Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-253
442 Az országgyűlés képviselőházának 253, dem előbbi részét, végre kigyógyulnak a Lovászy-féle nemzetközi megsegítés ideológiájából. Mert kérdezem, hogy a nagy nyugati, szent demokráciák hány falat kenyeret osztottak szét az itt nyomorgó frontot'járt magyar munkások, magyar katonák között. (Rassay Károly: Hogyan jön ez a téma a tűzharcostörvényjavaslat tárgyalásához ÎÎ — Zaj.) Szeretném remélni — és hangsúlyozóim, hogy nem politikai polémiává akarom elsekélyesítieni azt, amit mondani akarok — közeleg az az idő, amikor minden elvtárs-munkásból végre magyar bajtárs, frontharcos lesz. (Elénk helyeslés és taps a jobbolalon és a középen. — Fábián Béla közbeszól.) Fábián igen t. képviselőtársam beszédének legnagyobb rész-ét osztom, s bár minden beállítással szemben azt kell mondanom, hogy igenis sok igazságot mondott, mégis ki kell jelentenem, hogy nem értek egyet beszédének egyik részével, (Propper Sándor: Mindenkivel egyetért és mindenkibe belerúg!), hogy vissza kívánja azt az időt, amikor nem múlt el vasárnap utcai tüntetés, utcai botrányok nélkül (Fábián Béla: Most sem múlik el!), amikor körmeneteket, ájtatos hívőket és processzióra menő asszonyokat trágár szavakkal és verekedésekkel zavartak meg. (Fábián Béla: Én akkor isi felálltam ezekkel szemben!) Elnök: Csendet kérek Fábián Béla képviselő úr! vitéz Martsekényi Imre: Bizonyára nem arra célzott a mélyen t. képviselő úr, hogy a frontharcosok is menjenek ki az utcára, s hogy annak volna csak igaza, aki az utcára megy. Mi nem kérünk abból a példából, amelyet az amerikai és francia frontharcosok nyújtottak, amikor kereplőkkel, villamoskocsik felfordításával és különböző utcai tüntetések rendezésével igyekeztek érvényt szerezni a maguk igazának, ugyanakkor pedig a hazafiasságot és a katonás gondolatot kigúnyolták és a sárba tiporták. Én tisztában vagyok azzal, hogy nem erre méltóztatott célozni, hogy máskép gondolta a (képviselő úr, mint amit szavakkal kifejezett. (Fábián Béla: Én jól mondtam!) Én a legnagyobb elismeréssel vagyok a képviselő úr felszólalásai iránt, ki kell azonban jelentenem, hogy ez a tábor nem kér abból, hogy az utcán szerezzen érvényt a maga igazságának. Mólyen t. Képviselőház! Lázár Imre t. képviselőtársam felszólalásában a tisztikarnak a legénységgel szembeni viszonyára vonatkozólag tett megjegyzést. Ha ezt a megjegyzést külföldi újságban olvastam volna, — ne méltóztassék rossz néven venni — akkor sem hittem volna el rögtön, mert hiszen ország-világ előtt tudott és ismert volt az a nagyszerű szellem, amely éppen a magyar katonákat jellemezte. (Ugy van! Ugy van!) Hiszen mélyen t. képviselőtársam egy-egy szakasznak, századnak vagy ezrednek a parancsnoka, szinte apja volt az alája rendelt legénységnek. Ugy is hívta őket a magyar baka, szinte rajárt a nyelve. (Lázár Imre: Erre én is rámutattam!) És ha a képviselő úr sok mindent elfelejthetett, de azt talán mégsem méltóztatott elfelejteni» hogy a tisztek javarésze tartalékos volt, a tartalékosok pedig mint legénységi egyének kezdték szolgálatukat és ha a legénységgel rosszul bántak volna, elsősorban ezek a tartalékos tisztek szólaltak volna fel ez ellen legénységi korukban, (Dulin Jenő: Nem a magyar tisztekre értette!) Akkor meg semmi célja nem volt ülése 1937 november 16-án, kedden. ezt itt elmondani. (Rassay Károly: Sok olyat mondanak el, aminek nincs célja.) De különben is igen sok kisgazdacsalád fiából lett tiszt és én nem hiszem, hogy MZ M tisztté lett fiú megtagadta volna saját fajtáját. Én is apáimmal egy ezredben szolgáltam, de még gondolatban sem merem elképzelni, hogy apámat vagy családját megtagadtam volna tiszt koromban. (Propper Sándor: Ejnye, de szép magától!) Valószínűleg el méltóztatott feledkezni képviselőtársamnak arról, hogy nem volt külön legénységi és külön tiszti golyó; nem volt külön legénységi és tiszti halál. Ez egyformán járt ki. A rokkantstatisztika — természetesen arányosítva, — ugyanannyi rokkant tisztet mutat fel, mint amenynyi legénységi állományú egyén van a rokkantak között. (Rupert Rezső: Ezt mind tudjuk!) Az a tény, hogy a felfordulás után a maigyar legénység nem ült fel az uszítóknak,— amint azt Pintér igen t. képviselőtársam a napokban elmondott nagyszerű beszédében említette — éppen a tisztek iránti hűségnek és ragaszkodásnak volt az eredménye, mint ahogy ennek az eredménye volt az is, hogy majdnem a magyar határig minden néven nevezendő felszerelésükkel, ágyúikkal és fegyvereikkel a legnagyobb fegyelemben jöttek haza. Ez sem elég mélyen t. képviselő úr? Méltóztassék visszaemlékezni arra, hogy József királyi herceget, aki tábornagy volt, nem így szólította a legénység, hanem úgy, hogy: József apánk. Én nem hiszem, hogy a képviselő úr tudna nekem még egy ilyen hadsereget és még egy ilyen hadseregben még egy ilyen szellemet mutatni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) És a kisgazdák által jogosan és annyiszor perhorreszkált kommunizmussal kapcsolatban kérdezem: nem éppen az Önkéntes tiszti századok és a tisztjelöltek összessége döntötte-e meg ezt, maguk köré gyűjtvén hűséges legénységüket? (Lázár Imre: Én az idegen nemzetiségű tisztekre értettem!) Én azt hiszem, mélyen t. képviselő úr, ez a bizonyos kapcsolat, ez a bizonyos bajtársi érzés, amely minket tiszteket, és legénységet összefűz, van olyan erős, (Lázár Imre: Ezt kifejeztem én is!) hogy még egy ilyen elkeseredett beszéd után is, amelyet a képviselő úr itt a Háziban — nem kétlem. — éppen legénységi bajtársainak érdekeit szem előtt tartva, talán kissé túlfűtött atmoszférában mondott el, hogy mindezek ellenére is mint bajtársak üdvözöljük a képviselő urat. Ha pedig a mélyen t. képviselő úr nem óhajtott általánosítani és idegen tisztekről méltóztatott beszélni, (Tildy Zoltán: Már megmondotta!) — egyáltalában nem kétlem ezt — akkor nagy megnyugvással vehetjük tudomásul azt, hogy dacára a háború utáni minden megpróbáltatásnak, a 19 évi nyomorúságnak, olyan szellemet honosított meg ez a frontharcos tábor, amely az új magyar hadsereg megépítésének alapvető fundamentuma volt — erre a frontharcosok igen büszkék — jás éppen ennek a szellemnek a megtestesítője a honvédelmi miniszter úr, akinek a múltkori bátor, férfias és katonás kijelentésére a magam részéről és bajtársaim nevében csak a legteljesebb hűséggel és ragaszkodással válaszolhatok. (Helyeslés a jobboldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Akárhogy volt, akármint volt, ha néha a kritika folyamán talán el is csúszott egy-két erős szó, mégis le kell szegeznem itt a Ház nyilvánossága előtt, hogy az a bizonyos frontharcoshűség, fegyelmezett-