Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

Az országgyűlés képviselőházának 2£9. tényleges szolgálatba nem számították be, hanem még a nyugdíjba is csak akkor, ha a megszakítás harminc napnál többet nem tett ki. A jelenlegi törvényjavaslat egyik legnagyobb hibájának azt tartom, hogy ezt a kérdést véglegesen nem oldja meg és ennek a sérelmes állapotnak a megszüntetése iránt felmerült magától is értetődő követeléseket nem honorálja megfelelően. Igaz, valamit javít a helyzeten, mert hiszen az eredeti javaslat már egy esztendős megszakítást engedélyezett, a módosított javaslatban pedig már két esztendőről van szó. Hányan vannak azonban olyanok, akik csak esztendők múlva jutottak abba a helyzetbe, hogy elhelyezkedhessenek. Ez a késedelem sohasem az illetők önhibájából történt, hanem, az állam és a társadalom nemtörődömsége folytán következett be, vagy pedig azért, mert a múltban annyira szükséges protekcióval nem rendelkeztek. így ma joggal érzik ezek a tömegek azt, hogy velük szemben igazságtalanság történt. A háborús katonai frontszolgálat mii:den körülmények között állami szolgálat. Ezt kötelessége az államnak elismernie és a szolgálati időbe beszámítania, úgyhogy a frontszolgálatosok legalább is a fizetés terén ott legyenek, ahol lenniök kellene. À világháborúban teljesített egész katonai szolgálat tehát az illető érdekelt kérelmére megszakításra való tekintet nélkül beszámítandó legyen nemcsak a nyugdíj, hanem a tényleges szolgálat szempontjából is. Sőt véleményem szerint az államnak oda kellene hatnia, hogy mindazoknál a vállalatoknál, amelyeknél az államnak nexusai vanrak, ugyancsak megtörténjék ez a beszámítás, sőt a magánvállalatoknál is törekedni kellene arra, hogy ha már nem is számítják be a háborús katonai szolgalatot a tényleges szolgálati időbe, de legalább a nyugdíjba számítsák be a háborús éveket. T. Ház! Az eddig kiadott rendelkezések többnyire hatástalanoknak bizonyultak. Nem sok előnyt jelentettek a hadirokkantak, vagy a tűzharcosok számáraimért a leggyakrabban nem alkalmazták ezeket a rendelkezéseket. Azért nem vezettek kellő eredményhez, mert hiányoztak a megfelelő ellenőrző és a megfelelő büntető rendelkezések. Akárhányszor előfordult a múltban, hogy ezeket a szakaszokat az illetékes tényezők egyszerűen nem alkalmazták. Távol áll tőlem még a gondolata is annak, hogy itt általánosítsak, azonban a múltban kétségkívül előfordult ilyen mellőzés. Nem helyes az, hogy egy ilyen fontos törvénynek a rendelkezéseit egyedül a végrehajtó közegek jóindulatára és lelkiismeretességére bízzuk. Ha tehát azt akarjuk, hogy ennek a tűzharcos-törvénynek rendelkezéseit végrehajtsák, akkor gondoskodni kell megfelelő ellenőrzésről és büntető rendelkezésekről mindazoknak megbüntetésére, akik a tűzharcos-törvény rendelkezéseit megszegik. Mélyen t. Ház! Anélkül, hogy a Frontharcos Szövetség munkáját kritika tárgyává óhajtanám tenni, meg kell állapítanom ez alkalommal azt, hogy egy ilyen nagy tábor érdekeit, mint amilyenről a tűzharcos-törvénytervezetben szó van, megfelelő módon képviselni hatósági támogatás nélkül eredményesen nem lehet. Éppen azért kívánatosnak tartanám azt, ha az irányítás és a megfelelő ellenőrzés jogát valamilyen formában a honvédelmi miniszter úr gyakorolja valamilyen szerve útján. (Helyeslés a baloldalon.) Arra kérem tehát a honvédelmi, 'miniszter urat, hogy a törvény végreülése 1937 november 9~én, kedden. 313 hajtási utasításában errevonatkozólag rendelkezni szíveskedjék. T. Ház! A tűzharcos-törvény kétségkívül a hazáért hozott áldozatok fejében kíván a világháború résztvevőinek segítségére menni. Ennélfogva nagyon helyes elgondolás az, hogy ennek a törvénynek kedvezményeiben csak azok részesüljenek, akik erre tényleg rá is szolgáltak. Vannak azonban olyanok, akik a Károly-csapatkereszttel nem rendelkeznek, akik azonban véleményem szerint épúgy rászolgáltak a magyar nemzet hálájára és a hazáért talán még nagyobb áldozatokat is hoztak, mint azok a Károly-csapatkeresztesek. akik azt esetleg 12 heti harctéri szolgálat után megkapták. Indokolt volna tehát, ha ezekről is történnék valami gondoskodás. Gondolok itt elsősorban is azokra a hadirokkantakra, akik súlyos betegen kerültek vissza a harcterekről, akik egészségüket hozták áldozatul a hazáért, akikben a betegség olyan maradandó nyomokat hagyott hátra, hogy a harctérre már nem tudtak visszakerülni, akik tehát nem rendelkeznek saját hibájukon kívül a 12 heti harctéri szolgálattal. Gondolok azokra a hadiözvegyekre, akik kétségkívül a legsúlyosabb áldozatot hozták, amikor elvesztették a családfenntartót és a családfenntartás nehéz gondjai az ő gyenge vállaikra nehezedtek. Illő volna tehát, hogy róluk itt is törtérjék valami gondoskodás. Gondolok azokra a bátor magyar katonákra, akiket az ellenséggel szemben tanúsított hősies, vitéz magatartásukért vitézségi éremmel tüntettek ki, akik azonban a 12 hetes frontszolgálatot sokszor saját hibájukon kívül nem tudják kimutatni, mert a szükséges iratokat nem tudják megszerezni. Ezeknek a számára is biztosítsuk tehát ugyanezeket az előnyöket. Gondolok azokra a szerencsétlen bajtársakra, akik a hadifogság keserű kenyerét ették évek hosszú során keresztül, akiket a borzalmas járványok tizedeltek meg a fogság alatt és akik a fogságból rendszerint testileg megtörve, betegen kerültek haza. Érthető tehát az, hogy azok a hadifoglyok, akik életük kockáztatásával szöktek meg a hadifogságból és jöttek haza, egészségi okokból nem igen voltak azután már alkalmasak arra, hogy frontszolgálatot teljesítsenek. Az igazolt hadifogságot véleményem szerint minden körülmények között háborús katonai szolgálatnak kellene minden melléktekintet nélkül beszámítani és az illetőknek meg kellene adni a iKároly-csapatkeresztet. (Helyeslés.) Gondolok azoknak a vörös uralom alatt elpusztult bajtársaknak a hátramaradottaira, akiket véleményem szerint ezek a kedvezmények ugyanúgy megilletnének, mint a tűzharcosokat, mert ezeknek szerintem a hadiözvegyekkel egy kategóriába kellene tartozniuk. (Br. Berg Miksa: Nagyon helyes! — vitéz Martsekényi Imre: Majd a végrehajtási utasításban!) Gondolok azokra a bős magyar fiúkra, akik a nyugatmagyarországi harcokban résztvettek (Helyeslés.) és akik parancs ellenére, saját elhatározásukból, tisztán saját hazafias érzésüktől hajtva mentek oda, tették kockára és áldozták fel életüket azért, hogy a magyar haza már-már elveszettnek hitt egy részét viszszaszerezzék. Ezeknek elhatározó lépésének köszönhetjük azt, hogy ma egy olyan terület is a mienk, amely különben elveszett volna. Tudom azt, hogy mindezeknek a számára, 47*