Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

324 Az országgyűlés képviselőházának %k9 niszter úr húsz év után végre-valahára ezt a tűzharcos-törvényjavaslatot a Ház elé hozta. Még csak arra kérem, hogy ha a jövőben hasonló törvényjavaslatok kerülnek a Ház elé, legyen kegyes a tűzharcosok érdekeit éppen olyan lelkesedéssel és hazaszeretettel képviselni, mint ahogyan most képviseli. A részletes tárgyalás alapjául elfogadom a törvényjavaslatot. (Éljenzés, ~ A szónokot üdvözlik.) Elnök: Kölcsey István képviselő úr következik szólásra. Kölcsey István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az egyesített bizottságban és itt a Ház színe előtt előttem már felszólalt t. 'képviselőtársaim pártkülönbség nélkül csak az elismerés és a hála hangján emlékeztek meg volt harctéri bajtársaink hősies, bátor, félelmet nem ismerő érdemeiről és annyira tárgyilagosan, kimerítően méltatták érdemeiket, hogy az ő felszólalásaikhoz már nekem sok hozzátenni valóm nincs is. Ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, mert úgy érzem, hogy nekünk, akik szintén ott voltunk, ott szenvedtünk bajtársainkkal és akiknek megadatott az a szerencse, hogy érdekeiket itt a törvényhozás házában képviselhetjük, e fontos törvényjavaslatnál kötelességünk felszólalni és a javaslatot minden erőnkkel támogatni, hogy az törvényerőre emelkedjék. De úgy érzem, hogy hozzászólásunkkal talán adhatunk egy-egy olyan gondolatot -isY amely ezt a, sajnos, megoldatlan problémát egy lépéssel előbbre viszi. (Ügy van! Ügy van!

r jobbfelől.) T. Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot nézve, az a meggyőződésem és az az érzésem, hogy az nemcsak volt harctéri bajtársainkat érdekli, hanem ezen túlmenően felfigyel rá az egész ország közvéleménye is« Buzdításul fog majd szolgálni a jövendő nemzedék számára, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mert már most a békeidőben kell őket biztosítani, hogy ha majd megint kell menniök s a legideálisabb cél elérésére a hazáért szolgálatba kell állniok, — amely cél elérésének vágya a nap minden órájában, minden percében ott kell, hogy dobogjon minden magyar ifjú szívében — (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) akkor a hazafiú kötelességén túlmenően lássák azt, hogy érdemes, még az életüket is kockára tenniök ennek a hazának szolgálatában, mert a haza minden fia gondoskodni fog mind erkölcsileg, mind anyagilag az ő érdekeikről. (Altalános helyeslés.) Végül útmutatással kell, hogy szolgáljon ez a javaslat a jövendő parlament számára, amely majd utánunk akkor (következik, ha ismét egy világkatasztrófa, egy nagy világégés lesz, hogy a már e tárgyban meghozott törvények, rendeletek és e javaslat figyelembevételével minél hathatósabban, minél jobban, de főleg kellő időben gondoskodjék a hadviseltekről. (Ügy van! jobbfelől.) Hiszen, ha azt a 19 évet nézzük, amely a háború után eltelt s aimely egy ember életében igein nagy idő, azt látjuk, hogy akik mint serdülő ifjaík elmentek a különböző harcterekre, imia már, mint meglett férfiak járnak sorainkban és azok, akik amint meglett férfiak itthagyták exisztemiciájukat, családi tűzhelyüket, hivatalukat, földjüket, vagyonukat és az első parancsszóra elmentek, ma már mind az élet delén túllévő, törődött etmíberek, vagy pedig elköltöztek iaz élők közül. Hiai 19 évet visszamegyünk a történeleim út jam és ennek a 19 nehéz és szomorú évnek ülése 19$7 november 9-én

} kedden. egyes^ állolmásain megállunk, akkor rengeteg keserűséggel, fájdalommal, nyomorúsággal kell találkoznunk, lattnely osztályrészül jutott frontharcos-barátainknak éppein azért, mert az előző törvényhozások nem gondoskodtak kellőkép és kellő időben róluk. Távol áll tőlem, hogy az elmúlt idők hibáit háinytorgassam, hiszen azzal célt úgy sem érünk, azzal nem segíthetünk, nem visszük előbbre az ügyét. De ha el ás fogadom a honvédelmi miniszter uïr indokolásának azt a megállapítását, hogy nem volt rá alkalom és mód, hogy a szerencsétlen háború befejezése után a harcterekről hazaözönlätt katonákat a nyugodt és békés polgári életben elhelyezzék, azért a felelősség elsősorban nem minket terhel, haneim azokat a. lelkiismeretlen vezetőkelt, akik a harcosok sorában a fegyelmet felbontották s akiknek a történelem ítélőszéke előtt a legmagasabb, legnagyobb büntetésük neim lehetne imíás, amint az akasztófa. (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Távol áll tőlem, hogy valakit hibáztassak, azonban le kell szögezneimi, hogy előző kormányaink a frointhaircosioknak sokszor igen jogos kérése elől azzal zárkóztak el, hogy az ország pénzügyi és gazdasági helyzete nem engedi meg azt, hogy többet adjanak K -mint amit ezen a téren cseppenkint már nyújtottak., Helyes, talán tudnám is ezt az érvelést akceptálni, de kérdezem, nem lehetett volna-e már régem kötelezni a nagyobb birtokokat aira, hogy bizonyos százaléikben alkalmazzanak tűzharcosokat gazdasági cselédeknek és 'munkásokinak, nem lelhetett volna-e rendeletet kiadni,^ hogy a törvényhatósági és községi névjegyzékben duplán számítson az adójuk, nem lehetett volna-e megengedni, hogy a tűzharcosok e minőségüket nevük elé odaírhassák? Szerintem mindezek olyan kérdések, amelyeket meg lehetett volna oldani. Kérdezem: veszélyeztette volna-e az ország pénzügyi és gazdasági szempontjait? (Gr. Festetics Domonkos: Es a vállalatok?) Távol áll tőlem, hogy hibáztassak és felsoroljam az elmúlt idők hibáit és esetleg <meg nem történt dolgokat is, mert úgy éírzenn, ez az előttünk fekvő töirvényjavaslat olyan javaslát', amely a társadalmi osztályok legszélesebb rétegeire kihat, az öszszes tűzharcosokat egyformán érdekli és ezt a javaslatot itt a parlamentben nyugodtan, minden szenvedély tol menten kell tárgyalni. Ez a törvényjavaslat, amely a nemzet háláját és elismerését van hivatva dokumentálni, ezt a célt kétféle úton éri el: anyagi és erkölcsi kedvezmények útján. Az erkölcsi kedvezmény,, az erkölcsi megsegítés a honvédelmi miniszter úr részéről igen nemes gesztus. Hiszen ezután be lehet írni a hadbavonult katona neve elé az anyakönyvbe a »tűzharcos« jelzőt s ez onnan soha ki nem törölhető, örökéletű megtiszteltetés, amelyről majd tudomást fog szerezni a későbbi utód is. Ez büszkeséggel töltheti el a frontharcost. Látjuk, hogy az ezer holdon felüli nagybirtoknál alkalmazzák őket. Látjuk azt az erkölcsi előnyt, hogy a törvényhatósági és községi névjegyzékben duplán számít az adója. Látjuk, hogy mogas piedesztálra emeli őket ez a törvényjavaslat azzal, hogy együttesükből, testületükből kizárja azt, aki bűntettet követett el. Mindezek olyan erkölcsi előnyök, amelyek többi embertársai, a többi magyar elé, talán fölé is helyezik a tűzharcost. Mindez a nagy nemzeti közösségben bizonyos hálát, bizonyos elisme-