Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-253
452 Az országgyűlés képviselőházának 25 de azért egy kis különbség mégis van közöttünk, ha megnézzük az egész választási eljárást. De ami ezt illeti, ezt ebben a pillanatban egye macska. Szalay képviselőtársunk is mondta, hogy egy kis különbség volt kettőnk megválasztása között. Szóval erről van szó. Ne méltóztassék ezt csinálni! Az, aki ezt a hazát becsülettel és őszintén szereti, gondoljon arra, hogy a ómagyar paraszt érzi, mit kaphat a Rajna felől, mit kaphat Berlin felől. Részben erre méltóztassék gondolni, részben pedig arra,, hogy a mai fejlett technikájú világban, nem lehet ám háborút folytatni a szociáldemokrata érzésű munkások nélkül, akármit fognak csinálni. Velünk tehát egyszer végre-valahára 20 év után békét kell kötniök az uraknak és én azt mondom, hogy a helyett, hogy bizonyos tényezők szaladgálnak Mussolini és Hitler felé, johb volna, ha egy kicsit itthon, maradnának pár napig és azt a békekötést készítenék elő, amelyet közöttünk végre Őszintén és becsületesen meg kell csinálni, és szótárukból éles borotvával kellene kimetszeniük ezeket a közhelyeket, ezeket a történelem által rég megcáfolt és pokolba kívánt frázisokat és hangokat, amelyeket velünk szemben időről-időre hangoztatni méltóztattak. Ha a képviselőház tiszteletreméltó többsége, — mert hiszen néhány holdvilágkutatónak a véleménye nem érdekel minket (Derültség o, szélsőbaloldalon.) — ezeket a szívből jövő becsületes szavakat, amelyek hangozhattak kellemetlenül, lehettek imitt-amott durvák is. — ez nem fontos, csak az ügy érdeke a fontos.— de amelyeket igazán becsületesen a szociáldemokrata párt száz .százalékos helyeslésével mondottam el, megszívleli, akkor végre meg kell születnie annak a békének, amelyre ennek az országnak .szüksége van, s ha majd méltóztatnak jönni a második tűzharcosjavaslattal,, amelyet nevezhetnénk a hadiözvegyekről, a hadiárvákról és hadirokkantakról szóló gondozási törvénynek, akkor azután ezt a javaslatot, el fogjuk fogadni. A mostanit azonban azért, mert kevés, .mert céltalan s mert hatásaiban korántsem azt éri el, amit elérhetett volna ezelőtt 18 évvel, nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra Rátz Kálmán képviselő úr következik, Rátz Kálmán: T. Képviselőház! Igazán mélyen sajnálom, hogy az az ünnepélyes hangulat, amely a Házat hatalmába kerítette az egész javaslat tárgyalása alatt, most az utolsó néhány órában megromlott. (Egy hang a baloldalon: Miért? — Propper Sándor: Martsekényi is elrontotta 1 ?) Megromlott pedig f azért, mert itt olyan kérdéseket, olyan történelmi, társadalmi, katonai és hadászati problémákat vetettek fel, amelyeknek részletes taglalása egyáltalán nem tartozik a képviselőház elé. (Rupert Rezső: Onnan kezdték! — vitéz Martsekényi Imre: Csak válasz volt!) Ezek tudományos kérdések s ezeket nias fórumoknál kell eldönteni; ezekben úgysem tudjuk egymást meggyőzni, mert hiszen világnézet szerint is szemben álló felfogások vannak és maguk a rendelkezésre álló forrásmunkák és adatok is meglehetősen ellentétesek, úgyhogy maradéktalanul igazságokat leszögezni, ma még csaknem lehetetlen. Azt hiszem, ezzel most már be is fejeződött a vita és mi ezeket a kérdéseket helyezzük '. ülése 1937 november 16-án, kedden. innen a parlament ülésterméből akár tudományos fórumok elé, akár pedig valamelyik tudományos folyóiratba, ahol egymást esetleg meg is győzhetjük. Mégis néhány szóval kénytelen vagyok kitérni mindenekelőtt arra a megállapításra, amelyet Reisinger képviselőtársam tett, s amely nagyrészben körülbelül átment a köztudatba, vagyis, hogy^ a háborút mi már eleve el kellett, hogy veszítsük, mert predesztinálva voltunk a vereségre. (Reisinger Ferenc: Meg ise kezdtük!) Ezt én, aki nyolc évig voltam a Hadilevéltárban, ahol kutatómunkát végeztem, legjobb tudomásom szerint, megcáfolom, de bárki, aki hasonlóan foglalkozott a világháború okaival és a szemben álló erőkkel, megállapíthatja, hogy mi nem mentünk reménytelenül a háborúba. Sőt, meg kell állapítani azt is; hogy a központi hatalmak részére a halasztáis egyenesen hátrányos lett volna, .mert ellenségeink, akik a világ erőforrásainak túlnyomó résziét a kezükben tartották, még jobban felkészültek volna ellenünk nyersanyag tekintetében, éppen úgy, mint ahogyan most is a fasiszta államok, amelyek nyersanyaghiányban .szenvednek, katonailag határozott előnyben vannak a többi, nyersanyaggal rendelkező állam felett, amelyek azonban effektive nem tudják ezt kihasználni a hadiipar kapacitásában. Tehát mondom, mi korántsem mentünk a vereség tudatában és esélyeivel a háborúba és nagy tévedés, hogy azt el kellett veszítenünk. Sőt, a háborút többízben megnyerhettük volna. Azt is állítom, hogy a háborút nem annyira hadvezéreink, hanem elsősorban politikusaink veszítették el. Ez nem kétséges. (Zaj half elől.) Kénytelen vagyok azonban leszögezni: nem látom, hogy az összeomlás után, — mert én így nevezem — 1918-ban itt a történelemnek valódi értelmében vett úgynevezett forradalom, lett volna az első időkben. (Reisinger Ferenc: Egyáltalán nem! Katonai összeomlás volt!) Itt összeomlás volt. A történelem pedig azt tanítja,, hogy soha forradalom nem győzhet addig, amíg az államhatalom meg nem rendül; a megrendült államhatalommal szemben viszont mindig győzelemre jut a forradalom. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az államhatalom itt tehát megrendült, ehhez azonban kétségkívül a Reisinger képviselőtársam által is említett propaganda járult hozzá a legnagyobb mértékben és ez a propaganda okozata a lelki harcképtelenséget, amely 'bennünket a további küzdelemre képtelenné tett. Ez a propaganda kívülről és belülről indult meg ellenünk. Kívülről az iemlített Northcliffe-sajtó járt elől és általában az antant-államoknak minden nyilvánossági eszköze, belülről pedig, nem lehet tagadni, bűnös izgatás és agitáció folyt. Erre nézve is éppen elegendő adat áll rendelkezésre. Mindenesetre azonban tartozom azt is megállapítani, hogy az izgatást és agitációt el lehetett volna fojtani. Az arra hivatott (személyeknek és intézményeknek el lehetett volna fojtaniok ezt az izgatást és el is kellett volna fojtaniok. Itt volt az úgynevezett Hadfelügyeleti Bizottság, amelynek láttam az iratait. A Hadfelügyeleti Bizottság hatáskörébe tartozott a cenzúra is. Csakugyan igaza van Reisinger képviselőtársamnak: Miért engedték ki a Népszavát a frontra 1 Tényleg, miért engedték ki? (Reisinger Ferenc: Mert nem volt benne olyan, amiről ön beszél!) De igen volt benne, csakhogy a Hadfelügyeleti Bizottság és a cenzúra hagyta- Az is az Összeomlásnak
