Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-238
52 Az országgyűlés képviselőházának 2 jelentésre vonatkozó jelentésre nézve is a 'sürgősséget kimondani 1 ? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a haTJíl T*rV7 íí I ÍM" Napirend szerint következik a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása, (írom.: 443, 449.) Szólásra következik Csoór Lajos képviselő úr. \'',•-. •'-,-••'» Csoór Lajos: T. Ház! A targyialasalatt levő törvényjavaslat eddigi vitája nagyrészt »kimerítette már lannak anyagát, amit ennél a vitánál el lehet mondani. Megismertük a felszólalásokból eninefc az egész kérdésnek a hazai és külföldi történetét, megismertük a szocialista és a polgári álláspontot, megismertük azokat a kisebb hiányokat, 'amelyeiket ez ellen a javaslat ellen fel lehet hozni. Általában miiind a kormánypáirt, mind az ellenzék résziéről jóindulattal fogadták ezt a javaslatot, és azok is, akik ellene szólottak, csak kisebb kifogásokat 'hangoztattak. Éppen azért igen nehéz helyzetben érzem magam, amikor határozottan e javaslat ellen foglalok állást, fontos elvi okoknál fogva. Kérem tehát a t. Házat, méltóztassék megengedni, hogy ezeket az elvi okokat röviden kifejtsem itt, hogy miért vagyok teljes mértékben, e javaslat ellen. Először is a dicséreteikhez csatlakozva, ide vonatkozólag teszem meg megjegyzés smet. Kertész Miklós igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ez a javaslat egy kis rezdülése annak a szociális hullámverésnek, amely ma az egész világot elönti. En is azt mondom, hogy ez egy kis rezdülés, de azért a kis rezdülésért is elismeréssel kell adózni a kormánynak, hogy nem mint egy szikla áll a hullámveréssel szemben, hagem legalább kisebb intézkedéseket hajlandó foganatosítani. Ez az a kevés, amit elismerésül mondhatok ezzel a javaslattal kapcsolatban. A másik kérdés, amelyre bátor vagyok rámutatni, a javaslatnak az az elve, amely a negyvennyolcórás munkahetet iktatja törvénybe. A szocialista képviselőtársaim és maisok is azt mondják, hogy ez már túlhaladott álláspont, mert más országokban az irányzat a negyvenórás, esetleg a harmincórás munkahét felé halad (Propper Sándor: Az indokolás is megállapítja ezt!) és azt kívánják, hogy itt is ezt az irányt kövessük. Részemről nem vagyok azon a véleményen és nem helyeslem azt, hogy a,(munkaidő még további miértekig rövidíttessék. A negyvennyolcárás munkahetet helyesnek, szükségesnek tartóim és pedig azért, mert a munka után a dolgozó embernek szüksége van az erőgyüjtő alvásra, és lehetőséget kell nrfci adni arra, hogy családjának, a közületnek, a kultúrának szolgálatára lehessen. Azt a törekvést azonban, amely a munkaidő állandó és állandó rövidítésére irányulna, én nem osztom és nem helyeslem. Nem helyeslem pedig azért, mert meggyőződésem szerint az egyedüli eszköz, amellyel az emberiséget minden válságtól meg lehet szabadítani, a munka. A munka a termelésnek első tényezője és több munkával tudunk több értéket előállítani, s a több értékből juthat a szaporodó népességinek elegendő az ő szükségleteinek kielégítéséire. Az a törekvés, amely a munkaidő rövidítésére irányítja a figyelmet, szerény meggyőződésem szerint a kapitalizmusnak egy trükkje, amelylyel el^ akarja fordítani a figyelmet a dolog lényegéről. El akatrja fordítani a figyelmet azzal, hogy fenn akarja tartani a inai termelési 8, ülése 1937 június 25-én, pénteken. rendszert, fenn akarja tartani a mai irányzatot és egyúttal ki akarja törölni a munkásság szemét, mondván azt, hogy keveset dolgozol f és mégis megélsz. (Propper Sándor: Bár látnánk a negyvenórás heti 'munkaidő trükkjét!) En nein szívesen látnám ezt a negyvenórás munkahetet azért, mert meggyőződésem az, hogy dolgoznunk kell és dologgal, munkával kell új értékeket produkálnunk, ezzel természetesen lehetővé téve azt, hogy a munka által megfelelő jövedelemihez és keresethez juthassanak a dolgozók éls ezáltal a termelés és a fogyasztás összhangba kerüljön. En teljes mértékben —- mondjuk így — a munkagazdálkodás elvén állok, vagyis azt kívánom, hogy ^minden egyes intézkedés, minden egyes tényező a munkának megbecsülését, a munka érvényesülését szolgálja, éppen azért. mert a munka a legelső termelési tényező. Ennélfogva a pénzpolitika, a hitelpolitika, a földbirtokpolitika, az adópolitika, mind a munka éjrvényesüléisét szolgálja, szem'hjn azzal az állásponttal, amikor unióst mindezek a gazdaságpolitikai irányzatok elsősorban a kapitalista termelési rendszert szolgálják. Az én t. szocialista képviselőtársaim sokkal helyesebben teszik, ha olyan politikai és gazdaságpolitikai irányzatot fognak követelni, amely a munka megerősítését, nem pedig a (munka háttérbe szorítását kívánja azzal, hogy annak a terjedelme folyton rövidíttessék. Ismétlem, az az álláspontom, hogy méltóztassék olyan irányzatot kívánni, olyan irányzatért harcolni, hogy munka és minél több munka legyen, természetesen úgy, hogy ezzel a imiunkával a munkás és dolgozó tömegek megtalálják az ő életlehetőségjikhez szükséges feltételeket és az ő kulturális családi és közéleti tevékenységükhöz szükséges lehetőségeket. T. Képviselőház! Ezek után rá akarok térni azokra az elvi álláspontokra, amelyek miatt ezt a javaslatot nt:m fogadhatom el. Az első: az a törekvés., amely ebben a javaslatban azáltal nyilvánul, hogy az 1. § szerint ez a törvény vonatkozik akár a testi, akár a szellemi munkára és munkásra. En nem 'beesülöm le a testi munkát, nem becsülöm le azért, mert magami is nagyon sok testi munkát végeztem; hogy egyebet ne mondjak, volt idő, amikor mint szőlőkapáló napszámos kerestem mag a kenyeremet. Nem becsülöm le a testi munkát azért, mert az a magyar paraszt végzi a legnagyobb és legerősebb testi munkát, de egyúttal a legszebbet, mert az ad mindnyájunknak kenyeret és életet. (Jenes András: Ügy van!) Nem becsülöm le a t isti munkát azért, mert magyar testvérem végzi ezt a munkát, aki csak véletlenül került oda, és aki esetleg lehetne az én helyemen is. De mégis imás a testi munka és más a szellemi munka, magának a munkának a természete más. Ennek következtében a testi munkára vonatkozó szabályzatoknak másoknak kell lenniük, mint a szeli imi munkára vonatkozó szabályzatoknak. Egy kalap alá vonni a testi és szellemi munkát nem lehet, nem lehet a magasabbrendű szellemi munikat — mondjuk — lehúzni a testi munka színvonalára. Nem mondom, hogy ez a javaslat kifejezetten ezzel a tendenciával készült, de amikor olyan megjegyzések vannak benne és olyan álláspont van kifejezésre juttatva benne, hogy akár testi, .akár szellemi munka, ez bennem azt az érzést kelti, hogy ennek a törvénynek és ennek a kormányzatnak teljesen mindegy az, hogy testi vagy szellemi munkáról van-e szó. A^ testi munka mechanizálható, uniformizálható, az többé-kevésbbé beskatulyázható
