ment keresztül. (Rassay Károly: Azt ígérték, hogy nem hosszabbítják meg!) S ha nézem, — mi történik egy esetleges kollízió tekintetében, éppen ilyen fontos pénzügyi, gazdasági és adóztatási kérdésekben, — esetleg most, a köztisztviselők fizetésének rendezésiénél, amely egy egész társadalmi osztályt érdekel, — azt kell gondolnom, bár nem akarom a törvényjavaslatnak sem az eredeti, sem a bizottsági szövegét bagatellizálni, hogy az az utólagos felelőssógrevonhatás, amely az 1932. évi törvény értelmében megilleti a törvényhozást, bizonyos körülmények között igen gyengének fog bizonyulni, ahhoz, hogy a parlament szupremáciáját bevégzett pénzügyi I (rendelkezések végrehajtása után érvényesítse.
