Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

92 Az országgyűlés képviselőházának 2í képviselőház és a felsőház tagját. De nem tudok osztozni Lakatos Gyula t. képviselőtársamnak tegnap kifejezésre juttatott abban a nézetében seni, amikor azt mondotta, hogy az ellenálló felsőházat a forradalom fogja elsöpörni. T. Ház! Azt vagyok bátor mondani, hogy ne játsszunk ezzel a szóval. Ujabban mind többször halljuk politikai körökben is a forradalmat mint megoldást említeni. Én azt gondolom, hogy a magyar alkotmány és a magyar élet olyan sok más megoldás lehetőségét mutatja az alkotmányos, parlamenti megoldások terén, hogy a forradalmi (megoldást talán kapcsoljuk ki. Hány konfliktus volt ebben az országban és ezzel szemben hányszor volt forradalom? (Dulin Jenő: Mindig a nép fizetett rá!) Méltóztassék e kettőt egymással összehasonlítani és akkor megállapíthatjuk, hogy hála Istennek, mindig a békés megoldások voltak többségben. (Mojzes János: Azért kellenek a biztosító szelepek!) Még csak egy kérdéssel óhajtok egészen röviden foglalkozni és ez a felsőház törvénykezdeményezési jogának kérdése, amelyről nem vitás, hogy ez a jog a felsőházat nem illette meg. Az 1885 : VII. te. azt mondja, hogy az eddigi joggyakorlat marad mindaddig, amíg ez a kérdés külön törvénnyel el nem intéztetik. Nem vitás azonban, hogy az 1926 : XXII. te. már kifejezetten megadta a törvénykezdeményezés jogát a felsőháznak is, természetesen azokkal a korlátozásokkal, amelyek a törvényben vannak. A most tárgyalás alatt álló javaslat ugyaní' 1. .1. * 1 í."l cVA álláspontra helyezkedik, amelyet bátor voltam beszédem elején kifejezésre juttatni, amikor azt mondottam, hogy a magyar alkotmány rugalmasságából folyik az, hogy a felsőház jogkörének kiszélesítésével, kibővítésével a törvénykezdeményezósi jogot a felsőház részére biztosítsuk. Meg vagyok róla győződve, hogy a felsőház, különösen mai összeállításában, az ország gazdasági és szociális fejlődését előmozdító számos olyan törvényt kezdeményez majd, amely a nemzet érdekeit elő fogja mozdítani és amely méltó lesz ahhoz a törvénykezdeményezési joghoz, amely a képviselőházat olyan régi idő óta megilleti és ilyenformán együttesen fogják ezt az igen fontos jogot gyakorolni. A törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik"? vitéz Kenyeres János jegyző: Eckhardt Tibor! Elnök: Eckhardt Tibor képviselő urat illeti Eckhardt Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor 1926-ban a. felsőházi törvény eredeti javaslatát, alapjavaslatát tárgyaltuk, ugyanerről az oldalról általánosságban elfogadtam a felsőházi javaslatot. Egyrészt azért, mert híve vagyok a kétkamarás rendszernek, másrészt azért, mert azokban az elvekben, amelyek a felsőházi javaslatnak már 1926-ban alapjaiként jelöltettek meg', a magyar tradíciók folytatását, de egyben a modern alkotmányos jogfejlődós felé való törekvést is szerencsésen látom egyesítve. Ezért fogadtam el ezt a javaslatot ellenzéki oldalról. Az azóta eltelt tizenegy esztendő beigazolta azt, hogyha közszempontból és a nemzet szempontjából nézzük a dolgokat, akkor a felsőház létesítése, a felsőház mostani szervezete nagyjában és egészében megfelelt a hozzáfűzött várakozások'. ülése 1937 november 19-én, pénteken. nak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Amikor itt újból elfogadom ezt a javaslatot, amely a felsőház jogkörét lényegesen kiterjeszteni szándékozik, teszem ezt elsősorban egy bevált intézmény iránt érzett bizalomból is. Kénytelen vagyok azt is megállapítani, hogy az elmúlt tizenegy esztendő alatt szerzett tapasztalatok is késztetnék arra, hogy a felsőház létezésével, a felsőházi jogkör megerősítésével — mondjuk — szimpatikusán és rokonszenvesen foglalkozzam innen ellenzéki oldalról is. Volt idő, — nem is olyan nagyon régen — amikor mi itt az ellenzéken bizony, szívesen gondoltunk arra, hogy van még egy felsőház is, amely — ha az alsóházat valamilyen baleset érné — a magyar élet alkotmányos folytatásának komoly garanciáját jelenti. (Úgy van! Úgy van!) Nem tudom ezt a kérdést a pillanatnyi napi politika szempontjából nézni, ellenben a magyar élet folyamatossága, a magyar alkotmányos élet fejlődése szempontjából vizsgálva a helyzetet, teljes tárgyilagossággal mondom, hogy ebben a javaslatban két irányban is látok lényeges javulást, lényeges fejlődést, mégpedig elsősorban a magyar parlamentarizmus megerősítése szempontjából. Mert ha igaz az, aminthogy igaz, hogy a törvényhozásban, a magyar alkotmány életében alsóház, felsőház és államfő együttesen vesz részt, akkor az a jogfejlődés, amelynek a második lépését teszszük meg most, lényegileg nem egyéb, mint a magyar parlamentarizmus megerősítése; (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) mert amikor az államfő jogkörét éppen a törvényhozási kérdésekkel kapcsolatban kiterjesztjük, amikor a felsőház jogkörét megerősítjük, szintén a törvényhozás eredményesebb végezhétése érdekében, akkor megerősítettük már az ország alkotmányos életének két faktorát, a törvényhozási faktorok közül kettőt és múlhatatlanul következik ebből, hogy a harmadiknak, az alsóház alapjának, a népképviseletnek komolyabb és becsületesebb kiépítésével ezt a harmadik faktort is meg kell erősítenünk, mert ha mind a három faktor megerősítést nyert, abból végeredményben az egész magyar parlamentarizmus ereje, eredményes működése és a nemzet szempontjából való megbecsülése származik. Én tehát ebben a most előttünk fekvő javaslatban egy fontos második lépést látok az előző reform, az államfő jogkörének kiterjesztése után, a magyar parlamentaris élet megerősítése irányában. Hogy ebben a felfogásom ban nem csalódom, ezt mutatja az az egészen szerencsesén megváltozott atmoszféra, amelv itt ebben a Házban a különböző pártok s az ellenzék és a kormány között is szerencsésen létrejött azóta, hogy ezekhez a szükséges alkotmányjogi reformokhoz a kormány végre komoly kézzel hozzányúlt. Az a nagyon tárgyilagos beszéd, amelyet előttem Lányi Márton igen t. barátom tartott, megkönnyíti nekem, hogy ugyanilyen szellemben és hangnemben foglalkozzam ezzel a javaslattal. De tovább megyek, azok az igen nagyszínvonalú, komoly tudásról és felkészültségről tanúskodó felszólalások, amelyek úgy a bizottságban, mint pedig itt a plénumban elhangzottak, azok a világ bármely parlamentjének díszére váló felszólalások, amelyek ebben a kérdésben elhangzottak, tanúsítják azt, hogy mi itt az ellenzéken, amikor ilyen komoly kérdés van élőt-