Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

318 Az országgyűlés képviselőházának %h késve is, feltétlenül biztosítani kellene, legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadhassam. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Konkoly-Thege Kálmán !kép viselő urat illeti a szó. Konkoly-Thege Kálmán: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott igen t. képviselőtársam kitűnő beszédében előadottakkal sok tekintetben magam is egyetértek, csak a konzekvenciát nem tudnám levonni úgy, ahogyan ő tette. Azt hiszem, előttem szólott kedves képviselőtársam is tűzharcos és nem hiszem, hogy ne látná meg mindnyájunkkal együtt, hogy ennek a törvényjavaslatnak egész szelleme .és idehozatala magában véve milyen hatalmas lépést jelent a frontharcosok erkölcsi és anyagi támogatása terén és annak a szolgálatnak megbecsülésében, amelyet harctéren teljesítettek. Engedje meg t. képviselőtársam, de a konzekvenciában, vagyis abban, hogy ezt a törvényjavaslatot nem szavazza meg, nem tudok vele egyetérteni. Immár több, mint két évtizede annak, hogy a ránk kényszerített világháború befejezést nyert. A mi fajtánk, a magyar katona, a nemzet minden rétege megtette a ikötelességét, ragyogó becsülettel helytállt és a haza védelmében a kötelességtudáson, a tradicionális hazaszereteten túlmenően megmutatta, hogy kicsoda a magyar katona és kik a magyar tűzharcosok. De ezt nemcsak mi állapítjuk meg, hanem megállapítja az egész világ is, volt ellenfeleink, (Ügy van! Ügy van!) akik azokban a heroikus küzdelmekben, amelyeket ellenünk vívtak, tárgyilagosan megállapították ezt és meghajtották az elismerés zászlaját a lovagias magyar katona harci erényei előtt. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ez a kipróbált, megbízható frontharcostársadalom 16 esztendő után végre egy olyan melegszívű bajtársra talált, mint a jelenlegi honvédelmi miniszter úr, (Élénk éljenzés és taps jobbfelől.) aki minisztersége kezdetén mindjárt érezte annak szükségességét, hogy ezt a törvényjavaslatot idehozza. Az az emelkedett hangulat, amely a bizottsági tárgyalás alkalmával megvolt és itt a t. Házban is megvan pártállásra való tekintet nélkül, a pártokon és a napi politikán felül állva (Müller Antal: Ügy is kell!) olyan elismerésben és támogatásban részesítette ezt a javaslatot, mely a tűzharcos-szellemből fakadt, abból a szellemből, amelyet nem a békeidőkben, hanem kinn a háború különféle harcterein, lövészárkokban, a rohamokban és lendületes küzdelmeinkben mindnyájan éreztünk. Azt hiszem, eddig felszólalt t. képviselőtársaim mindnyájan ebből a szellemből indultak ki; mindegyikük így tekintette ezt a törvényjavaslatot és ebben a szellemben hozta ide azt az igen t. miniszter úr is. Tizenkilenc esztendő után, sajnos, ez a törvényjavaslat már nem adhatja meg azolkat az anyagiakat, amelyeket jogosan várhatna és megérdemelne ez a társadalom, amely hazája iránti kötelességét annyira lerótta. Az igen tisztelt és nagyrabecsült honvédelmi miniszter úr is kifejezést adott annak, hogy őt sem elégítik ki a törvényjavaslatban meghozott intézkedések, mert az ő bajtársi szíve is többet szeretne adni, de rettenetes helyzetünkben, trianoni megcsonkítottságunkban, amikor talán sokkal elsőbbrangú kérdések is vannak, mint . ülése 1937 november 9-én, kedden. a múlt, ezt nem teheti. Hiszen minden tűzharcosnak, minden magyarnak a magyar jövő felé kell irányítania tekintetét, mert honvédelmi és egyéb szociális problémáink nagyon nagy anyagi erőt követelnek meg ettől a nemzettől. Éppen ezért a tűzharcosok mélyen gondolkodó, fegyelmezett tábora nem gondolkozhatik máskép, mint megelégedetten, hogy amit neki ez a törvényjavaslat a mai helyzetben szívből juttat, bajtársi szeretetből teszi. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha a tűzharcosok azt vallják, hogy a tűzharcos-eszme legszentebb ideálja a boldogabb magyar jövő, ebből következik, hogy ők is tudják, hogy a mi mai nehéz helyzetünkben anyagi érdekeik kielégítésekor további áldozatokat is kell hozniok. A világháború óta már törfónt gondoskodás törvényes intézkedésekben a vitézekről, a hadirokkantakról, 'hadiözvegyekről és hadiárvákról, de a had viseltek összességének érdekeit felkaroló önálló törvényjavaslat csak imost fekszik előttünk. A 10 évvel ezelőtt megalakult Országos Frontharcos Szövetség, amely a hazafias és fegyelmezett frontharcosok táborából alakult, már akkor felvetette azit a gondolatot, hogy a hadviseltek igényeinek kielégítését törvényes úton kell megvalósítani. E szövetség nagyrabecsült elnökének, gr. TakáchTolvay Józsefnek és derék munkatársainak eredményes munkájukért bajtársi köszönetet mondok. (Élénk helyeslés.) Nem kívánok a javaslat összes részleteivel foglalkozni, csak a szívembhez legközelebb álló szegény nincstelen falusi tűzharcosok helyzetének javítására ajánlok néhány gondolatot a imiimiszter úr szíves figyelmébe. Mi, akik a harctéren voltunk, nagyon jól tudjuk, hogy a hadrakelt sereg harcrakész elemeinek 70—80 százalékát a nincstelen falusi néprétegek adták. Ezt láttam az én századomban és ezrer demiben, a háromszéki és csíki székely huszároknál is. Kívánatosnak tartanám, hogy a nemzet állami kölcsönökkel vagy segélyekkel siessen a ininestelen falusi tűzharcosok segítségére abból a célból, hogy megkezdhessék családi hajlékuk építését, amelyhez a maguk erejéből — sajnos — hozzáfogni serai tudnak. Ezeket a támogatásokat részletekben fokozatosan is lehetne nekik nyújtani, ha egysaeirre talán túl nagy megterhelést jelentene az az állaimra nézve. Meg vagyok róla győződve, hogy a lehetőségek határain belül a miniszter úr talál alkalmat arra, hogy a faluisi tűzharcosok legelesettebb, legszegényebb irétegét joíbb anyagi helyzetbe juttassa. Nagy megelégedésünkre és örömünkre a honvédelmi miniszteir úr több ízben kijelentette, hogy ez a törvényjavaslat még nem zárja le teljesen a megbecsülés kifejezését és a tűzhareosoik anyagi, szociális magsegítését, ihaneun ezután következő rendeleteiben és a végrehajtási utasításiban imiajd igyekezni fog a törvényben még ki nem munkált igényeket is kielégíteni. Ha jól emlékszem, igen t. Shvoy képviselőtársam felvetette a hősi otthon gondolatát. A tűzharcos szervezete a hairei szenvedések, a harctéren átszenvedett^ betegségek következtében gyengébb ellenállású, hamarabb megrokkan. Ha nem r hadirokkant, ibizony öreg napjaiban semmiféle segélyt nem kap, helyes lenne tehát, ha egy hősi otthonban méltóan tölthetné el hátralevő napjait. Nemzeti büszkeségünk, a magyar tűzharcos megérdemli ezt és azt hiszem, minden magyar szívesen hozzája-