Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-250
348 Az országgyűlés képviselőházának 250. a termelési költségeknek megfelelően magasan állapítják meg,, viszont a kész produktumnak, a szappannak az árát pedig leszállítják és így az a termelő, aki a keményített olajat a gyáraiktól kénytelen venni, már nem tud kijönni azzal a niarge-zsal, amely a (keményített olaj ára és a szappan ára között van. (Horváth Zoltán: Ez a horizontális termelés'?) Kern, ez a vertikális. (Derültség.) Ez a helyzet kétségtelenül az árharcból keletkezett és miután ebből a helyzetből a kiutat nem lehet megtalálni azzal, hogy most már a külföldről behozott kopra árához igazodó kókusz árát igyekezzünk a termelési költségek alá szorítani, — ez világos, mert ez gazdaságilag non sens — igyekeztünk az iparosság körében egy megfelelő árkonveneiót létesíteni. Ez az árkonvenció létesült és az árkonvenció létesítése után a kisipar kifejezésre juttatta előttem, hogy a konvencióval meg van elégedve (Andaházi-Kasnya Béla: Hol?) — majd megmutatom a képviselő úrnak azt is — és nem kéri a kókuszolaj-, illetve a koprabehozataiban való részesedést. Hogy miért? Ennek egyszerű a magyarázata. A magyarázata az, hogy a kókuszolaj gyártása es később a halzsír keményítése, illetőleg most a napraforgómag keményítése egy külön iparág, amelyre a kisipar berendezkedve nincsen. Erre Magyarországon csak 4—5 gyár van berendezkedve, egyrészt éppen a Hasz.-csoport, a másik pedig a Mauthner-esoport. A kis^ iparosság joggal félt attól, hogy ha elvesszük a kéményítés üzletét a Hasz.-csoporttól, akkor megint be fog következni az az áldatlan helyzet, hogy ő a szappan árával fog lemenni és fog elviselhetetlen konkurrenciát csinálni. (Andaházi-Kasnya Béla: Szóval a miniszter úr is elismeri, hogy ki vannak szolgáltatva!) Nincsenek kiszolgáltatva,, tessék megvárni a végét. En kifejezésre juttattam a kisiparosságnak, hogy ha ettől függetlenül kívánják, hogy ha kiteszik magukat egy újabb árharcnak abban az esetben, ha kívánják a koprabehozatalban való részesedést, a kopra ma is rendelkezésükre áll, de a kisiparnak az a része, amely mögött nem áll felbujtó, nem kívánja ezt és éppen azért megelégedett az árkon voneió val. (Zaj.) Ami pedig a képviselő iirnak azt a megjegyzését illeti, hogy ki vannak szolgáltatva, erre vonatkozólag be kell jelentenem a t. Képviselőháznak, hogy az árelemző bizottság ebben az évben ismételten foglalkozott a keményített olajok árával és most a legközelebbi napokban fog megjelenni az új ármegállapítás, ahol szigorúan vigyázunk arra, hogy az ármegállapítás mindenkor a termelési költségek figyelembevételével történjék. (Helyeslés a jobboldalon.) Az, hogy az árelemző bizottság elnöki tanácsában a szappanipari érdekeltség képviselője benn van, az érdekeltség jelölése alapján történt. Mint méltóztatik tudni, neki sem személyileg, sem hivatali állásánál fogva (Erődi-Harrach Tihamér közbeszól. — Andaházi-Kasnya Béla: Remélem, Erődi-Harrach képviselő úr tudja, hogy kik vannak benne! Tessék vigyázni a szájára! — Erődi-Harrach Tihamér: Abszolúte nem ismerem a szappant, csak mosakodásra! — Andaházi-Kasnya Béla: Majd megmondom. — Zaj.) semmiféle ingeren' eiája nincs és az árelemző bizottság hivatalos szervezete maga végzi szakértők bekapcsolása- I ülése 1987 november 10-én, szerdán. val vizsgálatait, amelyeknek eredménye alapján történik az ármegállapítás. A képviselő úr interpellációjának további részeire válaszolva azt kell mondanom, hogy természetes dolog, hogy a nyersanyagok feldolgozására alakult gyárak és üzemek kapják a behozatali engedélyt nemcsak az olajiparban, hanem mindenütt, elsősorban tehát azok, amelyek megfelelő feldolgozó üzemmel rendelkeznek. Miután a kisiparosoknak sem egyénenként, sem együttesen olajkeményítő üzemük, azt hiszem, nincsen,, természetesen a gazdasági rend megóvása érdekében ezeket a behozatali engedélyeket a termelő üzemeknek adjuk, hogy pedig a termelő üzemek helyzetüket ki ne használhassák, erre őrködni a kormány kötelessége. (Andaházi-Kasnya Béla: A termelő üzemek azonosak a szappangyárakkal! — Zaj.) Nem mindegyik, csak a Mauthner-cégnek nincs szappangyára, a H. A. Sz.-nak van szappangyára- (Andaházi-Kasnya Béla közbeszól.) Elnök ; A képviselő urat a viszonválasz joga megilleti, Most a miniszter úr beszél. Tessék türelemmel lenni. Bornemisza Géza kereskedelem- és iparügyi miniszter: Hogy a közbeeső produktumok, tehát a keményítőolaj tekintetében ki ne használhassák a kisiparral szemben való helyzetüket, arra való az árelemző bizottság, amely esetről-esetre mindig megállapítja a kérhető árakat. Ami végül azt a kívánságát illeti a képviselő úrnak, hogy a kisipari üzemek részére adjunk koprabehozatalra engedélyt, itt csak rá szeretnék mutatni arra, hogy a kopra, amelynek bejövetele behozatali engedélyhez, van kötve, és a napraforgóolaj, ahol egy numerus clausus alapján a keményítést ezek a gyárak végzik, a szappan nyersanyagának csak egy hányada, mert minden más nyersanyagot, a lágy napraforgóolajat, a faggyút, a csont- és hulladékzsírt stb. minden gyár, a kis olajgyárak is teljesen szabadon szerezhetik be. Itt tehát tulajdonképpen csak két cikkben va,nnafc megkötve, ahol is a megkötés a kopránál — mint említettem — abból a gazdasági elvből kiindulva, hogy a behozatali engedélyeket a feldolgozóüzemek kapják, a napraforgóolajnál pedig méltóztatik tudni, hogy ezzel a mezőgazdaságnál szemhen áll az a megfelelő kötelezettség, hogy azt a napraforgómennyiséget, amelyet a Futura öszszevásárol, aiem úgy, mint 2—3 évvel ezelőtt 6—7 pengős mázsánkénti egységárakon, hanem 20 pengős mázsánkénti egységáron vegye fel az ipar és használja fel a szappangyártás céljaira. Mégegyszer meg kell említenem: nagyon sajnálom, hogy a képviselő úr meggyőződésem szerint két nagyipari csoport háttérben folyó küzdelmét hozta ide a parlament elé. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy mindenkor a körülmények teljes kivizsgálása melleit és — nem kell a képviselő úrnak a kisipart nálam protezsálnia — mindenkor a kisipar jólfelfogott érdekeit szem előtt tartva fogok ebben a kérdésben a jövőben is eljárni, mint aíhogyan a múltban is eljártam. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Andaházi-Kasnya Béla: Mélyen t. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy én is ugyanúgy kezdjem, mint az igen t. minisz• ter úr és először a személyes vonatkozású dolgokat említsem, miután a miniszter úr — eze-